Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lamos Péter

Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt. VKSZ Zrt Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt. Futballhasonlattal azt is mondhatnánk, hogy az átigazolási szezonban a „VKSZ” Veszprémi Közszolgáltató Zrt. kiválóan igazolt, hogy ne csak stabilan védekezzen, de gólokat is lőjön. A veszprémi városüzemeltetés háza táján jelentős változások zajlanak: a cég neve egyszerűsödött, a vezetése átalakult, a stratégiai célok közé pedig bekerült egy merész, de szükségszerű elem, a piaci profittermelés. Erről beszélgettünk egy négyes interjú keretében Salga Balázs vezérigazgatóval, Szilágyi Balázs üzemeltetési igazgatóval, valamint a csapat két új ProUrbe-díjas stratégiai „igazolásával”, Dr. Mohos Gábor ügyvéddel és Lamos Péter építésszel. 2026. február 4. 22:15 A következő évadban a Kabóca Bábszínház lesz a világ közepe A következő évadban a Kabóca Bábszínház lesz a világ közepe Kedd délelőtt tartották meg az évadnyitó sajtótájékoztatót a Kabóca Bábszínház új épületében, a Deák Ferenc utcában, ahol az elmúlt év sikereit összegezték, illetve a jövőbeni tervekről is szó esett. 2024. szeptember 3. 16:40 Így alakul át és válik digitális élményközponttá a Dimitrov Így alakul át és válik digitális élményközponttá a Dimitrov Hamarosan visszaköltözik a kultúra a Dimitrov épületébe, viszont teljesen más formában, mint eddig ismerős volt. Sőt, az, ami várhatóan ősszel megnyílik az újragondolt épületben egész Közép-Európában egyedi lesz. Hétfő délután Porga Gyula polgármester és a CODE digitális élményközpont – ez lesz a Dimitrov új neve – megvalósítói tartottak körbevezetést néhány veszpréminek. Portálunk ott volt ezen az alkalmon és most olvasóinknak is eláruljuk, hogy mit is jelent pontosan az immerzív tér, ami a CODE-ban épül. 2024. június 4. 0:36 Merjünk járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni! Merjünk járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni! Egy kis vármegyeszékhelyből és térségéből európai kulturális fővárost varázsoló céget igazgatnak, közösségteremtő helyeket építenek vagy éppen a helyi autósport szerelmeseit összehozó rally bajnokságot álmodnak meg: ők Markovits Alíz, Lamos Péter és Lakatos Lajos, akik mostantól Veszprém legújabb Pro Urbe díjasaiként is ismertek. 2024. március 14. 20:04 Átadták a megújult Táborállás parkot Haszkovó Átadták a megújult Táborállás parkot Száznegyvenmillió forintból újult meg a Táborállás park. Kedd délután adták át hivatalosan. 2023. szeptember 19. 21:16 Megnyitotta kapuit a Lovassy megújult udvara Lovassy László Gimnázium Megnyitotta kapuit a Lovassy megújult udvara Nemcsak a diákok használhatják a nemrég elkészült, felújított sportpályát az iskola udvarán: közparkként mindenki számára elérhető lesz, akár sötétedés után is. 2023. szeptember 1. 22:51 Átadták a megújult kolostorkertet Balatonalmádiban Balatonalmádi Átadták a megújult kolostorkertet Balatonalmádiban Megújult és közösségi térré avanzsált a balatonalmádi jezsuita kolostor kertje, a beruházást az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 120 millió forinttal támogatta. 2023. március 17. 16:04 Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Az ország egyik leghosszabb futóköre épül meg a Jutasi lakótelepen Várhatóan jövő nyár elejére elkészül az a 3,2 km-es rekortán futókör, ami a Jutasi lakótelep utcáin és parkjain át vezet majd keresztül. Korábban a lakótelepen végzett konzultáció során is előkelő helyen végzett, mint valós igény egy ilyen futókör megépítése, most pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásából valósul meg. 2022. augusztus 31. 15:10 Szinte percre pontosan tartják az ütemtervet Zöld város Szinte percre pontosan tartják az ütemtervet Csütörtökön fél napra lezárták a Jókai utca forgalmát, mivel a Ruttner-házba éppen akkor emelték be azt a liftet, ami a bejáratot is jelenti majd a várbörtön múzeumba hamarosan. Közben a város másik pontján egy újabb fontos mérföldkövéhez érkezett az egyik építkezés, aminek köszönhetően az egykori gyermekkórház mellett épülő parkolóház már az átadás napjától zöldbe burkolózik. Hogy a közelmúltban megtalált II. világháborús bomba hatástalanítása mennyire vetette vissza a Zöld város projekt beruházást, arra is, valamint az összes Európa Kulturális Főváros program égisze alatt megvalósuló építkezés aktuális állapotáról is megtudtunk több információt Lamos Pétertől, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetőjétől. 2022. augusztus 22. 15:30 A Ruttner-ház felújítási folyamatába leshettek be az érdeklődők közélet A Ruttner-ház felújítási folyamatába leshettek be az érdeklődők Ahogy a város lakóinak feltűnhetett, számos építkezés zajlik párhuzamosan, s hogy ne csak az átadás pillanatáról értesüljünk, az építkezés folyamatába is bepillantást nyerhettünk. 2022. május 21. 13:37 Háttérből dolgoznak az EKF hátterén Háttérből dolgoznak az EKF hátterén A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program programfejlesztési csapata mellett dolgozik egy főleg veszprémi és környékbeli szakemberekből álló mérnökgárda is, akik minden energiájukat annak szentelik, hogy a város régi épületei új életet kapjanak. Úgy, hogy egyrészről megőrizzék régi patinájukat, másrészről valódi, közönségcsalogató funkciójuk legyen, nem csak 2023-ban. Az ő vezetőjükkel, Lamos Péterrel beszélgettünk akkor, amikor már elindultak az építkezések, Veszprém pedig belép az EKF-re valófelkészülés utolsó évébe. 2022. január 15. 4:00
közélet
Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is.
sport
Női kosárlabda vb: Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott Franciaországgal, Nigériával és a Koreai Köztársasággal került egy csoportba a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Forma-1: több ponton már Miamitól megváltoznak a szabályok A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy több ponton is módosít a 2026-os szabályokon az első három Forma-1-es hétvége tapasztalatai, valamint a csapatok, a motorgyártók és a versenyzők kritikái, visszajelzései alapján. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.