Nem, nem baj. Hidd el senkit sem érdekel az ég világon, hogy Te, Marika szülsz-e gyereket. Igazából az se érdekli a világegyetemet, hogy én meg szültem. Mert nálam megkérdezik majd a nőgyógyásztól kezdve a kollégákon át a szomszédnénin keresztül mindenki, hogy mikor jön a következő, az elsőt akartam-e, vagy véletlen becsúszott – Szalai Attila, a szerb-magyar meccsen, na ő csúszik be maximum véletlenül, nem a gyerekem -, rendes férj nélkül nevelni meg ígyis-úgyis minimum máglya-halál.
Ha jól nézel ki, a gyereked valószínűleg elhanyagolod, ha nem adsz annyira magadra, akkor ne csodálkozz, hogy megcsalnak, ha bulizol, miért nem a gyerekkel vagy, ha nem bulizol, miért kell túlfélteni, meg a nyakán ülni. Sorolhatnánk ezt örökké, csak mosolyogj, menj tovább, aki ilyenekkel nyaggat, annak hidd el megvan a saját gondja, ha pasi, akkor valószínűleg előző este lefagyott a x-video a legjobb résznél, ha nő, akkor meg vagy borzasztóan ráér szegény, vagy komoly önértékelési gondokkal küzd.
Sajnos nem tudom megérteni, hogy miért divatos ezt mostanában olyan erőszakosan ordibálni kifelé, hogy valakinek nem kell gyerek. Esetleg, ha felmerül egy számomra közelálló emberrel a gyerek téma, akkor kifejtem a saját személyes álláspontom, és pont. Ország-világ előtt hangoztatni, hogy gyűlöli valaki a gyerekeket – ez akárhogy nézzük inkább pszichológiai probléma lehet, mert ugye normális emberként nem gyűlölünk semmit, csak mert alapon -, vagy ő inkább utazgat és szórja a pénzt, pont senkit nem érdekel, és nekem se magyarázzák meg, hogy lemondtam magamról, mert van gyerekem. Ahogy én se nézem le a másik felet, mert nincs kedve kakis-pelenkákkal küzdeni, vagy munkából oviba rohanni, és szeret ülve, nyugodtan vacsorázni kettesben a párjával. Magánügy, egyéni szociális probléma, csak rád tartozik, illetve szerencsésebb helyzetben a horizonton felsejlő férfialakra.
Természetesen nem a reprodukciós problémákra gondolok, mikor egyszerűen nincs választásod. Hanem amikor van, de valamiért úgy érzed neked ezt lépten-nyomon hangoztatni kell, hogy a világnak bizonyítsd, hogy ez normális. Nem érdekli a világot, valószínűleg téged érdekel, ha más témád nincs is. Ez vice versa igaz. Kíméljük már meg az amúgy is nyomott női társadalmat az állandó egymás ok nélküli csesztetésétől.
Nem, a kormányunk sem kényszerít a szülésre. Valóban nem sok támogatást kap egy harminc éves egyedülálló nő, aki főállásban dolgozik. Elárulom, egy harminc éves egyedülálló, gyermekes, főállású nő sem, maximum annak kevesebb ideje van, hogy rinyáljon. Szerencsére a főállású egyedülálló nőnek maximum magára, meg a kutyájára kell költenie, nem más etetésére, ruháztatására, és a többi hasonlóan tök felesleges dologra. Viszont, ha már te felnőtt emberként eldöntötted, hogy ilyen rövidtávú és egyáltalán nem anyagias dologba ütöd a fejed, mint a gyereknevelés, akkor nem rossz, ha ehhez tart alád egy védőhálót az állam. Többek között az új jövevények mégiscsak a jövő adófizetői lesznek ugye, ha minden jól megy. Azért ezt mindenféle rosszakarás, faji-nemi- vallási-politikai-nyelvtani hovatartozástól függően logikusan érthető valahol.
Ez persze a materiális része az egésznek, de azért jelentős, mert ezt talán mindenki megérti, hogy mi a különbség. A sok nevetés, boldogság és/vagy sírás, és nehézségek lelki okait felesleges boncolgatni, mert az mindig teljesen egyéntől függő lesz, egy személyes tényező.
Olvastam, hogy a feminizmus magyar nagykövete, a női magazinok közkedvelt szerzője, micsoda párhuzamot vont a kisállattartás és a gyerekek között. Gratulálok, a színvonalas hasonlathoz, annyira logikus, mint összehasonlítani mondjuk egy gibbont ezzel a nővel, bár igaz, itt is lehetnek egyező jellemvonások.
A következő nevelés nélküli munkanapon nem kérek szabadnapot a főnökömtől, hanem berakom a négy éves gyereket a nappaliban a ketrecbe a kedvenc plüssével, meg egy kis vízzel, aztán majd jövök. Néha az irodából ránézek a webcamon, hogy alszik-e, aztán hazafele még beugrok veszek egy csipogós csirkét, és remélem, hogy örülni fog, ha meglát. A puccosabb dolgokat nem számolva havi egy féreghajtás, a napi alutasakos kaja, mondjuk jobb esetben maximum 10+ évig. Nem is értem, hogy miért nem gondoltam még úgy a kislányomra, mint egy csivavára.
Mikor azt mondom, hogy nekem a legnagyobb boldogság a gyerekem, akkor találjuk már meg a mondatban a részhatározót. Amikor azt mondom, hogy ezerszer és újra megtenném, és megéri a lemondást, a sok sírást, mert sokkal több benne a jó, a nevetés, a pozitív hozadék, akkor az én vagyok, az én megélésem, ha pedig az én boldogságom fáj neked, akkor veled van a gond, nem velem.
Ne magyarázzuk meg egymásnak, hogy mit kéne tennünk, ha tudod és vállalod, légy büszke rá, ha nem tudod, mert nem tartod magad erre a feladatra bármilyen okból kifolyólag megfelelőnek, légy arra büszke, mert, ha valamit, ezt valóban nem másért tesszük, csak magunkért, és a megszületett, vagy soha meg nem született gyerekekért.
