Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy kis kreativitással életre szóló élményt szerzett magának egy fiú a VeszprémFesten

2024. július 22. 14:30
Nem egyedi eset egy koncerten vagy sportmérkőzésen az, amikor a közönségből egy jól látható táblára felírt üzenet célba ér, így pedig valaki boldog tulajdonosa lehet egy meznek, kedvence dobverőjének és még sorolhatnánk az így új gazdára lelt relikviákat. Az idei VeszprémFesten a Milky Chance koncertjén viszont egy fiatalember egészen más üzenetet fogalmazott meg a tábláján, ami aztán célba is ért, örökre szóló élményt adva neki.

Egy Gergő nevű fiú a közönség soraiban egyszerűen azt az egyszerű információt írta a táblájára, hogy ő gitáron el tudja játszani a Stolen Dance és a Flashed Junk Mind című Milky Chance dalokat. A zenekar pedig értette a célzást, még ha konkrét kérést nem is tartalmazott az üzenet.

Gergőt, akinek a nevének kimondása némi nehézséget okozott Clemens Rehbeinnek ezután a színpadra hívták és életre szóló élményként bekapcsolódhatott néhány perc erejéig a színpadról a koncertbe a Milky Chance rögtönzött tagjaként, ráadásul egész ügyesen.

Az elmúlt héten a Vehíren kritikasorozatban foglalkoztunk az idei VeszprémFestes koncertekkel, amelyekben igyekeztünk a zenei élményen túl a közönség és a fellépők egymástól elválaszthatatlan reakcióin keresztül is értékelni a koncerteket. A Milky Chance fellépésének ez a néhány perce viszont érdemes arra, hogy külön is híre menjen, hiszen mind a rajongó kreativitása, mind pedig a zenekar reakciója az egyik legkedvesebb momentumként vonulhat be a fesztivál történetébe.

vehir.hu
további cikkek
A Clean Bandit a VeszprémFesten egyszerre volt klasszikus és ultramodern VeszprémFest A Clean Bandit a VeszprémFesten egyszerre volt klasszikus és ultramodern A VeszprémFest idei utolsó estéjén egy olyan koncert koronázta meg a rendezvényt, amely egyszerre tisztelgett a klasszikus zenei hagyományok előtt és mutatott irányt a jövő popzenéjének. A brit Clean Bandit fellépése a fesztivál egyik legnagyobb szabású produkciója volt, és zenei szempontból is igazi kuriózum: az elektronikus zene, a klasszikus vonós hangszerek és a globális popsztenderdek összeolvasztása egészen új dimenzióba emelte az élőzene fogalmát. 2025. július 13. 15:06 Így kell eladni a jazzt! VeszprémFest Így kell eladni a jazzt! A jazz és különböző leágazásainak lelkes rajongójaként nehéz elfogulatlanul írnom arról, ami péntek este a História kertben történt. A Postmodern Jukebox minden létező sztereotípiára rácáfolt, ami a műfajjal kapcsolatban él a fejekben. 2025. július 12. 14:57 Tátrai Tibor megmutatta, nem kell egy szót sem szólni, hogy értsük, amit mondani akar VeszprémFest Tátrai Tibor megmutatta, nem kell egy szót sem szólni, hogy értsük, amit mondani akar Coppola megtanított rá, hogy a keresztapa nem hangos, nem szószátyár, neki látszólag nem kell vásárra vinni a bőrét. Erre ott vannak a család tagjai. Viszont a keresztapa egy mozdulattal, egy egyszerű gesztussal is képes irányba terelni a dolgok menetét. Akár egy koncert ritmusát is. Pont, mint Tátrai Tibor, aki csütörtök este lépett a Veszprémfest, immáron a História kertben felállított színpadára Godfater nevű zenekarával és évtizedes zenész barátaival. 2025. július 11. 16:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.