Letudtuk a kötelezőt
Ott hagytuk abba, hogy sikerült bravúrt elérnünk a bajnok ellen. Ezután Szegeden volt jelenésünk, ami papíron a legkönnyebb meccsnek ígérkezett. Ellenfelünknek még a nem sikerült pontot szereznie a bajnokságban. Ez még hagyján, de időről időre az várható, hogy nem tudnak kiállni és befejezik a bajnokságot. Szóval ezer sebből vérző alakulathoz látogattunk. Ez a meccs csak attól lehetett volna veszélyes, hogy ellenfelünknek az égvilágon semmilyen veszíteni valója nem volt. Mi ezért (is) nagyon komolyan vettük őket.
Szerencsére a legelső percektől fogva nem kellett félnünk, mert érezni lehetett, hogy nem egy szinten van a két csapat. Mi mentünk előre, amit általában tenni szoktunk és igyekeztünk iramot diktálni, amit nem is tettünk rosszul. A Szeged is mindent megtett, amit az ő állapotukba meg tudtak tenni. Igaz, ez vajmi kevésnek bizonyult. Egy teljesen izgalommentes mérkőzést tudtunk le, amely 8:2-es Veszprémi sikerrel zárult.
Mérkőzés közbeni „libikóka” győzelemmel
Szeged után készülhettünk a Haladás elleni nyugati rangadóra, amely előtt tudtuk, hogy valószínűleg kemény mérkőzés vár ránk. A két csapatot csak egy pont választotta el a tabellán, tehát igazi hatpontos ütközet következett. Amit nem is kezdhettünk volna jobban, hisz még szinte el sem kezdődött a találkozó, máris két góllal megterheltük ellenfelünk kapuját. Itt már sokan azt gondolhatták, hogy egy nagyon sima mérkőzést fognak látni. Csalódniuk kellett, mert igazi idegölő derbi lett belőle. Hiszen ellenfelünk nem roppant össze a két kapott góltól (nem is kellett összeroppanniuk, mert futsalban a kétgólos előny hamar ledolgozható). A kilátogató szurkolók nagyon élvezhették a látottakat, mert nagyon nagy iram jellemezte az összecsapást. A Haladásnak sikerült egyenlítenie, amit nem szívesen éltem át.
Madarász János
Na, de pánik azért nem volt. Tettük a dolgunkat, miképpen vendégünk is a sajátját. Volt minden, ami egy jó mérkőzéshez kell. Időnként olyan érzésem volt, mintha mindkét csapat játékosai azon versenyeznének, hogy melyikük tud többet futni a pályán. Bár nekem nem kellett futnom, de már attól is elfáradtam, amilyen iramban zajlott a mérkőzés. Egygólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.
A második játékrész nem kezdődött túl jól a számunkra, hiszen a rivális fordítani tudott. Ezután sem változott sok minden, mindkét csapat igyekezett egymásra erőltetni a saját akaratát. Ez hol nekünk sikerült, hol a Haladásnak. Ha én a lelátón ültem volna, akkor nagyon élveztem volna azt, amit látok, de mivel én nem köztetek ültem, nem annyira élveztem... A nagy rohanásban ismét a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót. Sajnos ennek sem örülhettünk sokáig, mert a Haladás játékosai nem nagyon akartak „betörni”, s nem sokkal később újra egalizálni tudtak. Már nem sok volt hátra a mérkőzésből és lehetett érezni, hogy aki a következő gólt be tudja lőni ellenfelének, az nagyon közel kerül a hőn áhított három pont felé. Szerencsére egy nagyon szép támadás vezettünk, amit gólra tudtunk váltani. Utána jött a megszokott koreográfia: a Haladás mestere öt a négyes játékra állt át, amit sikerült kivédekeznünk és utána ünnepelhettünk.
Csapat és a közönség egymásra találása
A Hali ellen megszerzett három pont után egy még keményebb erőpróba előtt álltunk. Következett az ETO, amely idén egyedüliként legyőzött minket. Készültünk belőlük becsületesen, mert az volt a célunk, hogy bravúrt hajtsunk végre! Érezni lehetett, hogy nagy várakozás előzi meg ezt az összecsapást és nem kellett csalatkoznom, mert rengetegen látogattak ki a csarnokba. Remek érzés volt körbenézni, hiszen korábban ilyen sokan még nem voltak a lelátón.
