Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C

közélet

Megmentenék Csobánc várát / A végvári hagyományőrzők legnagyobb hazai seregszemléje Gyulakeszin Hagyományőrzők, lovasok és íjjászok gyűltek össze, immáron ötödik alkalommal a Csobánc-hegy lábánál, hogy váruk felújításáért fesztiválozzanak és népszerűsítsék a térséget. Ezen a hétvégén a környékbeli számos nagy zenei rendezvény mellett, a Balaton ezen sarkában a magyar múlt elevenedik meg. A várjátékokon túl, lovagi próbával, kézművesek kiállításával tarkítják a programot. Szombaton túráztak a Csobáncon, a lakomára pedig maga Mátyás király (Helyey László) is bevonult. 2008. július 19. 23:46 Emberek és embertelenségek Veszprém különlegesen szép város, ahol fantasztikus fesztiválokkal, programokkal és megannyi szórakozási lehetőséggel találjuk magunkat szembe a rockkocsmától, a disco-ig. Ennek következménye képpen azonban bőven találhatunk olyan háborús övezetre hasonlító helyet, parkrészt, közterületet, ahol szabadon garázdálkodhat az igénytelenség, s a nemtörődömség. 2008. július 19. 21:33 Először zúgott a taps a Veszprém Arénában Péntek este több ezer fős tömeg előtt léptek színpadra a veszprémi zenészek, majd őket követően a mára világhírnevet kivívott Experidance táncformáció. Hazánk második legnagyobb vidéki multifunkciós sport és rendezvénycsarnokát három napos programsorozattal adják át a közönségnek. Ebben a három napban bárki ingyenesen tekintheti meg a magas színvonalú produkciókat, persze azok, akik előzetesen jelezték jegyigényüket, hiszen még egy ekkora csarnok befogadóképessége is véges. Azok, akik a falakon belülre ez alkalommal nem jutottak, az épület előtt kivetítőről követhették figyelemmel az eseményeket. 2008. július 19. 10:40 Az érték megmarad / – bontás alatt a bútorgyár régi épületei – Ha a lerombolandó értéktelen, akkor a rombolás önmagában is értelmes cselekedet – tartja Tor Age Bringsvaard szállóigéje. Minden bizonnyal ez igaz a Balaton Bútorgyár régi épületegyüttesére is. A 22.650 m2 alapterületű ingatlan a város szívében fekszik az egykori vasútállomás, tejipari vállalat és a mai Balaton Pláza, az OMV benzinkút szomszédságában. Idősebbek még emlékezhetnek a közeli vasúti felüljáróra, a kevésbé idősek meg a gyár műszakváltását jelző hangos dudaszóra. Akik pedig egyikre sem, hát a bútorgyár kitűnő termékeire minden bizonnyal igen. 2008. július 18. 12:09 Csak szabadon… Az EFOTT-on Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) vette kezdetét immár 33. alkalommal. Már a nulladik napon több ezren látogattak el a Szalki- szigetre Dunaújvárosba. Folyamatosan érkeztek a fesztiválozók, a legtöbben a szigeti kempingben sátraznak. Az odaérkezők több program közül is válogathatnak. Aki szeretné megismeri a várost, azok ingyenes buszjárattal utazhatnak oda-vissza a fesztivál és a város között. Kilenc helyszínen szórakozhatnak a fiatalok. Minden nap, reggeltől estig folyamatos programok magyar fellépőkkel. Ha még mindez nem elég, akkor sportprogamok közül is lehet válogatni, mint például a röplabdapálya és a lábtenisz. Veszprém a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatával képviselteti magát. A fesztivál július 20-ig tart. További programok és információk a www.efott.hu -n. 2008. július 18. 11:47 Kulcsos gyerekek, mi lesz veletek? / – hiányzik a koordináló szerep – Kulcsos gyerekek. Mára ez a szókapcsolat fogalommá vált a városokban. Csellengő, program nélküli fiatalok, akik nem találják a helyüket a lakótelepek rengetegében. A reggel munkába induló szülő a gyermek nyakába akasztja a lakáskulcsot, ad egy kis pénzt, s onnantól estig elvész a kontroll, legfeljebb a mobiltelefon marad. Néhány esetben el is kallódnak a fiatalok: bandákhoz csapódnak, s előbb-utóbb a rendőrségre vezet útjuk. Természetesen a döntő többségre nem ez a jellemző. 2008. július 18. 11:43 Éghajlatváltozásra készülnek a Balaton régióban / gyűjtik a tapasztalatokat A Balatoni Adaptációs Mintaprojekt keretében a Balatoni Integrációs Kht. nemzetközi partnerszervezetekkel együttműködve az éghajlatváltozás Balatonra gyakorolt lehetséges hatásait és az ezekre adandó válaszokat a vizsgálja. 