A katari el-Dzsaisnál töltött első két-három hetem az „ismerkedésről” szólt. Eleinte a másodedzőnk tartotta az foglalkozásokat, majd megérkezett a csapat élére Zoran Kastratovic, aki korábban a Vardar Szkopjénak volt a trénere. A montenegrói szakember megpróbálja meghonosítani a klubnál az európai kézilabdát, ami nehéz feladat, hiszen itt teljesen más a mentalitás…
Három héten keresztül készültünk Dohában, majd európai „turnéra” indultunk. Tíz napot töltöttünk Zágrábban, ahol rengeteg edzés mellett három meccset is játszottunk. A Varasd együttesét legyőztük, utána azonban kikaptunk egy gyengébb horvát együttestől. Ezen a találkozón azonban azokat a játszatta a mesterünk, akik addig kevesebbet szerepeltek. Végül pedig egy kifacsart Zágrábbal meccseltünk, amely előző nap érkezett haza a Sparkassen- kupáról. 27:25-re megvertük őket, amelyet így is nagy sikerként könyveltük el. Az örömömet pedig tovább fokozta, hogy a családom váratlanul meglátogatott. Óriási meglepetést okoztak, nagyon boldog voltam, hogy egy hónap távollét után újra megölelhettem őket.
archív fotók
A horvát fővárosból Strasbourgba utaztunk. Itt már csak komoly ellenfelek ellen játszottunk, s ki is jött az arab és az európai kézilabda közötti különbség. A Párizs ellen kezdtünk, akiktől jócskán kikaptunk. A Csehovszkije Medvegyivel aztán egy érdekes meccset vívtunk, hiszen a szünetben még két góllal még vezettünk, aztán kijött a csapatunk hibája – nevezetesen, hogy nem bírja az európai tempót –, így ismét alulmaradtunk. Végül a Chambéry ellen játszottunk, s csak egyetlen találattal vesztettünk. A vezetőink összességében elégedettek voltak a szereplésünkkel.
Visszatérve már csak néhány napunk volt a Super Globe-ig, amely remek együtteseket vonultatott fel. A tavalyi arab második helyezettel játszottunk az első meccsen, ahol öt góllal nyertünk. A pán-amerikai BL-győztest tíz góllal vertük, majd a Flensburg ellen vívtunk egy remek meccset. A meccs háromnegyedéig jól tartottuk magunkat, ám a végén ledaráltak minket nyolc góllal. Az elődöntőben a Barcelona következett, de ezúttal csak bő húsz percig volt szoros az eredmény, aztán kijött a katalánok erőnléti fölénye. Némi meglepetésre a Flensburggal kellett a bronzéremért játszani, hiszen a katari szabadkártyás együttes kizárólag erre a tornára összevásárolt egy csomó játékost, akik aztán némi játékvezetői támogatással megverték a BL-címvédőt. Mi ismét alulmaradtunk, így nem sikerült megismételni a klub tavalyi sikerét, a dobogóra kerülést.
Szinte minden mérkőzést végigvédtem, csak akkor hoztak le, amikor már teljesen mindegy volt az eredmény. Jól is éreztem magam a kapuban, úgy érzem, hogy hamar be tudtam illeszkedni. Megpróbáltam a maximumot nyújtani, elégedettek voltak velem a vezetők. Összességében elmondhatom, hogy kellemes meglepetés ért a csapatommal kapcsolatban, amely – tudását tekintve – kimagaslik az ottani mezőnyből. A keret nagy részét az egyiptomi és a tunéziai válogatott rutinos tagjai alkotják. A vezetők próbálják a profizmust meghonosítani. Nem csak a pénzt adják a játékosoknak, hanem követelnek is.
Igaz, a társak mentalitása egész más, mint amit megszoktam. Ráérősek, nyugodtak. Sokszor azt éreztem, hogy az európai csapatok ellen előre eldöntik, hogy nem tudunk nyerni, s szinte feltett kézzel mennek ki a pálya. Ez nekem nagyon furcsa és nem is tetszik, hiszen hibába nyújtok száz százalékot, nem tudunk nyerni. Más kultúra, más mentalitás, s szerintem nem is nagyon akarnak ezen változtatni. Talán mondanom sem kell, hogy hiányzik a veszprémi csapat…
A torna után szabadságot kaptunk, így hazajöttem. Az eredeti terv szerint tíz nap pihenő várt ránk, de a kilencedik napon telefonáltak, hogy még kapunk tizenkettőt, hiszen Katarban ünnepnapok vannak, s senki sem dolgozik. Így csak most csütörtökön kell visszamennem, Most egy újabb alapozás vár ránk, készülünk a decemberi 5-től 12-ig tartó ázsiai Bajnokok Ligájára, aztán végleg jövök haza. Mint már előzőleg is meséltem, a katari világbajnokság miatt szünetel a helyi bajnokság, hiszen a válogatott együtt készül a jövő januári világeseményre.
A körülményekkel kapcsolatban a legfontosabb, hogy nagyon meleg van, augusztusban 49 fokot mértünk, az utcára ki sem lehet menni. De a strandra sem volt érdemes, mert a tenger vize 33-34 fokos, a hotelek medencéi pedig 35-36 között mozognak. Az időm nagy részét így az edzéseken és a hotelben töltöm. Illetve „Csárlival” hetente kétszer-háromszor is találkoztam. Zarko Markoviccsal szintén sok időt töltünk együtt, aki segít nekem a nyelvben, s európaiakként egyébként is nagyon összetartunk. Kettejükkel szoktam kávézni, beszélgetni.
Kapusedzőmmel, Djordiccal szintén remek a kapcsolatom. Ő korábban egyebek mellett a Hamburgban és a Wetzlarban is megfordult. Remek szakember, akivel nagyon hasznos munkát végzünk. Egy-két dolgot el tudok lesni tőle, amit aztán hazahozhatok majd.
