Ha visszatekintünk az ifjabbik veszprémi kézilabdacsapat elmúlt idényben nyújtott teljesítményére, csalódottságra nem lehet okunk. A Fejér-B.Á.L. Veszprém teljesítette bajnoki célkitűzését a bennmaradással, nem feledve a bakonyiak parádés Magyar Kupa-ezüstérmét. Utóbbi eredménynek köszönhetően Éles József egyesülete idén már nemzetközi szinten is bizonyíthat.
Viszont amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy komoly változások történtek a nyár folyamán az együttesben. Hét távozó mellett ugyanennyien érkeztek a kötelékbe, a vezetőedzői pozíciót pedig Konkoly Csaba töltötte be. Az elmúlt két kiírásban a családias egységben rejlett a B.Á.L. ereje, viszont a változások tükrében kirajzolódott, hogy idén új "vázat" kell kovácsolni.
Tény, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű változások történtek klubunk életében, ám úgy gondolom, hogy valódi egységről beszélhetünk továbbra is. Ennyi új játékossal két hónap alatt szinte lehetetlen új csapatot építeni, de a kézilabdázóink számíthatnak egymásra a pályán. Úgy tekintenek a másikra, mint a testvéreikre: véleményem szerint a jövőben ez lehet majd a sikerünk kulcsa
– emlékezett vissza megkeresésünkre Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém tulajdonosa.
Az egykori világválogatott elmondta, természetesen csalódott amiatt, hogy az együttes eddigi mindkét bajnokiján alulmaradt, de rámutatott, hogy Konkoly Csaba vezetőedzőnek nehéz dolga volt, hiszen több kulcsember is hiányzott az alakulatból különböző sérülések miatt.
Vidéki kiscsapatként sajnos nem rendelkezünk akkora költségvetéssel, hogy az összes játékosunkat pótolni tudjuk, ha esetleg valamelyikük megsérül. Muszáj a fiataljainkhoz nyúlnunk, akik természetesen minden tőlük telhetőt megtesznek. Türelmesnek kell lennünk. Mind a játékosaim, mind Konkoly Csaba irányába töretlen a bizalmam, hiszem, hogy eredményesek leszünk!
Konkoly Csabával rengeteget beszélgetünk, nyitott mindenre, több döntést a véleményemet kikérve hoz meg. A sérüléssel küzdő Kristóf Mátyás, Széles Ákos, Tóth Péter és Pulay Gábor is hamarosan visszatérésre alkalmas állapotban lesz. Teljes csapattal Csabának is több lehetősége a mérkőzéseken. Nem törtünk meg, hiszünk a lelkiismeretes munkában: tudom, hogy bizonyítani fog a csapat!
A Fejér-B.Á.L. Veszprém szombaton 18.00 órakor a másodosztályból feljutó Cegléd gárdáját látva vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban. Éles József kemény összecsapásra számít, tisztes helytállást és természetesen győzelmet vár csapatától. Az egykori kézilabdázó zárásként a szurkolóikhoz szólt, akiknek folyamatosan támogatását ezúton is köszöni.