Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait

2024. augusztus 16. 1:37
Sokkal többen voltak a Gyárkertben csütörtök este, mint egy hónapja a Pogány induló koncerten, pedig most a színpadon kezdetben nem is zenészek, sokkal inkább három veszprémi olimpikon volt, Sárkány Zalán, Betlehem Dávid és a város második ötkarikás aranyérmese, Rasovszky Kristóf. A koncert pedig csak azért került szóba, mert Betlehem Dávid éppen ezen vett részt még az olimpia előtt. Ez csupán az egyik olyan kulisszatitok volt az életükből és élményeikből, amit megosztottak a több ezer veszprémi szurkolóval a város hivatalos köszöntő ünnepségén, ahol a Wellhello is fellépett egy meglepetésvendéggel.

„Én csak úszni akartam, mert szeretem az úszást” – mondta a maga szerénységével Rasovszky Kristóf, a párizsi olimpia 10 kilométeres nyílt vízi úszásában aranyérmes veszprémi sportolója a Gyárkertben, amikor a műsorvezető, az M4 Sport riportere, Molnár Mátyás kezdeti ambícióiról és álmairól faggatta.

Rasovszky és két társa, Betlehem Dávid, aki ugyanebben a számban bronzérmet szerzett, valamint Sárkány Zalán, ugyancsak a Balaton Úszó Klub olimpikonja csütörtök este nem sokkal hét óra után léptek a Gyárkert színpadjára több ezer veszprémi szurkoló előtt, miután a város sportegyesületeinek tagjai által alkotott sorfal előtt elmentek, hogy a maga meghittségében és közvetlenségében annak a városnak a szurkolói is köszönthessék őket, ahonnan elindultak az olimpiai sikerek felé.

Az esemény tökéletes alkalom volt arra, hogy akik eddig csak a sportműsorok elemzéseiben találkoztak az olimpikonokkal, most testközelből is megtapasztalhassák, hogy a humor, az olykor mély gondolatok és az élsportolói lét ellenére a könnyed lazaság nem csupán a kameráknak szólt a három úszó részéről, hanem valóban a személyiségük részét alkotja.

Így került szóba a korábbi koncert is, ahol Betlehem Dávid járt, valamint egy Eiffel-torony alatti party, amit az úszóknak rendeztek a francia fővárosban a versenyek után. Dávid is Zalán ezt a ritmust itthon folytatta a Szigeten, amíg Kristóf feleségével és kutyáival pihente ki a fáradalmakat, mint megtudta a veszprémi közönség az elmúlt néhány napból.

Rasovszky azt is elmondta, hogy Kiss Balázstól, Veszprém eddigi egyetlen olimpiai aranyérmesétől is kapott üzenetet az úszása után, ahogy fogalmazott: „jó érzés volt bekerülni Balázs körébe.”

Habár mindannyiuknak voltak már komolyabb nemzetközi sikerei, az olimpia mégis más, ebben pedig teljesen egyetértettek. Ha pedig személyesen nem tudtak jelen lenni egymás versenyein, akkor az olimpiai faluban szurkoltak a tévé előtt ugyanúgy, ahogy itthon többmillió másik magyar.

A beszélgetés során szó esett a felkészülésről is, a közös edzésekről, ahol, mint mondták motiválják egymást, hogy legyőzzék a másikat, egymástól és egymás hibáiból is tanultak, ahogy Betlehem Dávid megfogalmazta. Szokolai „Laci bá” az edzőjük pedig tudja mit csinál, ez pedig megnyugtató hatással van rájuk, fogalmazta meg Kristóf.

A gyárkertes eseményre egyébként ő is hivatalos volt, Szokolai László, Kristóf, Zalán és Dávid edzője, viszont mivel már nyaralását tölti, így távolról szólt neki a veszprémi vastaps.

Az olimpikonok kitértek arra is, hogy bár őket ünneplik a színpadon, valójában a siker közös a családjukkal edzőikkel, akik mind-mind rengeteg energiát mozgattak meg, hogy ők elérhessék ezeket a sikereket.

Az olimpiai aranyéremről Rasovszky úgy nyilatkozott, mivel nem volt dédelgetett álma és ő már a tokiói ezüsttel is boldog volt, a mostani szereplése az álmokon felüli, így pedig, bár minden nap mosolyogva szokott kelni, most még nagyobb ez a boldogság. „Bármi jön ezután, az csak ráadás lesz, de nyitott vagyok mindenre.” – Utalt Kristóf homályosan a jövőbeni terveit firtató kérdésre.

A színpadon ezután Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is köszöntötte az olimpikonokat. A városvezető rövid köszöntőjében felidézte, hogy mennyi lemondással és áldozattal jár az, ha valaki a sportkarriert választja, amikor pedig mindez beérik, akkor közösen lehetnek az emberek büszkék rájuk.

A polgármester külön köszönetet mondott a szülőknek is, akik úgy döntenek, hogy valamelyik veszprémi sportegyesületbe íratják be gyermeküket, hogy ott az ugyancsak áldozatos munkát képviselő edzők foglalkozzanak velük.

Az est további részében Diazé és Fluor Tomié volt a színpad, azaz a Wellhellóé, akik a koncert vége felé színpadra szólítottak még egy veszprémi olimpikont, Ligetvári Patrik válogatott kézilabdázót, aki a magyar csapattal szintén jelen volt a tornán, nem kisebb tapsot kapva, mint úszó olimpikon társai.

Galéria
Így köszöntötték a veszprémiek városuk olimpikonjait
Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját paralimpia Paralimpia 2024: Pap Bianka teljessé tette éremkollekcióját Az úszó Pap Bianka ezüstérmet szerzett szombaton az SM10-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:49 Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren paralimpia Paralimpia 2024: Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián. 2024. szeptember 7. 21:46 Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben paralimpia Paralimpia 2024: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben, Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren, míg az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján. 2024. szeptember 7. 12:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.