Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

David Davis

Újra együtt a csapat, kezdődik a felkészülés One Veszprém HC Újra együtt a csapat, kezdődik a felkészülés A közel öt hónapos kényszerpihenő után hétfőn ismét megtelik élettel a Veszprém Aréna, amelyben David Davis fiai a 2020/2021-es idény első edzésén fognak részt venni. 2020. július 13. 14:24 „Menj és harcolj, meglátod, a közönség melletted lesz” „Menj és harcolj, meglátod, a közönség melletted lesz” A fenti útravalóval a veszprémi szurkolók korábbi kedvence, Jevgenyij Lusnyikov látta el honfitársát, a Telekom Veszprémbe igazoló kétszeres BL-győztes Danyiil Siskarjovot. 2020. július 7. 8:46 A Telekom Veszprém edzője és két játékosa is bekerült a BL álomcsapatába A Telekom Veszprém edzője és két játékosa is bekerült a BL álomcsapatába Blaz Blagotinsek megvédte címét: a szurkolók idén is a Veszprém szlovén beállósát választották a Bajnokok Ligája legjobb védőjének. Manuel Strlek lett a legjobb a balszélső, David Davis pedig a 2019/2020-as idény edzője. 2020. június 12. 11:49 Nagyon furcsa szezonnak nézünk elébe - David Davis Nagyon furcsa szezonnak nézünk elébe - David Davis Július 13-án indulnak újra a csapatedzések a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatánál. David Davis vezetőedző hangsúlyozta, már nagyon várja, hogy együtt lássa a teljes keretet. 2020. június 8. 13:54 Ligetvári megküzd a játéklehetőségért Ligetvári megküzd a játéklehetőségért A Telekom Veszprém saját nevelésű kézilabdázója, Ligetvári Patrik úgy érzi, rengeteg tapasztalatot gyűjtött a spanyolországi légióskodása során. Az elmúlt két évben a pályán és azon kívül is érettebbé vált a válogatott kiválóság. 2020. június 2. 7:05 Hat veszprémi jelölt a BL-szezon álomcsapatába Hat veszprémi jelölt a BL-szezon álomcsapatába Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hétfőn nyilvánosságra hozta ötvenes listáját, amelyből kikerül majd a 2019/2020 férfi Bajnokok Ligája idény álomcsapata. 2020. május 25. 20:34 Búcsú a távozó játékosoktól Búcsú a távozó játékosoktól A Telekom Veszprém kézilabdacsapatának vezetőség csütörtök délután elköszönt a szezon végén távozó játékosaitól: Mirsad Terzictől, Borut Mackovsektől, Dragan Gajictól és Pawel Paczkowskitól. 2020. május 14. 20:28 Júliusra tervezik az edzések beindítását a Telekom Veszprémnél Júliusra tervezik az edzések beindítását a Telekom Veszprémnél Bár Sterbik Árpád hivatalosan bejelentette a visszavonulását, a „soha többé” talán még sem jelenti azt, hogy a jövőben nem áll készenlétben egy-egy beugrásra – fogalmazott Sevinger Zsolt cégvezető. 2020. május 12. 9:51 Hazatérhettek a Telekom légiósai, de voltak, akik maradtak Hazatérhettek a Telekom légiósai, de voltak, akik maradtak Amikor majd megfújjuk a kürtőt, mindenkinek azonnal vissza kell indulnia Veszprémbe – fogalmazott a veszprémi kézilabdaklubot működtető társaság vezérigazgatója, dr. Csík Zoltán. 2020. április 10. 19:20 Ultrahanggépet vásároltak a megyei kórháznak a veszprémi kézilabdázók Ultrahanggépet vásároltak a megyei kórháznak a veszprémi kézilabdázók A Telekom Veszprém játékosai, vezetői, illetve a kézilabdaklubot működtető társaság közös erővel összefogott, s egy olyan mobil ultrahanggépet vásárolt a Csolnoky Ferenc Veszprém megyei kórháznak, amely nagy segítséget jelent a korona-vírus elleni harcban. 2020. április 10. 11:02 David Davis nem kockáztatná a kézilabdázók egészségét David Davis nem kockáztatná a kézilabdázók egészségét A fókusz helyzetünkben a kezünkön van, hiszen mindig, minden szituációban azt használjuk. A kézilabda egy kontaktsport! Úgy gondolom, hogy a legracionálisabb megoldás az lenne, ha szüneteltetnék a sorozatot – fejtette ki őszinte véleményét a szerb Vojvodina elleni zárt kapus hazai SEHA-liga visszavágó előtt a Telekom Veszprém spanyol vezetőedzője, David Davis. 2020. március 12. 16:08 Szita Zoltán szerint Sabaté borsot törhet Davis orra alá Szita Zoltán szerint Sabaté borsot törhet Davis orra alá Szinte biztosra lehet venni, hogy március 22-én vasárnap az Orlen Wisla Plock–Telekom Veszprém kézilabda BL-mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg, ami Szita Zoltán, a lengyel csapat magyar kölcsönjátékosa szerint egyet jelent a hazai pálya előnyeinek elvesztésével. 2020. március 11. 11:09 Alakul a Telekom Veszprém jövő évi kerete Alakul a Telekom Veszprém jövő évi kerete A spanyol jobbátlövő Jorge Maqueda és orosz jobbszélső Danyiil Siskarjov érkezését, Ligetvári Patrik visszatérését, illetve Mirsad Terzic távozását is bejelentette a veszprémi kézilabdaklub vezetősége a szerda esti kerekasztal-beszélgetésen, ahol az is elhangzott, hogy Kent Robin Tönnesen szerződését meghosszabbítottak. 2020. január 29. 20:16 Nem felejtik azt a bizonyos fiaskót Nem felejtik azt a bizonyos fiaskót Egy pillanatra sem feledkeztünk meg a vereségről, amelyet az Eurofarm otthonában szenvedtünk. Hazai parketten ezért is kettőzött erővel, a találkozót abszolút komolyan véve várjuk riválisainkat – nyilatkozta a Telekom Veszprém spanyol mestere, David Davis az északmacedón Eurofarm elleni szerdai hazai SEHA-liga összecsapás kapcsán. 2019. december 9. 15:35
közélet
Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel. Orosz külügyi szóvivő: Moszkva kemény választ fog adni tíz orosz diplomata kiutasítására Magyarországról Oroszország "kemény és a budapesti ruszofób lobbi számára fájdalmas" választ fog adni - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Rózsa Pizzéria – több mint egy pizzéria Egy jó étterem nemcsak az ételekről szól. Fontos a hangulat, a környezet és az is, hogy egy családi ebéd, baráti találkozó vagy éppen egy randevú során mindenki jól érezze magát. A Rózsa Pizzéria Nemesvámoson éppen ezt kínálja vendégeinek, és most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben is bemutatkoznak az olvasóknak. White Gold Ékszer – ahol az arany időtálló történetté válik Egy ékszer sokszor jóval többet jelent egyszerű kiegészítőnél. Egy eljegyzési gyűrű egy fontos kezdetet, egy különleges ékszer egy meghatározó pillanatot, egy örökölt darab pedig egy egész történetet őrizhet. A White Gold Ékszer Veszprém Jutasi út 18/1 szám alatti üzletében ezekhez a különleges pillanatokhoz kínálnak időtálló darabokat – a vehir.hu-n megjelenő hirdetésükben pedig most az üzlet kínálatával és szolgáltatásaival is megismerkedhetnek az olvasók.  Magyar Péter: elindítjuk a Szent István vidékfejlesztési programot A kormány elindítja a Szent István vidékfejlesztési programot - mondta a miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt. Magyar Péter közölte, már dolgoznak azon a javaslaton, amely a "kiüresített" megyei közgyűlések megszüntetését és a rendszer teljes átalakítását célozza. Megválasztották a Független Közmédia Testület tagjait A Független Közmédia Testület kilenc helyéből hatot betöltött kedden az Országgyűlés, megválasztva a fórumba a szakmai szervezetek és a kormányoldal által javasolt szakembereket, majd döntött arról, hogy Bayer Judit lesz a közszolgálati függetlenségének védelmét feladatul kapott grémium elnöke. Gerstmár Ferenc: A sportrégiós évben a lakótelepi sportpályákra is kellene pénzt találni Repedezett burkolat, elavult kosárpalánkok – ilyen állapotban van jelenleg az Aradi vértanúk utcai labdapálya, ahol kedden tartott sajtótájékoztatót Gerstmár Ferenc. Az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselője szerint éppen a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 évben lenne indokolt, hogy a nagyobb sportprogramok mellett a bárki által ingyenesen használható városi pályák felújítására is jusson forrás. 'Barátaimnak mondalak benneteket' – Tell Nándort áldozópappá szentelték Veszprémben Van olyan igen, amelyhez hosszú út vezet. Van, amelyet veszteségek, szolgálat, várakozás és sok-sok imádság érlel. Van pillanat, amikor mindaz, ami addig csendben formálódott egy ember életében, egyszer csak kimondott, visszavonhatatlan válasszá válik. Szeptember 6-án ilyen igen hangzott el a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Már készül a veszprémiek által megszavazott legmegosztóbb beruházás A belvárosi körforgalmaknál elkezdték építeni a gyalogátkelő lámpásításához szükséges oszlopokat, amiket a veszprémiek szavaztak meg a közösségi költségvetésben. Várhatóan a hónap végére üzembe is helyezheti a város. Még könnyebb az út a Pannon Egyetemről a WIZZ Airhez A tanteremtől a légi iparág legfelsőbb szintjéig vezető utat nyit meg a Pannon Egyetem és a WIZZ Air most megkötött stratégiai együttműködése. A megállapodásnak köszönhetően a veszprémi hallgatók közvetlenül a piacvezető légitársaság szakembereitől tanulhatnak, valós vállalati projektekben vehetnek részt, és nemzetközi karrierlehetőségekhez juthatnak.
sport
Női kosárlabda-vb: győzelem Japán ellen, 40 év után nyolc között a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Női kosárlabda-vb: győzelem a dél-koreaiak ellen, csoportmásodikként jutottak tovább a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 82-73-ra legyőzte a Koreai Köztársaságot hétfőn a berlini világbajnokság harmadik fordulójában, ezzel csoportmásodikként jutott tovább, és kedden a negyeddöntőért lép pályára az A jelű négyes harmadikja ellen. Tizenkét szenior érem Négy arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szereztek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) szenior atlétái a korosztályos országos bajnokságon. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója. A legjobbak között a VEDAC Rendkívül kiélezett küzdelemben, nagyszerű csapatmunkával vívta ki a VEDAC a harmadik pozíciót és az első divízióba jutást az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságon.   Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Varga Barnabás duplázott, az AEK öt góllal nyert Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK Athén pedig 5-0-ra győzött. Kétgólos hátrányból állt fel, mégis pont nélkül maradt a VSC Kétgólos hátrányból még egyenlített a VSC Veszprém a Bicskei TC otthonában, a hazaiak azonban a 87. percben megszerezték a győztes találatot az NB III Északnyugati csoportjának hatodik fordulójában. A bakonyiak a hajrában emberhátrányba is kerültek, így végül pont nélkül távoztak Bicskéről. Női kosárlabda-vb: Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyarok A magyar női kosárlabda-válogatott 71-67-re legyőzte Nigériát szombaton a berlini világbajnokság második fordulójában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.