Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Elengedné Veszprém megye Raffay Bélát? / – nehezen bírja a művész „hivatalnak packázásit” – Nehéz a szíve ezen sorok írójának, hiszen egy művész meglátogatása után nem ars poeticájáról, alkotói pályájáról, terveiről kényszerül írni, hanem végeláthatatlannak tetsző küzdelméről, amellyel veszélybe kerülhet megélhetése is. Raffay Bélát ugyanis megfosztották teremtő tevékenysége egyik alapeszközétől, műhelyétől. 2008. szeptember 29. 14:19 Évadot nyitott a Pannon Várszínház / Fergeteges Roxity buli a SÉD előtt Pénteken teltházas közönség előtt Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című előadásával hivatalosan évadot nyitott a Pannon Várszínház. Bár a társulat a nyáron sem pihent, hiszen saját színházi fesztiváljuk mellett (FüredFest) több rendezvényen megfordultak a 2008/2009-es évadra készült darabokkal, mint a Boldog idő és a Muzsika hangja. Ősztől két városban is teljes kőszínházi évaddal várják a közönséget, Balatonfüreden, illetve Veszprémben. A pénteki Pál utcai fiúk bemutatót követően este fél tízig a várpalotai, egyébként részben a társulat tagjaiból álló színészek zenekara, a Roxity adott koncertet a SÉD Filmszínház épülete előtt. 2008. szeptember 29. 1:47 Születésnapi kiállítások a Petőfi Színházban Premiertől premierig címmel kiállítás sorozatot nyitott meg a Veszprémi Petőfi Színház aulájában Bujtor István igazgató és Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke szeptember 26-án. Az alelnök a következő száz évre is az eddigihez hasonló szellemiséget kívánt a színháznak. 2008. szeptember 28. 19:36 Újra lesz Játékszín Veszprémben / Műhely munka, saját színház, változatosság Bár a Latinovits Játékszín épületében úgy tűnik, ebben az évadban üres marad a nézőtér, játékszín, avagy kamaraszínház újra lesz Veszprémben. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki korábban a Petőfi Színház mellett a Latinovits Játékszínt is vezette, sőt, ő nevezte el azt a színész király után, úgy döntött, megpróbálja betölteni azt a vákuumot, ami kialakult a helyi színházművészetben, művészvilágban. A kamara egy másik világ, egy másik dimenzió, ahol olyan világot tudunk megjeleníteni, amit a nagy színházban soha – vallja. 2008. szeptember 25. 10:20 2008: A biblia éve / Világvége-hangulat a pusztában 2008. szeptember 24. 9:54 Marha(nagy)hajtás - szüreti mulatságok, 2008 ősz 2008. szeptember 24. 9:06 Halló, Hyppolit? Az elmúlt fél évhez hasonlóan idén is a sajtó képviselői láthatják elsőként a Petőfi Színház készülő produkcióit. A Hyppolit, a lakáj utolsó próbáinak egyikén voltunk hétfőn jelen, ebből következik egy kis ízelítő képekben. Az előadás szünetében a színház igazgatójával, Bujtor Istvánt is sikerült pár szót váltani. 2008. szeptember 22. 18:09 Utcanyomatok a Művészetek Házában / Caro Jost Veszprémbe érkezik A nagyszabású Günther Uecker kiállítás után újabb kortárs tárlat nyílik a veszprémi Művészetek Házában, szoros együttműködésben a müncheni Walter Storms Galériával. Szögek után keréknyomok… Caro Jost Streetprints /Utcanyomatok című kiállítása október 11-én nyílik a Modern Képtár-Vass László Gyűjteményben. A környezetünk egész életünket, minden megnyilvánulásunkat befolyásolja. Tekintsünk hát a környezetünkre úgy, mint alapvető, elsőszámú múzsára – vallja Jost. 2008. szeptember 22. 10:59 Szüreti Fesztivál Balatonfüred 2008. szeptember 17. 13:28 Széchenyi Emlékünnepség 2008. szeptember 17. 13:26 Lukács Gabi 2008. szeptember 17. 11:19 Örökségnapok Gyulafirátóton 2008. szeptember 17. 9:25 A Szent Korona hologram Veszprémben Október 5-ig látható a Szent Korona 3dimenziós "valóságában" a Dubniczay-palotában. A Szelényi Károly fotóművész képei alapján készült részletes hologram a Budapesti Műszaki Egyetemen készült az ezredfordulón, de eddig elsősorban külföldön láthatta csak a közönség. 2008. szeptember 17. 7:45 2008: A biblia éve / Történelem felülről 2008. szeptember 16. 22:00
... 454 455 456 457 458 ...
közélet
Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.  A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel.
sport
Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. A Ferencvárosban folytatja a veszprémi nevelésű labdarúgó A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata leigazolta a kupagyőztes Pakstól Osváth Attilát. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.