Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött közélet Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött Közel kétezer embernek őrzi keze munkáját már most a megújuló veszprémi várnegyed, de az a szám még tovább emelkedhet a következő időszakban. Mérnökök, restaurátorok, gazdasági és turisztikai szakemberek, egyházi emberek, és persze azok az munkások, akik már ötödik éve dolgoznak ezer év örökségén. Pár nappal a székesegyház újraszentelése előtt nagyszabású konferenciával adott számot a főegyházmegye az eddigi eredményekről. 2025. október 2. 22:04 Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában kultúra Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában A Pannon Várszínház december 30-án 300. alkalommal játssza A Pál utcai fiúk című musicalt, mely évek óta nagysikerrel megy, s mellyel az országot is bejárták. Nem akárhol lesz a jubileum: a Veszprém Arénában. 2025. október 1. 21:10 Veszprémnek szüksége volt a borszalonra, a borszalonnak pedig szüksége volt a veszprémiekre kultúra Veszprémnek szüksége volt a borszalonra, a borszalonnak pedig szüksége volt a veszprémiekre Csak a képzelet szab határt azoknak a különleges és sokszor meghökkentő rendezvényeknek, amelyek mindegyike a borkultúra köré szerveződik, olykor évszázados hagyományokat fenntartva. Veszprémnek is van ilyen, ami a Vehír Borszalonban ölt testet. 2025. október 1. 13:10 Hulladékból alkottak állatokat a gyerekek kultúra Hulladékból alkottak állatokat a gyerekek A Ringató Körzeti Óvoda alkotópályázatának legjobbra értékelt munkáiból nyílt kiállítás kedden a Pannon Egyetemen. A gyerekek és szüleik hulladékok felhasználásával készítettek installációkat az állatok témakörében. 2025. október 1. 12:58 Harangszó, ami emlékeztet, figyelmeztet és olykor személyesen is megszólít Life&Style Harangszó, ami emlékeztet, figyelmeztet és olykor személyesen is megszólít Van egy közös a Facebookban, a kaputelefonokban, az okoseszközök folyamatosan csiripelő értesítéseiben és az olyan ősi vallásokban, mint amilyen a kereszténység is: a harang mindenhol megjelenik, mint szimbóluma annak, hogy valami fontos történt, vagy történni fog. Figyelmeztet és emlékeztet. De a templomtornyok eredeti lakói, túl azon, hogy stilizált jelképei lettek a figyelemfelhívásnak, képesek egy embert is visszaterelni a teljesebb élet útjára. Ilyennek volt tanúja Kulcsár Dávid atya is, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja, aki nem sértődik meg azon, ha úgy is hivatkoznak rá, mint a harangok rajongója. Nem véletlenül követte testközelből azt az egyszerre építészeti és szakrális folyamatot, amikor a közelmúltban a veszprémi székesegyház új harangokat kapott a tornyaiba, amelyek így már méltóságteljesen és egymással összhangban rezegtetik meg a Bakony levegőjét. Mert két harangszó között nagyobb a különbség, mint elsőre hinnénk, ahogy két ugyanolyan harang sem született még az öntödékben a történelem során. 2025. október 1. 12:47 Megtalálta otthonát a jazz Veszprémben zene Megtalálta otthonát a jazz Veszprémben Hogy lehet egy lapon emlegetni a jazz koronázatlan királyát, Miles Davist és egy veszprémi vaskereskedőt? Úgy, hogy valószínűleg mindketten elégedetten csettintettek volna, ha még élnének, és ott lettek volna szombaton este Veszprémben a Ruttner-házban, ahol először találkoztak azok az emberek, akik rögtön egy régi közösség, de egy új klub tagjai lettek. Ezen az estén mi is ott voltunk, láttuk és hallottuk a Ruttner Jazz Klub első koncertjét. 2025. október 1. 14:02 Családbarát Múzeum címet nyert a Laczkó Dezső Múzeum kultúra Családbarát Múzeum címet nyert a Laczkó Dezső Múzeum A Laczkó Dezső Múzeum 2025-ben elnyerte a Családbarát Múzeum elismerő címet – közölte az intézmény. Az oklevelet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban vehették át az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón. 2025. szeptember 30. 9:01 Tervezett önismétlés a Fixirben kultúra Tervezett önismétlés a Fixirben Eredményt hirdettek a Művészetek Háza immerzív pályázatán, a pályamunkákat a Fixirben vetítik. 2025. szeptember 29. 15:31 Újraszentelik Szent Mihály-főszékesegyházat Veszprémi Érsekség Újraszentelik Szent Mihály-főszékesegyházat Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály-főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete is megnyílik a látogatók előtt. Vezetett sétákon csodálhatjuk meg a főszékesegyházat és annak altemplomát, az Érseki Palota különleges termeit, a 13. századi Gizella-kápolnát és a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György-kápolnát is. 2025. szeptember 30. 9:55 „A Dr. Bubó minden korosztályt megszólít!" kultúra „A Dr. Bubó minden korosztályt megszólít!" Szeptember 28-án a Veszprémi Petőfi Színház nagyszínpadán mutatják be a Dr. Bubót, így a nagyközönség újra találkozhat a magyar televízió egyik ikonikus alakjával, a Kérem a következőt! című népszerű sorozat ikonikus figurájával, ezúttal színpadi formában. A darabot Palásthy Bea rendezte, akivel a próbafolyamatról, a kihívásokról és az emberi természet vizsgálatáról is beszélgettünk. 2025. szeptember 27. 21:44 Mire gondolnak az Agymanók szex közben? kultúra Mire gondolnak az Agymanók szex közben? A Teljesen idegenek rendezője elkészítette a Pixar nagysikerű animációjának felnőttekről szóló változatát. A Túlagyalt randevú egy olasz romkom arról, milyen nehéz ismerkedni érettebb fejjel, amikor az ember már tisztában van vele: a párkapcsolatok nem csak a rózsaszín ködről szólnak. 2025. szeptember 28. 23:07 Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban kultúra Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban Egy ciprusi, valamint egy uniós tagjelölt ország városa mellett a belgiumi Leuven lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2030-ban - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken. 2025. szeptember 26. 12:35 Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő gyászhír Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel. 2025. szeptember 24. 8:39 Több tucat különböző bor, nagy találkozások és fontos leleplezések a Vehír Borszalonon Vehír Borszalon Több tucat különböző bor, nagy találkozások és fontos leleplezések a Vehír Borszalonon Hatodik alkalommal tárta ki kapuit péntek este a Vehír Borszalon, ismét a Dubniczay-palota falai közt, ahol a borkedvelő közönség ezúttal egy fontos leleplezésnek is tanúja volt: bemutatták, hogy a következő tizenkét hónapban melyik lesz Veszprém város bora. 2025. szeptember 20. 22:15
... 17 18 19 20 21 ...
közélet
Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban. Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása.  Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén. Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra.
sport
Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel. Most hétvégén sem rendezik meg a Balaton-átúszást További egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Ezen a hétvégén sem tartják meg a Balaton-átúszást Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást, augusztus 1-re halasztották.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.