Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

kultúra

Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán Hybridart Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán A Balaton-felvidékről szóló, több mint 6 méter hosszú kültéri kiállítás eddig sosem látott szemszögből vizsgálja régiónk domborzatát a Három grácia csobogó szomszédságában, a Kossuth utcán. 2023. december 1. 10:35 Törékeny víziók Törékeny víziók Ha San José a Szilícium-völgyben fekszik, akkor Veszprém pedig a Szilikát-völgyben. Nem nagyképűség ezt kijelenteni a térség évtizedes üvegipari hagyományait tekintve, amely a remények szerint akár új lendületet kaphat a jövőben. Erről szól a Városházán megnyílt Víziók című kiállítás is. 2023. december 19. 21:16 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. 2023. november 30. 14:51 Klubokba szerveződő polgáriság Klubokba szerveződő polgáriság Tényleg a polgári identitás része, hogy klubokba járnak az emberek? Egyáltalán mit is jelent manapság az, hogy klub? Veszprémben erre több megoldás is létezik, ezek közül a Wine&Vinyl borklubján keresztül járjuk körbe a kérdést. 2023. december 3. 10:03 Vár állott, most kőhalom Vár állott, most kőhalom A várfalak feltárását mutatta be Szoboszlay Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze szerdán a VEAB előadótermében. 2023. november 30. 11:38 Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   2023. november 29. 16:28 Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Paloznaki Jazzpiknik első nagyszínpados fellépőit. 2023. november 29. 11:57 Több mint százéves hagyományt gondoltak újra a Jeruzsálemhegyen advent Több mint százéves hagyományt gondoltak újra a Jeruzsálemhegyen Pénteken kinyílik az adventi naptár első ablaka. Ma már szinte nincs olyan ember, aki gyermekként ne élte volna át a sorra nyíló ablakok izgalmát, de azt kevesen tudják, hogy az első ilyen naptár még a XIX. század közepén készült. Azóta számos formája lett, ezek közül pedig az a verzió, amit a Jeruzsálemhegyen kitaláltak valóban formabontó. 2023. november 29. 10:01 Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Művészetek Háza Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Izgalmasnak ígérkező programmal várja szerda este az érdeklődőket a Művészetek Háza és a FOTON, ahol egészen a „felkelő Nap országáig” utazhat el a közönség, legalábbis két veszprémi fotós objektívén keresztül ismerhetik meg a távol-keleti ország kultúráját. 2023. november 28. 12:01 Herenden egymást érik a tehetségek Herenden egymást érik a tehetségek Sportegyesületeinek és művészeti csoportjainak szervezett gálát Herend városa szombat este, hivatalosan is elismerve sikeres szerepléseiket. 2023. november 26. 17:27 Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. 2023. november 26. 9:58 Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57 Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest VeszprémFest Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest Veszprémben az álmok valóra tudnak válni. Még akkor is, ha olyan hihetetlennek tűnő álomról van szó, mint az, hogy arénákat megtöltő világsztárok muzsikáljanak egy relatíve pici város ékes terein. Húsz év koncertjei, a VeszprémFest rá a példa, melynek legizgalmasabb pillanatait most könyvben és filmen is felidézhetjük. 2023. november 24. 17:09 A Veszprémi Szemle már maga is egy csipetnyi történelem A Veszprémi Szemle már maga is egy csipetnyi történelem Konferenciával ünnepelték a Veszprémi Szemle helytörténeti folyóirat fennállásának harmincadik évfordulóját pénteken a múzeumban. 2023. november 25. 11:44
... 7 8 9 10 11 ...
közélet
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. Lehet, hogy van tudományos magyarázata annak, ami Krisztus kereszthalálakor történt Az ég elsötétült és hat és kilenc óra között teljes sötétség borult a világra, írja Máté, Márk és Lukács evangélista is a Bibliában, amikor Krisztus kereszthalálát mesélik el. Kétezer év elteltével a tudomány most több lehetséges magyarázattal is előállt, hogy mi okozhatta ezt a sötétséget.
sport
Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Eldőlt az első mérkőzésen? – a Veszprém hengerelt Szegeden! Corrales parádésan védett, Casado pazarul irányított – a Telekom Veszprém hét góllal nyert az OTP Bank-Pick Szeged vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtök esti, első mérkőzésén.  Palasics Kristóf a következő idényben is Spanyolországban véd Palasics Kristóf válogatott kézilabdakapus a következő idényben is a spanyol élvonalbeli CB Ciudad de Logrono játékosa lesz. Közel félszáz sakkozó versenyzett Veszprémben Ismét hatalmas volt az érdeklődés veszprémi 64 Mező SE nyílt sakkversenyére, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Idegenben szerzett tetemes előnyt az 1. FC Veszprém A mesterhármast jegyző Tatai József vezetésével 5-1-re nyert a szintén NB I-es Pécs vendégeként a Veszprém a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán. A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa György László és Imre Vilmos a szezon végén távozik a Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapatától. Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Egy év után ismét Veszprém-Szeged párharcot rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért - az első mérkőzést Szegeden játsszák csütörtökön (ma) 18.45-től.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.