Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Egy jó hír: Kristály tiszta a Balaton vize / És egy rossz: nincs pénz kutatásra Kiváló a Balaton vízminősége, és ezt meg is kell őriznünk, - mondta Bíró Péter a Tihanyi Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Évről évre fogy a kutatásra szánt pénz. A minisztériumi forrás tavaly teljesen elapadt. 2008. május 2. 14:47 Jókai napjai Füreden / – az utolsó palóc volt a díszvendég – Immáron 17 esztendeje, hogy Balatonfüred önkormányzata (számos társrendezővel) ünnepségsorozat keretei között tiszteleg a nagy mesemondó emléke előtt. A programok a Jókai-villa kertjében kezdődtek ma délelőtt, ahol Molnár Judit önkormányzati képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a megyei közgyűlés elnökét, Lasztovicza Jenőt, dr. Bóka Istvánt, a vendéglátó város polgármesterét, valamint a díszvendégként meghívott palócföld országgyűlési képviselőjét, dr. Becsó Zsoltot. 2008. május 2. 13:58 Bezárták a gömbkilátót A balatoni szezonnyitó napján zárták be a balatonboglári gömbkilátót. Tegnap a turisták már nem tudtak a magasból gyönyörködni a kilátásban. Kovács Miklós polgármester azt mondja, nem volt mit tenni, a létesítmény életveszélyes, arra pedig nincs pénzük, hogy felújítsák. 2008. május 2. 8:27 Bonyhádé a legmagasabb májusfa Az ország legmagasabb májusfáját állították fel Bonyhádon a csütörtöki majálisra. A 32 méter magas, 130 éves fenyőfát még a télen vágták ki Bajorországban, majd szépen megfaragva hozták el a Völgység fővárosába. 2008. május 1. 17:15 Megkoszorúzták a Balatont Nemzeti kincsünk a Balaton, fejlesztését úgy kell végbevinni, hogy ez a kincs a következő nemzedék számára is megmaradjon, - mondta Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Keszthelyen, ahol a jó szezon reményében, idén is megkoszorúzták a tavat. 2008. május 1. 17:03 Csúszik az M7-es utolsó szakaszának átadása Május végén ugyan átadják az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti szakaszát, az ütemezés szerinti következő 10 kilóméteres szakasz átadási határidejét viszont július végére módosították. A munkálatok többek közt azért csúsznak, mert korábban a tendert elnyerő konzorcium egyik tagja fizetésképtelenné vált. 2008. május 1. 14:41 Sportos sólyi majális Az ünnep alkalmából rendezték meg a II. május elsejei családi tájékozódási futóversenyt. A megmérettetést 33-an vállalták. 2008. május 1. 14:11 Több tízmilliós csalás gyanúja merült fel Gyenesei regnálása idejéből A HírTV információ szerint több tízmilliós kárt okozott egy Somogy megyei önkormányzati cég Gyenesei István, jelenlegi önkormányzati miniszterjelölt elnöksége idején. Gyenesei 2006 őszig állt a testület élén. Az új vezetés feljelentést tett, így vélhetően a miniszetjelöltet is beidézik az ügyészségre. 2008. május 1. 14:08 Forgalmi dugók a négy napos ünnepen A négy napos ünnepen sokan indulnak útnak, ezért torlódásra kell számítani az autóutakon és autópályákon. Különösen zsúfolt az M1-es és az M7-es fővárosból kivezető szakasza a Balaton irányába. Az Autópályakezelő Zrt. központi diszpécsere, Krisztián Gábor tájékoztatása szerint már a XI. kerületi Egér úttól telítettek a sávok. Akik az M7-es autópályán Székesfehérvár, illetve a Balaton felé autóznak, azoknak egészen Martonvásárig erős forgalomra kell számítaniuk. Balesetről, vagy koccanásról eddig nem érkezett jelentés. 2008. május 1. 13:50 A veszprémi városi közgyűlésről jelentjük A hónap műtárgyaként ez alkalommal a Petőfi Színház mutatkozott be. Bujtor István igazgató a közgyűlésen napirend előtt elmondta súlyos fizikai és erkölcsi nehézségeket örököltek, ami jelentős váratlan kiadásokat jelent. Napirend előtt Némedi Lajos az ötös választókerület képviselőjeként fejtette ki aggodalmait. A menetrend szerinti pontokban kisebb vita melett határozott a testület. 2008. április 30. 22:09 Elballagtak... Országszerte befejeződött a középiskolás diákok életének egy döntő szakasza. Elballagtak a véndiákok. 2008. április 30. 