Pepe becenevét gyerekkorában az anyukájától kapta Lukács Péter, a Telekom Veszprém kézilabdázója és nem a brazil-portugál labdarúgótól, akinek valójában Kepler Laveran de Lima Ferreira az alig ismert tisztes neve. Hírnévben természetesen ég és föld a különbség kettőjük között, így csak az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a Real Madrid futballcsapatát tíz évig szolgáló, jelenleg pedig a Porto együttesét erősítő 38 esztendős Pepe kétszer több életévet számol, mint az „Építők” rokonszenves reménysége.
Minden apró részlet felkelti az érdeklődését, elmondása szerint még az öltözői készülődés közben elhangzó mondatokból is tanul Lukács Péter, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának 19 esztendős irányítója. A Ferencváros kölcsönjátékosaként került Veszprémbe, kezdetben a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia utánpótláscsapatát erősítette, és alkalomadtán csak besegített a Telekom Veszprémnek, de aztán gyorsan fordult a kocka, és most már a BL-szereplő „nagyok” keretének a tagja, így a sportág nagyágyúival edzhet együtt. Joggal büszke a felfelé ívelő sportpályafutására, szerénynek maradva azonban nem épít légvárakat. Kézilabdázóként elsősorban tanulni és fejlődni szeretne, miközben a közelgő érettségijén is jól szeretne vizsgázni.
Az eddigi nehézségeken mindig a családom segített át, ez a kötelék a Veszprémbe költözésemmel egy kicsit meglazult, de most is számíthatok rájuk, amikor önállósulva albérletben élek, önellátóként igyekszem boldogulni. Nem is baj, hogy nem tesznek mindent a fenekem alá, elfogadtam, sőt, még élvezem is az új helyzetemet. Ha egy kicsit elbizonytalanodok, és honvágyat érzek, csak az jár a fejemben, hogy valamit valamiért, a felfelé vezető út ugyanis számomra sem tükörsima
– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az irányító szerepkört választó kézilabdázó, aki a Porto és a Flensburg elleni Bajnokok Ligája mérkőzéseken már rövidebb játéklehetőséget kapott Momir Ilicstől, ennél többet, olykor 20 perceket, máskor félidőket a bajnoki mérkőzéseken.
Minden fiatal kézilabdázó tehetség számára tanulságosak lehetnek azok a mondatok, amelyekben Lukács Péter magát igyekezett bemutatni.
Mindenkitől és minden helyzetben tanulni akarok, mert még jobb kézilabdázó szeretnék lenni és egyszer majd a magyar válogatottban is szerepet kapni. Itt Veszprémben csak tanulni lehet. Tanulni abból, ahogy a csapat kifut a pályára, miként a játékosok az ellenfelekre tekintenek, és tartják a kapcsolatot a szurkolóinkkal. Nem csak jó játékos szeretnék lenni, hanem jó ember módjára élni, két lábbal a földön maradni, és a nem éppen jóban is rátalálni a pozitívra, Szeretném megőrizni azt a vidámságot és optimizmust, ami ma jellemző rám, és ami az igazi énemet tükrözi. Nem akarom mintasportolónak beállítani magamat, hiszen voltak nehéz időszakaim is, de akkor is hittem a munkában, és a családomra is számíthattam.
Még a csapattársai közül is kevesen tudják, hogy Pepe gyerekként „kettős életet” élt, iskola után előbb kézilabda, aztán onnan fociedzésre járt. Mindkét labdajátékba beleszeretett, még a gyűrődést is bírta volna, de aztán be kellett látnia, hogy a túlvállalás a tanulás rovására menne. Édesanyja tanácsolta neki, hogy azt a lehetőséget becsülje meg, amit a kézilabda tár fel előtte. Most már biztos, hogy jó döntést hoztak.
Nagy lehetőség nyílt meg előttem Veszprémben, és ez még úgy is igaz, hogy olyan poszttársak állnak előttem, mint Rasmus Lauge, Lékai Máté és Kentin Mahé, akikre felnézek, a sérült Laugénak pedig mielőbbi javulást kívánok. Az egyetlen előnyöm velük szemben az, hogy még csak 19 esztendős vagyok, ezért még sokáig a pályán maradhatok. A világ ugyan még nem az enyém, de az erő velem van ahhoz, hogy szinteket léphessek. Életem egyik legszebb napja lenne, amikor a családomnak és a barátaimnak azt újságolhatom, hogy válogatott lettem
– mondta befejezésül Lukács Péter, aki nagyon bízik abban, hogy a jövő vasárnapi Telekom Veszprém–Pick Szeged örökrangadót az ő csapata nyeri, majd az Építők a bajnoki címet is visszahódítja.
