Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Párizs 2024

Párizs 2024: magyar bravúr nélkül a hétfői napon Párizs 2024 Párizs 2024: magyar bravúr nélkül a hétfői napon Sem a női kardozók, sem az úszók nem tudtak bravúrt bemutatni a párizsi olimpia hétfői versenynapján. 2024. július 29. 19:18 Milák Kristóf bemutatkozik, kérdőjelek a triatlonverseny körül Párizs 2024 Milák Kristóf bemutatkozik, kérdőjelek a triatlonverseny körül Magyar szempontból a 200 méteres pillangóúszás címvédőjének, Milák Kristófnak a bemutatkozása ígérkezik az egyik legérdekesebb eseménynek a párizsi olimpia keddi versenynapján, de nagy várakozás előzi meg a triatlonverseny rajtját is. 2024. július 29. 21:51 A sport a lényeg, nem a körítés Erről jut eszembe… A sport a lényeg, nem a körítés Ismét „felrobbantak” az internetes közösségi oldalak. Ezúttal az olimpia kapcsán. Na nem az eredmények miatt, az ugyanis még korai lenne pár nap után, hanem a megnyitó osztotta meg a sportot kedvelőket, és azokat is, akik csak négyévenként néznek ilyen eseményeket. 2024. július 29. 22:56 Sárkány 800 méter gyorson egyéni csúcsa ellenére lemaradt a döntőről Párizs 2024 Sárkány 800 méter gyorson egyéni csúcsa ellenére lemaradt a döntőről A Balaton ÚK Veszprém versenyzője, Sárkány Zalán egyéni csúcsa ellenére sem jutott döntőbe 800 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyeinek hétfői napján. 2024. július 29. 12:25 Párizs 2024: a magyarok hétfői programja Párizs 2024 Párizs 2024: a magyarok hétfői programja A magyarok hétfői programja a párizsi olimpián: 2024. július 28. 22:21 Andrásfi Tibor drámai végjátékban maradt le a bronzéremről Párizs 2024 Andrásfi Tibor drámai végjátékban maradt le a bronzéremről A párbajtőröző Andrásfi Tibor a ráadástussal elvesztett elődöntője után az utolsó asszójában is hosszabbításban maradt alul, így a negyedik helyen végzett a párizsi olimpián. 2024. július 28. 22:06 Varga Zsolt: nagyon fontos három pontot szereztünk Párizs 2024 Varga Zsolt: nagyon fontos három pontot szereztünk Varga Zsolt szövetségi kapitány azt mondta, nagyon büszke a csapatára, amely fontos három pontot szerzett vasárnap a házigazda franciák ellen (13-12) a párizsi olimpia férfi vízilabdatornájának nyitányán. 2024. július 28. 21:39 Visszavágott a franciáknak, győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott Párizs 2024 Visszavágott a franciáknak, győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen. 2024. július 28. 20:51 Fucsovics hatalmas csatában kikapott Nadaltól a Roland Garroson Párizs 2024 Fucsovics hatalmas csatában kikapott Nadaltól a Roland Garroson Fucsovics Márton döntő játszmában, hatalmas csatában kikapott a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadaltól a párizsi olimpia tenisztornájának első fordulójában. 2024. július 28. 18:42 Golovin: nagyon akartunk, de sokat hibáztunk Párizs 2024 Golovin: nagyon akartunk, de sokat hibáztunk Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint nagyon akartak, de közben nagyon sokat hibáztak a magyar női kézilabda-válogatott játékosai vasárnap a párizsi olimpián, ahol 25-24-re legyőzték Brazíliát a csoportkör második fordulójában. 2024. július 28. 12:04 Ötgólos hátrányból fordítva legyőzte a brazilokat a női kézilabda-válogatott Párizs 2024 Ötgólos hátrányból fordítva legyőzte a brazilokat a női kézilabda-válogatott A magyar női kézilabda-válogatott 25-24-re legyőzte Brazíliát a párizsi olimpia vasárnapi versenynapján, a csoportkör második fordulójában. 2024. július 28. 10:33 Muhari Eszter: végre abbahagyhatom a koncentrálást Párizs 2024 Muhari Eszter: végre abbahagyhatom a koncentrálást Egész nap fókuszáltan, nagy odafigyeléssel vívott a párizsi olimpián női párbajtőrben bronzérmet szerző Muhari Eszter, aki magyar újságírók gyűrűjében nyilatkozva nem sokkal az utolsó asszója után némi lélegzethez jutva azt mondta: végre abbahagyhatom a koncentrálást. 2024. július 27. 22:30 A párbajtőröző Muhari Eszter az első magyar érmes Párizs 2024 A párbajtőröző Muhari Eszter az első magyar érmes Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián. 2024. július 27. 21:02 Vívásban és sportlövészetben lesz magyar éremesély vasárnap Párizs 2024 Vívásban és sportlövészetben lesz magyar éremesély vasárnap Vasárnap a magyar sportolók közül elsőként a női légpisztolyosok döntőjében érdekelt Major Veronikának lesz lehetősége érmet szerezni a párizsi olimpián, s a második hivatalos versenynapon a férfi párbajtőrözők között Siklósi Gergely és Koch Máté is dobogós esélyekkel lép pástra. 2024. július 27. 19:21
... 10 11 12 13 14 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről.
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.