2008. július 18. 10:11 Ég veled, balatoni gőzős Az idei évtől nem indul több nosztalgia vonat Keszthely és Badacsonytomaj közt. Az 1988-tól 2007-ig közlekedő szerelvény a MÁV szerkezeti átalakítása után csak megemelkedett költséggel tudott működni, a gőzvontatás 17 milliós plusz kiadást jelentett az üzemeltető számára, így diesel üzemre való váltást tett szükségessé. A Vehír kérdéseire Szigeti András, a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési vezetője válszolt. 2008. július 18. 10:09 A rendőrségi felhívása / – ki vitte el a bankkártyákat? – Április 28-án ismeretlen – a bankautomata kamerája által lefotózott – személy Móron a Deák Ferenc utcában levő ATM-nél eltulajdonított bankkártyákat használt fel, sikertelenül próbált meg pénzt felvenni. 2008. július 18. 9:54 Balesetek, bűnesetek / – bombát találtak Veszprém megyében is – A rendőrség szinte minden lehetséges alkalmat kihasznál arra, hogy felhívja a lakosság figyelmét értékeinek védelmére. Sajnos, sok esetben magunk provokáljuk ki, hogy áldozatok legyünk. Hiába zárjuk le az autónkat a parkolóban, ha az ülésen hagyott tárgyak szinte „felkínálják” magukat a tolvajoknak. A mögöttünk álló két nap rendőrségi eseményeiről a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, dr. Váradi Piroska tájékoztatta a Vehírt. 2008. július 18. 9:31 Miénk az Aréna! / – sport és elegancia találkozása – Hosszú évek óta várták a veszprémiek, hogy sportágukhoz méltó csarnokuk legyen, hogy legyen egy olyan helyiség, ahol konferenciákat, kiállításokat, bemutatókat, bálokat lehet rendezni. Most az álom valóra vált, s az első kapavágástól számított egy év elteltével megnyitotta kapuit a Veszprém Aréna. Igaz, csütörtökön még csak a sajtó munkatársai ámulhattak el a hatalmas méretek, a kellemes összhatás láttán, de péntektől az igazi „tulajdonosok”, a sportolók és a nagyközönség számára is nyitott a csarnok. 2008. július 17. 19:23 Parlagfű a Balatonon Budapestről nézve nem változott a tó körüli helyzet. A helyi szervezetek szerint jól állunk. Parlagfű innen és onnan. 2008. július 17. 13:03 Utcezene Fesztivál - „Vegyék lejjebb a hangerőt!” / A város vezetése odafigyel a lakossági bejelentésekre A város különböző pontjain élő lakók hívták kedden éjszaka Debreczenyi Jánost, hogy kifogásolják az Utcazene Fesztivál hangerejét. A polgármester bejelentette, hogy bár fontos a városnak a rendezvény, mivel a fesztivált a lakók adóforintjaiból támogatják, elvárja, hogy a szervezők tegyenek eleget a lakosság kérésének és figyeljenek oda jobban a hangerőre. Azt, ami kedd éjszaka történt, nem fogjuk elviselni, - jelentette ki a polgármester. Muraközy Péter főrendező erre úgy reflektált, hogy eddig is megtettek mindent, amit tudtak. Felelősségtudóan igyekszik kezelni a helyzetet, de véleménye szerint mindig lesznek olyanok, akik valamit kifogásolni fognak. 2008. július 17. 12:58 Még többen tanulhatnának az egyetemeken és főiskolákon Manherz Károly, az Oktatás és Kulturális szakállamtitkár sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy Magyarország felsőoktatási intézményei 489 ezer hallgató befogadására lenne képes, de jelenleg csaknem százezerrel kevesebben, alig 380 ezren tanulnak. Az adatok szerint a gazdaságtudomány tűnik legszimpatikusabb szakterület a hallgatók körében, ez szám szerint 102 ezer főt jelent, amiből 45 ezer főt Budapesten tudnának képezni. A főiskolák, egyetemek már áprilisban elküldték arra vonatkozó kérelmüket, hogy a jelenlegi munkarend alapján mekkora létszámú fő befogadására lennének alkalmasak. Az Oktatási hivatal vizsgálta felül ezeket az adatokat, és összevetették a személyi, tárgyi helyzetét az infrastruktúra szempontjából, mely szerint kiderült, hogy reális képet közöltek magukról az egyetemek, s főiskolák. (Kiss Erky Dávid) 2008. július 17. 9:40
... 1590 1591 1592 1593 1594 ...
sport
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.