Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

gazdaság

Salétromsav üzemmel bővült a Nitrogénművek Zrt. Átadták a Nitrogénművek Zrt. több mint 1000 tonna/nap kapacitású salétromsav üzemét. A beruházás eredményeként Pétfürdőn a legkorszerűbb technológiával, a környezetet kímélve folyik a salétromsav gyártása. 2017. augusztus 30. 10:52 Lecserélik az ezreseket is Lecserélik az ezreseket is A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, melynek jegyében korszerűbb, a biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújított 1000 forintos címletű bankjegyet bocsát ki. 2017. augusztus 23. 10:57 Cofidis: nyaralásra és lakásfelújításra terveznek a legtöbbet költeni a magyarok A magyarok közül a legtöbben (28 százalék) nyaralásra terveznek költeni az idén, ezt követően az iskolakezdés és a lakásfelújítás (17-17 százalék) szerepel a tervezett kiadások között - derült ki a Cofidis az MTI-hez eljuttatott kutatásából. 2017. augusztus 21. 9:56 Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja Elindult a háztartási nagygépek csereprogramja Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján. 2017. augusztus 7. 11:06 MFB pont nyílt Veszprémben MFB pont nyílt Veszprémben Az OTP Bank Dózsa György úti, a Dimitrovban található fiókjában nyílt ponton az ügyfelek közvetlen tájékoztatást és segítséget kaphatnak az európai uniós fejlesztési konstrukciókkal kapcsolatban. 2017. augusztus 7. 4:00 Példamutatás, hitelesség, közvetlenség Példamutatás, hitelesség, közvetlenség Milyen a multi-világban gyárigazgatónak lenni? Mi kell ahhoz, hogy sikerorientáltan lehessen működtetni egy 2400 fős vállalatot? Pápai Tamással, a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi székhelyének vezetőjével beszélgettünk vezetői szellemiségről, motivációról, csapatmunkáról és az önálló döntések szükségességéről. 2017. augusztus 6. 15:26 A NAV mintegy egymillió adózót értesít tartozásról vagy túlfizetésről A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel. 2017. augusztus 1. 11:09 Már csak hétfőig fizethetünk ezekkel a bankjegyekkel Már csak hétfőig fizethetünk ezekkel a bankjegyekkel E hónap végéig lehet fizetni a 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintosokkal. Az új 2000 és 5000 forintos papírpénzeket is a legkorszerűbb műszaki jellemzőkkel látták el. 2017. július 29. 17:40 Varga: 10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak Varga: 10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. 2017. július 28. 10:01 A buszvezető is hiányszakma A buszvezető is hiányszakma Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem tudják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban. 2017. július 27. 9:17 Negyedével drágultak az albérletárak egy év alatt Veszprémben Negyedével drágultak az albérletárak egy év alatt Veszprémben A vidéki egyetemi városok közül Veszprémben drágultak leginkább az albérletárak. Miskolc az egyetlen egyetemi város, ahol csökkenés volt tapasztalható- áll egy elemzésben. 2017. július 26. 11:00 Nyári egyetem a Vasasokkal Nyári egyetem a Vasasokkal Magyarország egyik legrégebbi múltú, és legnagyobb tagságú dolgozókat összefogó szövetsége, a Vasas Szakszervezeti Szövetség tart két napos nyári egyetemet a héten Veszprémben. 2017. július 7. 3:25 Villám kérdés-válasz a most induló nyugdíjas szövetkezetekről Villám kérdés-válasz a most induló nyugdíjas szövetkezetekről Gazsi Attilát, a Meló-Diák Észak-Dunántúli Iskolaszövetkezet elnökét kérdeztük az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő Szomszédok szövetkezetről. A veszprémi régióban júliusban jelenhetnek meg az első munkalehetőségek. 2017. július 6. 14:52 A Tesco dolgozói jövő szombaton demonstrálnak Budapesten Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. 2017. június 27. 16:05
... 43 44 45 46 47 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.