21:22 Intelligens energia-Európa program egyedülállóan Veszprémben A veszprémi önkormányzat közgyűlése zöld utat adott a csatlakozásra ahhoz a nemzetközi együttműködéshez, amely célja pályázat benyújtása az Európai Bizottsághoz, a Versenyképesség és Innováció Ügynökség közreműködő szervezethez az „Intelligens Energia - Európa (IEE)” program keretében. 2008. április 30. 19:20 Gyorsabb kompok a Balatonon / Két éven belül nem lesz kompjárat Badacsony és Fonyód között Mindössze 18 perc alatt képes lesz megtenni a Badacsony és Fonyód közötti 5 és fél kilóméteres távot az új balatoni komp. A beruházás összköltsége 49 millió forint. Ha jövőre meglesznek a szakhatósági engedélyek, be lehet adni az első pályázatokat a két kikötő teljes átépítésére, mely a becslések szerint legalább 5 milliárd forintba kerülne. 2008. április 30. 16:41 Indul az érettségiszezon: 125 ezren maturálnak májustól A kormány jelentést hallgatott meg az idei érettségi vizsgákról, hétfőn ugyanis a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával megkezdődik a tavaszi érettségi vizsgaidőszak - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón. Május 5-e és június 27-e között több mint 125 ezer diák tesz majd érettségi vizsgát. 2008. április 30. 15:18
... 1669 1670 1671 1672 1673 ...
sport
Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén Nem mindennapi sporteseménynek ad otthont ezen a hétvégén Veszprém. A Veszprém Arénánál rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot, amelyet egy japán minifesztivál is kísér. A rendezvény ingyenesen látogatható, így azok is közelről ismerkedhetnek meg a sportággal, akik eddig legfeljebb videókon láttak szumómérkőzést. Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Verstappen száz gokartos ellen versenyez Nem mindennapi kihívást fogadott el a négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki szerdán a silverstone-i versenypályán az utolsó helyről indulva száz gokartos ellen száll harcba. Premier League: Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal A 19 éves Farkas Patrik profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-vel. Öt újonc a magyar labdarúgó-válogatott keretében Öt újonc is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretébe. Születésnap - Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázó 80 éves Kedden ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya. A Puskás Arénában rendezik 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét A Puskás Arénában rendezik meg 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának keddi döntése értelmében. Mozgásra hív a Mobilitási Hét Veszprémben - autómentes nap is lesz A közlekedésbiztonság, a sport és az aktív városi élet kerül a középpontba Veszprémben a Mobilitási Héten. A szeptember 14. és 19. között zajló programsorozat gyerekeknek, családoknak és sportolni vágyóknak is kínál elfoglaltságot. Magyar női sportolók és nemzetközi klasszisok: öt kivételes pálya magyar klubszínekben A kézilabda-arénáktól a Grand Slamekig: Magyar női sportolók és világsztárok felejthetetlen győzelmei, fordulatai és inspiráló történetei. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához.
kézilabda
Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához. Férfi kézilabda NB I: a Tatabánya ismét legyőzte a Szegedet A Tatabánya házigazdaként 32-31-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I vasárnapi rangadóján. A Veszprém korábbi kapusa 16 védéssel tért vissza spanyol csapatába Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza az Atlético Valladolidba, amely 28-26-ra nyert a Rebi BM Cuenca otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   A Porto vendéglátójaként kezd a Veszprém az új lebonyolítású BL-ben Bővült a létszám és változott a lebonyolítás, ennek köszönhetően több izgalmat ígér a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdán rajtoló új idénye, amelyben a Veszprém a harmadik az erősorrendben. Az első forduló szerdai játéknapján (kezdés: 18.45) a Veszprém a Portót fogadja. Franciaországba igazolt a Gyöngyös fiatal kézilabdázója A francia élvonalban szereplő Provence Aix Université Club Handball együttesében folytatja pályafutását Nagy Ádám, a Gyöngyös kézilabdázója.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.