Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sós Csaba:a veszprémi klub nagyon komoly bázisa lett az úszósportnak

2024. január 1. 18:50 // Forrás: MTI
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint a Balaton ÚK Veszprém Szokolai László edző vezetésével nagyon komoly bázisa lett az úszósportnak.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint 24-30 fő között lehet a magyar úszócsapat létszáma az idei, párizsi olimpián, amelyen két érmet, köztük egy aranyat remél.

A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy jelenleg Kós Hubert az első számú magyar úszó. Arra a kérdésre, hogy a tavaly 200 méter háton világbajnok versenyző várományosa-e az aranyéremnek Párizsban, azt mondta, vb-címvédőként mindenképpen esélyes a dobogóra, ráadásul a teljesítményében idén hasonlóan nagy javulás várható, mint tavaly.    

"Nagy érdeklődéssel várom az idei teljesítményét. Kicsit olyan ő nekünk, mint Szoboszlai (Dominik) a Liverpoolban, róla is azt mondta (Jürgen) Klopp, hogy érdeklődéssel várja a fejlődését" - fogalmazott Sós Csaba.

Kós Hubert az Egyesült Államokban, a világhírű Bob Bowman irányításával készül. Ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány azt mondta: a magyar edzők a világ legjobbjai közé tartoznak, Kós Magyarovits Zoltánnál pallérozódott egy évtizedig, vele lett felnőtt Európa-bajnok 200 méter vegyesen, tehát már valaki volt akkor is, amikor kiment.

"Bárki bármit gondol, továbbra is jó a rendszerünk, kitermeli ezeket a tehetségeket, a magyar úszók rendelkeznek a kellő alapokkal" - jelentette ki Sós Csaba, hozzátéve, hogy Kósra a kinti környezet is hatott, hiszen rendkívül inspiráló, amikor edzésen 5-6 olimpiai és világbajnok úszik valaki mellett.

Az interjúban szó esett a veszprémi klubról, amely a kapitány szerint Szokolai László edző vezetésével nagyon komoly bázisa lett az úszósportnak. Itt együtt készül az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán - Sós azt mondta, Rasovszky kimagasló alakja a nyílt vízi úszásnak és világklasszisa a medencés úszásnak is.

"Ebben a három versenyzőben sok van" - tette hozzá.

Hosszú Katinkáról, aki a közelmúltban jelentette be, hogy gyermeke születése után megcélozza a hatodik olimpiáját, Sós Csaba azt mondta, hogy az ő pályafutása egyedi.

"Ez egy igazán pozitív példa, meglátjuk, mire jut. Drukkolok neki" - fogalmazott.

Az olimpiai és világbajnok Milák Kristóf helyzetéről a kapitány úgy véli, teljesen egyedi, ilyennel még nem találkozott, egyelőre csak kérdőjelek vannak.

"Várjuk meg a kifejletet, és utána fogjuk tudni kommentálni. Nincs annyi információm, amennyit szeretnék. Ilyen tehetséget ritkán látni a vízben, bízom a visszatérésében, nagyon várjuk, hiányzik, élményt nyújtott minden egyes versenyzése" - tette hozzá.

A 2024-es év sűrű lesz ebben a sportágban is, februárban Dohában világbajnokságot, június közepén Belgrádban Európa-bajnokságot rendeznek, majd következik az olimpia.    

"A világbajnokság sehogy nem illik bele a képbe, de kénytelenek vagyunk részt venni rajta, mert a váltók már csak itt kvalifikálhatnak. Csúcsforma egyszer van egy évben, ugyanakkor nem lehet félvállról venni, mégiscsak egy világbajnokság. Az Eb belefér a felkészülésbe, de nem a csúcsokról fog szólni, bár ezzel más nemzetek is így lesznek" - mondta a kapitány, hozzátéve, hogy a magyar bajnokság áprilisban lesz, amikor egy nemzetközi A kategóriás versenyt rendeznek.    

Jelenleg 16 magyar úszó rendelkezik A szinttel az ötkarikás játékokra, Sós Csaba szerint a létszámmal kapcsolatban nincs célkitűzés, sok függ attól, hogy hány váltószámban kvalifikálnak. Úgy gondolja, 24-30 fő a realitás, s miután Tokióban a medencés számokban két érmet szereztek, szeretné, ha Párizsban is hasonló lenne a mérleg, és lenne köztük arany.

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.