Lukács Péter, a Telekom Veszprém húszesztendős irányitójátékosa csapattársaival együtt fájó szívvel élte meg, hogy egy hét leforgása alatt két pofonba is belefutottak. Az Építők szurkolói még ki sem heverték a bajnoki döntő visszavágóján elszenvedett vereséget a Pick Szeged ellen, amikor következett a második feketeleves a BL kölni négyes döntőjében.
Az Építők rokonszenves „Pepéje”, aki 16 évvel fiatalabb a rangidős szerb Petar Nenadicsnál, egyelőre képtelen magyarázatot adni arra, hogy miként válhatott a BL-csoportmérkőzéseken és a negyeddöntőben értékes skalpokat szedő csapatából kétszer is megskalpolt vesztes.
– Nem én vagyok a legilletékesebb arra, hogy a bizonyítványunkat megmagyarázzam, de kész vagyok megosztani mindenkivel a saját véleményemet – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a Telekom Veszprémmel tavaly ötéves szerződést aláíró fiatal sportember, aki 2026-ig mindenképpen az Építők kötelekében szeretne maradni.
Küzdöttünk, nem kíméltük magunkat, szerettük volna megszolgálni a szurkolóink bizalmát, megmagyarázni ezért nem tudjuk, hogy sorozatban háromszor miért a második félidőben pecsételődött meg a sorsunk. Alapos elemzés deríthet fényt arra, hogy mikor és miért veszítettük el a fonalat. Megharcoltunk az előnyünkért, háromszor is győzelemre álltunk, még sem vittük át a lécet. Nem így kellett volna lennie, nem voltunk gyengébbek és esélytelenebbek az ellenfeleiknél, ezért is szomorú, hogy elcsúsztunk a banánhéjon. Csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy a jövőben az előnyünket jobban kell őriznünk, okosan, higgadtan, foggal-körömmel.
Lukács kézilabdás pályafutása eddigi legnagyobb próbatételeként készült a kölni megmérettetésre, noha tudta, hogy az éles csatákban csak játékperceket fog kapni. Amikor aztán véglegessé vált, hogy csereként hozzátehet valamennyit a csapata teljesítményéhez, egy kicsit megszeppent, mert igazából csak akkor világosodott meg benne, hogy a kézilabdasport egyik legnagyobb „színielőadásának” a szereplője lehet.
Soha nem fogom elfelejteni a kölni premieremet, ami szebb is lehetett volna, ha legalább a bronzérmet mi vehetjük át, de így is sok tanulsággal szolgált a számomra. Az én „nagy elsőm” a BL-ben a Motor elleni csoportmérkőzés volt, a legtöbb időt, talán húsz percnél is többet viszont a Bukarest elleni visszavágón tölthettem a pályán. Eddig összesen négy lehetőséget kaptam, és azokat egy-egy góllal sikerült meghálálnom. Azt mondanám erre, hogy bizonyára sokan cserélnének velem, de én a jövőben szeretnék még hasznosabb és eredményesebb lenni. Nem egyetlen góllal bekerülni a jegyzőkönyvbe, hanem legalább kettővel, aztán annál is többel. Számomra a góljaimnál is nagyobb örömöt jelent, hogy a csapatom befogadott, a közösség tagja lettem, akik közül a legtöbb biztatást a magyar játékosoktól, Lékai Mátétól, Ligetvári Patriktól és Sipos Adriántól kapom, de a külföldiek is megveregetik a vállamat, ha valamit igazán jól csinálok.
A bajnoki küzdelmek már véget értek, ahogy a Bajnokok Ligája mérkőzéssorozata is, de Lukács Péterre még egy nagy kihívás vár. Meghívást kapott a junior válogatottba, amely július 7 és 17 között a korosztályos Európa-bajnokságon szeretne jobban végezni, mint a csalódást keltő „nagyok” az év eleji felnőtt Eb-n. Ha már ezen a tornán is túl lesz, elmehet nyaralni, de nem túl sokáig, mert július 29-én Momir Ilics újra „összetrombitálja” a játékosait és megkezdődik a felkészülés az új idényre, amely új esélyt adhat az Építőknek, de feladatot is, ami csak a javításról szólhat.
