Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
11°C

PR cikk

Érkeznek az első brikettszállítmányok a nyertes iskolákba Érkeznek az első brikettszállítmányok a nyertes iskolákba A Hajdú-Bihar megyei Hencida és Magyarhomorog, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgelse általános iskoláihoz juttatta el elsőként az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. az érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült briketteket. 2014. december 18. 12:09 Komplex épületenergetikai fejlesztés a Família Bergmann Kft-nél 2014. december 18. 11:57 KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉS AZ OOK-PRESS KFT.-NÉL 2014. december 8. 9:37 Komplex fejlesztés a LAVER-nél 2014. november 28. 15:17 Színjátszó tehetségek az Erzsébet Talentum Programban Immár másodszor írta ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet Talentum Program meghívásos pályázatot, amelyen azok a gyermekek vehettek részt, akik a tematikus Erzsébet-táborokban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ajánlást kaptak szakmai vezetőjüktől. A fiatalok – főleg azoknak a vezetőknek irányításával, akik felfigyeltek rájuk – egy négynapos tábor során tehetségüket fejlesztő foglalkozásokon és szakmai programokon vehettek részt. 2014. november 25. 22:30 Ingyenes szűrőkampány a diabétesz világnapja kapcsán 2014. november 10. 15:36 Nemzetközi elismerések az Erzsébet-programnak Nemzetközi elismerések az Erzsébet-programnak Európa-szerte előremutató, egyedülálló és sikeres kezdeményezés az Erzsébet-program. Ezt támasztják alá azok a nemzetközi elismerések is, melyeket az elmúlt időszakban kapott a Kormány, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, valamint legutóbb a felújított Erzsébet tér. 2014. október 27. 14:26 Innováció a balatonalmádi Györgyi Dénes iskolában 2014. október 13. 13:43 Fejlesztések a Jostnál 2014. október 13. 13:32 Nemzetközi elismerés az Erzsébet-programnak Nemzetközi elismerés az Erzsébet-programnak Az Erzsébet-program létrehozásáért a magyar kormány megkapta az Európai Nagycsaládosok Szövetségének díját, amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára vett át az Európai Nagycsaládosok Szövetségének konferenciáján a portugáliai Cascais városában. 2014. szeptember 24. 10:59 Az Erzsébet-táboros gyerekek mindenre hihetetlenül fogékonyak Az Erzsébet-táboros gyerekek mindenre hihetetlenül fogékonyak A fonyódligeti Erzsébet Tábor adott helyet az egyéni néptánc-, valamint a zenei tábornak: összesen 150 gyerek ropta a táncot, tanult új dalokat, ismerkedett az opera világával. 2014. augusztus 26. 12:50 Tartalmas időtöltés a Napközi Erzsébet-táborban Országosan hat tankerület számára hirdetett Napközi Erzsébet-tábor pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amelyre a leghátrányosabb helyzetű kistérségek iskolái jelentkezhettek. Összesen 3 ezer gyereket táboroztathatnak az intézmények. 2014. július 21. 10:15 Humánerőforrás-fejlesztés a Signator Audit Kft-nél Humánerőforrás-fejlesztés a Signator Audit Kft-nél A Veszprémben működő Signator AUDIT Kft. 6 049 570 forint, 100%-ban vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a TÁMOP-2.1.3. A-12/1-2012 számú „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára a konvergencia régióban” című pályázaton. A munkaidő keretében sikeresen megvalósított projektben a cég 9 dolgozója 400 órás Általános angol nyelv középfokú képzésen vett részt és szerezett tanúsítványt. 2014. június 23. 9:06 Ők hárman Az eddigi leglátványosabb Veszprémről készült videó a fiatal trió munkáját dicséri. A nem egész három perces felvétel mögött sok-sok munkaóra áll. 2014. június 19. 22:12
... 89 90 91 92 93 ...
közélet
Sikerrel zárult a „Boldog Iskolák és Óvodák” szakmai napja a veszprémi Báthory Iskola szervezésében Tartalmas, inspiráló és jó hangulatú szakmai napnak adott otthont a Báthory Iskola, ahol pedagógusok, szakemberek és érdeklődők együtt gondolkodhattak a boldogságra nevelés lehetőségeiről. A Boldogságóra köré szervezett esemény minden programeleme nagy sikert aratott, a résztvevők élményekkel és szakmai inspirációval gazdagodva térhettek haza. Május elején indul a balatoni szúnyoggyérítés Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője. A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden. Sikerült aktivizálni a vállalkozókat Megrendezte hagyományos éves beszámoló és küldöttválasztó gyűlését a VOSZ Veszprém vármegyében. Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Publikum Étterem: Magyaros ízek visszahangja egy veszprémi pincében A Szabadság tér egyik csendes pontján működik a hely, ahol pár perc után magától lelassul az ember. A pince hűvöse, a visszafogott fények és a halk jazz olyan közeget teremtenek, ahol a figyelem igazán az asztalra kerül. A Publikum Étterem klasszikus magyar fogásokkal dolgozik, és bár még csak néhány hete működik, már most sokak törzshelye lett.
sport
Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban Albek Anna hat góllal járult hozzá a címvédő Metz HB 42-23-as győzelméhez a JDA Bourgogne Dijon ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Bajnokok Ligája: az Arsenal döntetlent játszott Madridban Az Arsenal 1-1-es döntetlent játszott az Atlético Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Hazai pályán hódítaná el a Magyar Kupát a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Labdarúgó-szövetség május első hétvégéjén Veszprémben, a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezi meg a futsal Magyar Kupa idei négyes döntőjét. A szombati elődöntőben az Újpest a Kecskeméttel, míg a házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém a Berettyóújfaluval mérkőzik meg a döntőbe jutásért. Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.