Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Utánajártunk, hogy a veszprémiek többsége tartja-e a húsvét előtti böjtöt? életmód Utánajártunk, hogy a veszprémiek többsége tartja-e a húsvét előtti böjtöt? A negyvennapos húsvéti böjt utolsó szakaszához érkeztünk, amit sokan vallási meggyőződésből tartanak be, de egészségügyi, sőt még spirituális megfontolásból is lehet böjtölni. Arról nem is beszélve, hogy ennek az önmegtartóztatásnak is több formája ismert. De vajon mennyire tartják a veszprémiek a böjtöt? Cikkünkben megmutatjuk rövid közvéleménykutatásunk eredményét. A böjt élettani hatásait pedig a szakértő, Nyikos Ráhel dietetikus válaszolja meg. 2023. március 23. 15:33 Bővítik a bölcsődét, mezőgazdasági utakat adtak át Nemesvámoson Bővítik a bölcsődét, mezőgazdasági utakat adtak át Nemesvámoson Két projektről is beszámolt csütörtöki sajtótájékoztatóján Sövényházi Balázs polgármester és Ovádi Péter parlamenti képviselő Nemesvámoson. 2023. március 23. 22:48 Különös állatok jelentek meg Márkó mellett Különös állatok jelentek meg Márkó mellett Nem egy eddig ismeretlen emlőst fedezett fel szemfüles fotósunk a Márkó melletti erdő szélén, mégis ritkaság számba megy a természetben az, amit látott. 2023. március 23. 12:29 Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV Három évtizednyi emléket ad vissza a Veszprém TV A Veszprém TV az Európa Kulturális Főváros program keretében lehetőséget kapott, hogy megvalósítsa már régóta dédelgetett álmát, egy bárki számára elérhető weboldal létrehozását, ami az elmúlt három évtized archív felvételeit gyűjti össze és teszi kereshetővé a fontosabb pillanatokat. Az archívum mostanra már elérhető és folyamatosan bővülni fog. 2023. március 22. 22:42 A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka Magyar Honvédség A Pannon Egyetemen járt a Magyar Honvédség parancsnoka Egy ország stabilitása akkor biztosított, ha a civil társadalom, a kormányzat és a katonaság képzeletbeli háromszöge egyensúlyban van, mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz, altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka szerda délelőtt a Pannon Egyetemen tartott előadásában. Kitért arra is, milyen stratégiai lehetőségei vannak Magyarországnak akkor, amikor a szomszédban éppen két azonos kultúrájú és történelmű ország áll háborúban egymással, valamint több információt is megosztott a hallgatókkal a javában zajló magyar haderőfejlesztés részleteiről. 2023. március 22. 15:03 Gyakornoki munkától a főszerkesztői székig Gyakornoki munkától a főszerkesztői székig Balla Emőke, a Napló főszerkesztője volt az Arcok, képek, utak beszélgetős sorozat legutóbbi vendége, akivel a szokott helyen, a Papírkutya kultúrbisztróban beszélgetett Sótonyi Mónika, a Királynék földjén csapatának tagja. Némileg a Magyar Sajtó Napjához is kapcsolódó beszélgetésen szóba került az újságírás helyzete, kitérve arra, hogy nőként hogyan lehet érvényesülni ebben a folyamatosan változó hivatásban. Terítékre kerültek sikerek, kudarcok és összességében egy több, mint három évtizedes karrier. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a teljes beszélgetést. 2023. március 22. 18:53 Április 1-jétől emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain Április 1-jétől emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain 2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke 12 ezer, a pótdíjazástól számított 3-30 napon belüli teljesítésnél 25 ezer, 30 napon túli tartozás esetén pedig 50 ezer forint lesz. Új lehetőségként 3 napon belül még lehetőség lesz a helyszíni bírsággal megegyező mértékű, 12 ezer forintos pótdíjat fizetni. Az utólagos bemutatás költsége 2500 forintra nő. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a Volánbusz járatain. 2023. március 22. 10:41 Navracsics Tibor: több tiszteletet Európának! Navracsics Tibor: több tiszteletet Európának! Több tiszteletet Európának; meg kell értenünk Európát, akkor van esélyünk arra, hogy mi is megértessük magunkat Európával - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, korábbi uniós biztos a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén Budapesten hétfőn. 2023. március 21. 10:58 Meghosszabbították az állatvédelmi oktatási pályázatok beadásának határidejét Meghosszabbították az állatvédelmi oktatási pályázatok beadásának határidejét Öt kategóriában pályázhatnak oktatási intézmények állatvédő és állatbarát címek elnyerésére egy hónappal meghosszabbított határidővel, április 30-ig - közölték az MTI-vel kedden a szervezők. 