Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Magyarország, mint egy „street art” kiállító tér Magyarország, mint egy „street art” kiállító tér Negyedik alkalommal rendezték meg a Színes Város Budapest Fesztivált az ősszel. A főként belvárosi tűzfalak megfestésével foglalkozó Színes Város Csoport ismét egy társadalmi összefogás eredményeként valósította meg az egy hónapos művészeti fesztivált, amelynek idén először volt kiemelt partnervárosa, nevezetesen Berlin. A szeptember végéig tartó projektsorozat témája idén a „Gasztronómia és a bor” volt. 2017. november 22. 4:00 A graffiti a városkép tervezett része lehet A graffiti a városkép tervezett része lehet A graffititől való félelmünk valahol még a szocializmusban gyökerezik, amikor a falakra festett szavakban – és bármi másban – ellenségképet látott a rendszer. A világ ezen már túllépett, mi valamiért még nem tudtunk. 2017. november 21. 4:00 Fontos, hogy Veszprém intézményei egységben működjenek Fontos, hogy Veszprém intézményei egységben működjenek A kulturális alapellátás kiterjesztéséről, a helyi önkormányzatok új közművelődései feladatairól és a szakterületet érintő jogszabályi változásokról tartottak szakmai napot hétfőn az Agórában. 2017. november 20. 11:16 A hétköznapi mítosszá növelése érdekel A hétköznapi mítosszá növelése érdekel A Művészetek Háza Olvasólámpa című rendhagyó irodalmi programsorozatának novemberi vendége Szentmártoni János költő, író volt csütörtök este a Dubniczay-palotában. 2017. november 18. 4:00 Videóval búcsúznak Szűcs Lászlótól Tóth Loon készített videót a színész emlékére. 2017. november 10. 18:10 Világbajnoki címig meneteltek a balatoni táncoslábúak Világbajnoki címig meneteltek a balatoni táncoslábúak A világbajnoki kupa mellett a legjobb junior csapat különdíját is elnyerték a Balaton Fitness Sportegyesület fiatal táncosai a World Ballet Association Rómában megrendezett versenyén. 2017. november 9. 11:50 Izgalmas rövidfilmek a 13. Pannonfíling Mozgófilmes Találkozón Izgalmas rövidfilmek a 13. Pannonfíling Mozgófilmes Találkozón Ifjú tehetségek műveit mutatták be az idei Pannonfíling Mozgófilmes Találkozón szombaton az Expresszó Klubban. 2017. november 5. 12:00 In Memoriam Szűcs László In Memoriam Szűcs László Kedves barátaink, egy olyan emberről szeretnénk pár mondatot szólni, akit mindenki szeret. Lássuk be, ez manapság nem kis teljesítmény. Szűcs László színész, Szűcs Lackó, Szücsi, Lackó, Lackó-fickó. Azért mondunk csak pár mondatot, mert ő nem szereti a hosszú beszédet. Sőt, kikéri magának. A jó beszéd szerinte tömör, van mondanivalója – és ami a legfontosabb, kell bele humor. 2017. november 5. 2:30 Online folyóiratot indított a múzeum Online folyóiratot indított a múzeum A Magyar Tudomány Napjához és a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódóan szabadon hozzáférhető online muzeológiai folyóiratot indított a Laczkó Dezső Múzeum ismeretterjesztő szándékkal. 2017. november 4. 4:00 Középpontban a mesterségek Középpontban a mesterségek A családjukban és a környezetükben űzött mesterségekről is korreferátumot adnak a hazai és külföldi magyar diákok három napon át az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián Veszprémben. 2017. november 3. 9:20 Meghalt Som Lajos Meghalt Som Lajos Hetvenéves korában meghalt Som Lajos basszusgitáros, a Piramis együttes alapítója - írja a zenész barátainak közösségimédia-bejegyzéseire hivatkozva az Index és a HVG. 2017. október 30. 15:00 Elhunyt Szűcs László, a Veszprémi Petőfi Színház színésze Elhunyt Szűcs László, a Veszprémi Petőfi Színház színésze Szűcs László színész méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség következtében 2017. október 28-án elhunyt - tájékoztatott a Veszprémi Petőfi Színház. 2017. október 28. 19:57 Verseivel a zűrzavaros világban is harmóniához segítette olvasóit Verseivel a zűrzavaros világban is harmóniához segítette olvasóit Kiemelkedő irodalmi munkássága elismeréseként és Veszprém nemzetközi hírnevének öregbítéséért végzett példamutató tevékenységért Cholnoky-emlékdíjjal jutalmazta a város Fenyvesi Ottó költő, író, képzőművészt. 2017. október 27. 4:00 Középiskolai verseny Wallenberg nyomában Középiskolai verseny Wallenberg nyomában A Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedő 3. elődöntőjét rendezték meg szerda délelőtt az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2017. október 26. 4:00
... 211 212 213 214 215 ...
közélet
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Messi vagy Ronaldo? Többet elárul rólunk, mint gondolnánk Az, hogy a futballszurkolók Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót részesítik-e előnyben, összefüggésben állhat politikai meggyőződésükkel – derül ki egy új, nemzetközi tanulmányból, amely több tucat országban vizsgálta a két világhírű szupersztár iránti attitűdöket. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség.
sport
Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje Kialakult a labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje. A portugál–horvát rangadó lehet a kieséses szakasz csúcspontja. Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.