Végre elkezdődött a bajnokság, mert már nagyon hosszúnak tűnt a felkészülés. Nagyon vártuk már a pillanatot, hogy bajnoki pontokért küzdhessünk. Az első mérkőzésünket Győrben vívtuk volna, de arra a párharcra csak október 2-án kerül sor, így itthon kezdtük meg a „hadjáratot”. Az újonc Békéscsabát fogadtuk itthon, amely a kötelező győzelem kategóriába tartozik, hiszen, ha szeretnénk elérni a kitűzött célunkat, akkor nekünk az ilyen meccseken nem szabad botlanunk. Bár tudtam, hogy nem lesz annyira sima, mint amilyennek szerettük volna, hiszen az első mérkőzés mindig nehéz. Játékosaim szemén láttam, nagyon szeretnék megmutatni közönségünknek, hogy a felkészülés után jó állapotban vannak. Azt kértem tőlük, hogy ne pörögjék túl a találkozót, mert akkor nem fognak tudni jól játszani. Jó volt körbe nézni a csarnokban, mert szép számmal érkeztetek az első bajnokinkra.
Úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, irányítottunk, de rengeteg pontatlanság tarkította a támadásainkat, ezért nem volt túl acélos a játékunk. Ellenfelünk is próbált mindent kihozni magából, elég kellemetlen játékstílust választottak, mert az egy az egy elleni játékot erőltették. Szépen lassan azért felőrlődtek és egyre kevésbé tudtak minket megakadályozni abban, hogy a kapujuk elé kerüljünk. A kontrákban bíztak, de azért az érezhető volt, csak az a kérdés, hogy mekkora különbséggel tudjuk őket legyőzni. Sajnos időnként a nagy akarás kapkodásba csapott át, ami miatt bosszús voltam, de azért megértettem a fiúkat, hiszen nagyon szerették volna kiszolgálni a közönségünket. Ha nem is imponáló játékkal, de azért meggyőző fölénnyel 5-1 re sikerült nyernünk, ami kezdetnek nem volt olyan rossz.
Sokat nem pihenhettünk, hiszen négy napra rá máris mehettünk Csömörre, hogy haladjunk a céljaink felé. Személy szerint úgy gondoltam, hogy meg fogunk szenvedni a győzelemért, mert ellenfelünk hazai pályán elég jól tud szerepelni. Illetve arra számítottam, hogy meg akarják mutatni, ők is erősödtek a tavalyi évhez képest. Na, de amit ezután kaptam a csapattól, az szinte lenyűgözött! Elképesztő koncentráltan kezdtek és gyakorlatilag „megölték” ellenfelünket. Dinamikusak, kreatívak és hatékonyak is tudtunk lenni. Nem hagytuk levegőhöz jutni a Rubeola csapatát és érzékeltem, hogy ez eléggé frusztrálja őket, de nem tudtak mit tenni, mert nem tudtak fogást találni rajtunk. Az iram is nagyon magas volt, ami miatt szerintem a kilátogató szurkolók nem unatkoztak. Nem győztem dicsérni a játékosaimat, mert végre megmerték csinálni azokat a játékelemeket, amiket edzésen gyakorlunk.
3:0 volt a félidő, de az öltözőben csak arra kértem a „fiaimat", hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy egy félidőn keresztül jó teljesítményt nyújtottak, mert ha elhiszik, akkor élhetünk még át meleg pillanatokat. Szerencsére a második felvonás is ott folytatódott, ahol az első befejeződött. Igaz, ellenfelünk igyekezett még nagyobb tempóban játszani, de egyszerűen azon az estén nem tudtak velünk mit kezdeni. Játékosaim mindenre nagyon jól reagáltak, ami a pályán történt. Tele voltak önbizalommal, figyelemmel és csapatként is nagyon jól működtek. Megvolt végig a védekezés és a támadás egyensúlya, ami ezt a nagyszerű teljesítményt eredményezte. Amióta én vagyok az edző, azóta ez a teljesítmény volt a legjobb, amit a csapattól láttam. A vége 5-0 lett, de azt hiszem, hogy ha a kapu előtt csak egy picivel jobban figyelünk, akkor még nagyobb arányba is nyerhettünk volna. De azért tudtam mosolyogni is, mert volt miért boldognak lennem.
A következő fordulóban, szeptember 22-én a Vasast fogadjuk, ami azért lesz számomra különleges, mert volt mesteremmel is találkozhatok Kis Jani személyében. Bár most már barátként tekintünk egymásra és sokat beszélgetünk, vitatkozunk a futsalról, de erre a negyven percre elfelejtjük mindezt és csak a csapatunkra koncentrálunk. Minden szurkolót szeretettel várunk, mert nélkülük nem tudunk sikeresek lenni!
Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!
Madarász „Madi” János