2023. március 21. 10:55 Adj esélyt a konyhakertnek: indul a veteményezés! Greendex Adj esélyt a konyhakertnek: indul a veteményezés! Egy kertrajongó életében a kora tavasz az egyik legszebb, legizgalmasabb időszak. Újfent tiszta lappal és nagy tervekkel indulunk neki a szezonnak, és egyben fogadalmakkal is, hogy az előző év tapasztalataiból okulva idén miképp leszünk eredményesebbek. Rengeteg öröm forrása egy saját veteményeskert, és ha még nem próbáltad eddig: legyen az idei év az első, amikor ezt megtapasztalod! A konyhakert egy életre szóló kaland, és minden szezon tartogat majd valami újat, meglepőt. 2023. március 21. 13:58 Győri művészeti programnak ad otthont a festői Káli-medence HybridCycle Győri művészeti programnak ad otthont a festői Káli-medence A győri Széchenyi István Egyetem Circular Living Concept néven indította el tavaly fenntarthatóság, újrahasznosítás és művészet-design fókuszú komplex szemléletformáló projektjét. A program részeként a következő hónapokban izgalmas műalkotások készülnek a Győr-Moson-Sopron vármegyében összegyűjtött hulladékokból. 2023. március 20. 11:51 Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések továbbtanulás Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn. 2023. március 20. 9:38 Játsszon sportkvízünkkel és nyerje meg az aláírt Telekom Veszprém mezt! Játsszon sportkvízünkkel és nyerje meg az aláírt Telekom Veszprém mezt! A Vehíren már tizenöt éve követjük folyamatosan Veszprém, az ország és a nagyvilág sporteseményeit. Hűséges olvasóinkat most egy játékra hívjuk, hogy értékes nyereményekért próbára tegyék tudásukat a sport világából. Tíz kérdésből álló kvízünkben, aki legalább hat kérdésre helyesen tudja a választ, megnyerheti a Telekom Veszprém csapata által aláírt mezt, valamint a Saiko no Sushi ázsiai étterem 30.000 Ft-os vacsorautalványát. 2023. március 20. 9:59 15 évesek lettünk! 15 évesek lettünk! 2008. március 18-a számunkra egy rendkívül fontos dátum: a Vehíren ekkor jelent meg a legelső cikk, amit azóta közel 100 ezer másik követett. Tizenöt év alatt rengeteg minden változott a világban, benne Veszprémben és persze a médiában is. Egyedül a Vehír szerkesztőségének elhivatottsága nem változott, hogy gyorsan, pontosan, első kézből szállítsa a híreket a veszprémieknek, sőt élményt adjon a tájékoztatással. 2023. március 19. 13:43
... 280 281 282 283 284 ...
sport
A fiatalokra építve kezdi az idényt a VSC Veszprém A hétvégén rajtoló NB III-as labdarúgó-bajnokságra készülő VSC Veszprém vezetőedzője, Gunther Zsolt együttese közösségi oldalán értékelte a nyári felkészülést, beszélt a megfiatalított keretről, az idény céljairól, valamint a ZTE FC II. elleni bajnoki nyitányról. Vb-2026 - AIPS: Messi a legjobb játékos A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán Lionel Messit, az ezüstérmes argentin válogatott csapatkapitányát választották meg a vasárnap véget ért labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának. Bajnoki címeket szereztek az alsóörsi országos bajnokságon a VESC kerékpárosai Két magyar bajnoki címmel, valamint több dobogós helyezéssel zárták a hétvégét a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kerékpárosai az alsóörsi AMFI Trailen rendezett hegyikerékpáros országos bajnokságon. A veszprémi versenyzők a short track és az olimpiai szakág futamaiban is eredményesen szerepeltek. Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
kézilabda
Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Férfi kézilabda junior Eb: először veszített a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 40-24-re kikapott Svédországtól a romániai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Kihirdette nyári felkészülési programját a One Veszprém A veszprémi férfi kézilabdacsapat július végén kezdi meg az alapozást a 2026/27-es szezonra. A felkészülés során hazai mérkőzések és egy spanyolországi edzőtábor is szerepel a programban, mely a Szeged elleni Szuperkupa-döntővel zárul. Férfi kézilabda junior Eb: a lengyelek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört és jutott középdöntőbe a romániai Európa-bajnokságon, mivel 37-33-ra nyert Lengyelország ellen a szombati utolsó fordulóban. Férfi kézilabda klub-vb: szabadkártyát kapott a Veszprém A Veszprém szabadkártyát kapott a férfi kézilabda klubvilágbajnokságra.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.