Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Éles József bizalma töretlen Konkoly Csaba irányába

2022. szeptember 14. 14:17
A Fejér-B.Á.L. Veszprém tulajdonosa, Éles József portálunk megkeresésére reményét fejezte ki, hogy a harmadik NB I-es idényében szereplő kézilabdacsapat hamarosan visszatér a győzelem útjára.

Ha visszatekintünk az ifjabbik veszprémi kézilabdacsapat elmúlt idényben nyújtott teljesítményére, csalódottságra nem lehet okunk. A Fejér-B.Á.L. Veszprém teljesítette bajnoki célkitűzését a bennmaradással, nem feledve a bakonyiak parádés Magyar Kupa-ezüstérmét. Utóbbi eredménynek köszönhetően Éles József egyesülete idén már nemzetközi szinten is bizonyíthat.

Kapcsolódó cikk
Francia ellenfelet kapott a Fejér-B.Á.L. Veszprém
A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém a francia Chambéry Savoie Mont-Blanc csapatát kapta a férfi kézilabda Európa-liga-selejtező második fordulójának keddi sorsolásán. A párharc győztese a csoportkörbe jut.

Viszont amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy komoly változások történtek a nyár folyamán az együttesben. Hét távozó mellett ugyanennyien érkeztek a kötelékbe, a vezetőedzői pozíciót pedig Konkoly Csaba töltötte be. Az elmúlt két kiírásban a családias egységben rejlett a B.Á.L. ereje, viszont a változások tükrében kirajzolódott, hogy idén új "vázat" kell kovácsolni.

Tény, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű változások történtek klubunk életében, ám úgy gondolom, hogy valódi egységről beszélhetünk továbbra is. Ennyi új játékossal két hónap alatt szinte lehetetlen új csapatot építeni, de a kézilabdázóink számíthatnak egymásra a pályán. Úgy tekintenek a másikra, mint a testvéreikre: véleményem szerint a jövőben ez lehet majd a sikerünk kulcsa

– emlékezett vissza megkeresésünkre Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém tulajdonosa.

Kapcsolódó cikk
Nemes küzdelemben maradt alul a Veszprém
A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém végletekig kiélezett párharcot követően kétgólos vereséget szenvedett a Komló ellen a férfi kézilabda NB I nyitófordulójában.

Az egykori világválogatott elmondta, természetesen csalódott amiatt, hogy az együttes eddigi mindkét bajnokiján alulmaradt, de rámutatott, hogy Konkoly Csaba vezetőedzőnek nehéz dolga volt, hiszen több kulcsember is hiányzott az alakulatból különböző sérülések miatt.

Kapcsolódó cikk
Pont nélkül távozott Budakalászról a Fejér-B.Á.L. Veszprém
Konkoly Csaba legénysége végig ott loholt a vendéglátó budakalásziak nyakában, a hibák – kihagyott hetesek, pontatlanságok – azonban megpecsételték a gárda sorsát, amely idénybeli második bajnokiján is pont nélkül maradt a kézilabda élvonalban.

Vidéki kiscsapatként sajnos nem rendelkezünk akkora költségvetéssel, hogy az összes játékosunkat pótolni tudjuk, ha esetleg valamelyikük megsérül. Muszáj a fiataljainkhoz nyúlnunk, akik természetesen minden tőlük telhetőt megtesznek. Türelmesnek kell lennünk. Mind a játékosaim, mind Konkoly Csaba irányába töretlen a bizalmam, hiszem, hogy eredményesek leszünk!

Éles József bízik abban, hogy csapata visszatér a győzelem útjára (archív fénykép)Éles József bízik abban, hogy csapata visszatér a győzelem útjára (archív fénykép)

Konkoly Csabával rengeteget beszélgetünk, nyitott mindenre, több döntést a véleményemet kikérve hoz meg. A sérüléssel küzdő Kristóf Mátyás, Széles Ákos, Tóth Péter és Pulay Gábor is hamarosan visszatérésre alkalmas állapotban lesz. Teljes csapattal Csabának is több lehetősége a mérkőzéseken. Nem törtünk meg, hiszünk a lelkiismeretes munkában: tudom, hogy bizonyítani fog a csapat!

A Fejér-B.Á.L. Veszprém szombaton 18.00 órakor a másodosztályból feljutó Cegléd gárdáját látva vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban. Éles József kemény összecsapásra számít, tisztes helytállást és természetesen győzelmet vár csapatától. Az egykori kézilabdázó zárásként a szurkolóikhoz szólt, akiknek folyamatosan támogatását ezúton is köszöni.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek Fejér-B.Á.L. Veszprém Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. tegnap 19:45 Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Megszerezte első győzelmét a férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután a szombati játéknapon hatalmas csatában, egy góllal győzni tudott a Budakalász vendégeként. 2023. szeptember 16. 21:06 Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Fejér-B.Á.L. Veszprém Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Hiába vezetett többször is négy találattal, a hajrában produkált nyolcperces gólcsend megpecsételte a Fejér-B.Á.L. Veszprém sorsát, amely a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján végül négygólos vereséget szenvedett a NEKA vendéglátóajként. 2023. szeptember 9. 19:56 Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém A Fejér-B.Á.L. Veszprém küzdelmes mérkőzésen öt góllal alulmaradt a Dabas vendégeként a férfi kézilabda élvonal 2023/24-es évadának első fordulójában, szombaton. 2023. szeptember 2. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.