Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Magabiztosan nyert a Veszprém KK

2021. november 26. 22:25 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub simán legyőzte a vendég Bajai Bácska FKE-t az NB I/B piros csoportjának péntek esti találkozóján.

A Veszprém Kosárlabda Klub az előző fordulóban vereséget szenvedett a BKG Príma Akadémia vendégeként, így hazai pályán mindenképpen győzelemre készült, különösen annak fényében, hogy soron következő ellenfele az eddig nyert meccs nélkül álló Bajai Bácska FKE volt. Így aztán a találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda volt.

A meccset magasemberei, azaz Tóth és Djukics kosaraival indította a Veszprém, majd bedobóik is belelendültek, ugyanis Glatz és Horváth is betalált. A különbség fokozatosan kezdett duzzadni, miután négy pontnál megragadt a Baja (3. perc: 10:4). A negyed közepén már a tízpontos előny is megvolt, ami Tóth visszapöckölt labdájával már nőtt is tovább. A védekezése jól működött a Veszprémnek, a Baja pedig a kidolgozott helyzeteiből sem talált be, így időt kért Hosszú István mester (7. perc: 22:9). A megbeszélés után is tovább hengerelt a hazai együttes, jó védekezések után szép leindítás kosarakat szerzetek a hazaiak, míg Tóthra nem volt ellenszer az ellenfél palánkja alatt (10. perc: 31:15).

Fotó: Fux Marcell – veszpremkosar.huFotó: Fux Marcell – veszpremkosar.hu

A második negyed elején egy kicsit elakadni látszottak a hazaiak, de aztán a Baja öt pontjára nyolc érkezett válaszként, így a különbség megközelítette rövid idő alatt a húsz egységet (14. perc: 39:20). A következő percekben felváltva estek a kosarak, de Dancsecs szép triplája és Glatz faulttal együtt szerzett pontjai különösképpen elnyerte a hazai publikum tetszését. A félidő utolsó perceire már állandósulni látszott a húszpontos veszprémi fór, amin Madár, Horváth és Djukics kosarai sokat segítettek (20. perc: 62:40).

A harmadik etap is a korábbi mederben folyt tovább, és szerencsére szép megmozdulásokban sem volt hiány. Ilyen volt például Horváth faulttal együtt bedobott triplája, vagy Glatz egymás után bemutatott jó védekezései. Eközben a Veszprém előnye már harminc pont fölé nőtt (25. perc: 78:45). A következő percekben szép, sokpasszos támadásokat vezetett a bakonyi gárda. Az egyik ilyen végén a frissen beálló Gárdai is jelentkezett egy triplával. De voltak könnyű kosaraink is, amelyek a jó védekezésünkre tették fel a koronát időről időre (30. perc: 90:57).

Az utolsó tíz percet is jól kezdte a Veszprém, Madár, majd Dancsecs távoli hármasa pedig kimondottan élményszámba ment. A hazaiak a későbbiekben is igyekeztek tiszta triplakísérletekig kidolgozni az akciókat, amiből az imént említett játékosok és Horváth újabb pontokat szerzett (37. perc: 109:68). Eközben Végh Mátyás és Kiss Levente is lehetőséget kapott és szerzett pontokat később. Az utolsó két perchez érkezve Dancsecs megdobta a meccs legtávolabbi kosarát, talpra ugrasztva a kispadon ülő csapattársait. A végén még élvezhették fiataljaink a kiérdemelt játékperceket, majd a hazai szurkolók vastapsát a végső dudaszó után (40. perc: 118:79).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 10. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–Bajai Bácska FKE 118:79 (31:15, 31:25, 28:17, 28:22)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 210 néző. Vezette: Goda, Esztergályos, dr. Magyari
Veszprém: Horváth 17/9, Tóth 26, Szabó 15/6, Dukic 15/9, Glatz 15. Cserék: Gárdai 3/3, Kiss 1, Madár 9/9, Dancsecs 15/15, Végh 2. Edző: Martin Blaho
Baja: Nagy 20/3, Virág 6, Jakab 31/9, Végh 2, Kucsora 20/6. Cserék: Obermann, Szatmári. Edző: Hosszú István

Edzői értékelések

Martin Blaho: – Örülök, hogy a mai találkozón több időt tudtam adni a pihenésre a meghatározó játékosainknak. Mindenki játszott ma és mindenki szerzett kosarat. Külön gratulálok Kiss Leventének, aki megszerezte első pontját a felnőtt csapatban.

Hosszú István: – A veszprémiek jobb játékerőt képviselnek, mint mi, még akkor is, hogyha teljes kerettel állunk föl. Vélhetően akkor se lett volna sok esélyünk. Igyekeztünk, küzdöttünk, ám a védekezésünk átjáróház volt, amit kihasználtak a hazaiak, akik ráadásul jól is dobtak. A játék képe alapján ez az eredmény reális.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.