Az történt, amire számítani lehetett: nem adtuk könnyen a bőrünket, hiszen ha valaki meg akar minket verni, „vért kell, hogy izzadjon”. Ennek megfelelően indult a mérkőzés. Nagy iram, magas színvonal – igazi rangadó volt a javából. Gyűrték egymást a felek rendesen. Az első félidő közepéig nem igen tudott egyik csapat sem a másik fölé kerekedni. Viszont sajnos az első találatot nem nekünk sikerült elérni. Ezután egy pici zavar keletkezett a játékunkban és ekkor többször ziccerbe tudott kerülni az ETO. Itt bizony olykor csak a szerencse mentett meg minket attól, hogy ne legyen nagyobb különbség. Szerencsénkre megúsztuk azt az ötperces krízist, így elfogadható eredménnyel mehettünk be az öltözőbe.
Ekkora arra kértem a játékosaimat, hogy felejtsék el a külső körülményeket. Felejtsék el , hogy mennyien kíváncsiak rájuk. Ne akarjanak jobbak lenni önmaguknál, játsszák azt, amit tudnak és higgyenek benne, hogy sikerülhet a bravúr! A párharcok nagyobb részét nyerjük meg, mert anélkül nem tudjuk megnyerni a meccset. Jól is kezdtük a második felvonást, nekik mentünk és tudatni akartuk velük, hogy itt vagyunk, ha nyerni akartok, akkor abba „bele kell döglenetek”. Ekkor játékban már nem éreztem különbséget a két alakulat között. Sőt... Na, de ezután sajnos egy rosszul elvégzett szögletünkből megkontráztak minket és sikerült a helyzetet értékesíteniük, ami nem hozott minket könnyebb helyzetbe. 2:0, nem ide.
Ezután változtattam a sorokon. Bényi Kálmit lehoztam és Finta Petit tettem a helyére, Németh Petit meg átraktam a másik sorba. Ez a húzás jól sikerült, hiszen Fityeszünk nagyon jól szállt be a mérkőzésbe és egy percen belül sikerült egyenlítenünk. Ekkor felrobbant a csarnok és elképesztő hangulat volt! Egyenlítésünk után abszolút kézben tartottuk a mérkőzést. „Sajnos” ellenfelünk kapusa Balázs Zoli volt, aki bravúrt bravúrra halmozott. Ami engem nem lepett meg, mert én abba a szerencsés helyzetben voltam, hogy sokáig a csapattársa lehettem és sokáig élvezhettem azt a tudást, ami őt jellemezi. Szóval ebbe az időszakba ellenfelünk fölé tudtunk nőni.
Aztán kaptunk a sorstól egy óriási ziccert, amit ki kellett volna használnunk, hiszen ellenfelünk egyik legjobb játékosát kiállították. Négy a hármas játék folyt a pályán két percig. Itt bevihettük volna azt a bizonyos ütést, ami padlóra vihette volna ellenfelünket. Sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel, mert egy óriási védekezési hibát csináltunk, ami után Fityesz elvesztett egy párharcot (nem csak ő hibázott) és szabálytalankodott, ami után szabadrúgáshoz juttatta a győrieket. Ami még nem kellett volna, hogy akkor problémát jelentsen. Sajnos a védekezési hiba után kapusunk is hibázott a fal felállításával, amit Dróth ki is használt. Pár másodpercre rá ismét ziccerbe kerültünk, de Balázs sajnos megint a helyén volt. Mentünk amennyire csak tudtunk, igyekeztünk amennyire csak lehetett. Többször a magunk javára fordíthattuk az ütközetet, de nem akart megtörténni, amit annyira vágytunk. Közönségünk szenzációsan buzdított minket, ami nagy erőket mozgósított a játékosokba. Vészesen fogyott az idő és egyre nagyobb volt a feszültség. Mindent megtettünk, hogy legalább az egyik pontot megmentsük, de sajnos nem sikerült.
A Győr megvert minket, de nem győzött le! Érdekes volt látni azt az örömöt az arcukon, amikor vége lett a mérkőzésnek. Olyan volt mintha a spanyol bajnokot verték volna meg, de ez az öröm a mi elismerésünk volt! Rágós falat voltunk, ami ki híján meg akadt a torkukon. Szintén nagyon felemelő volt a közönség reakciója, hiszen egy vesztes találkozó után is vastapssal jutalmazták azt a játékot és hozzáállást, amit a srácok mutattak a pályán. Itt éreztem azt, hogy mindkét fél egymásra talált! Nagyon hálásak vagyunk azért a szurkolásért, amit adtatok nekünk, s remélem, ezt még többször átélhetjük! Még egyszer köszönjük nektek szurkolóknak! Természetesen ellenfelünknek pedig gratulálok a sikerhez!
Nem csípet a csabai
A rangadó után Békéscsabára látogattunk. A tabellán mutatott helyezések előrevetítették, hogy nem olyan ellenféllel találkozunk, amelynek legyőzése megoldhatatlan feladat lenne számunkra. Igaz, a félidei állás azt jelezheti, hogy nem volt az olyan könnyű. Na, de megnyugtatok mindenkit: csak a helyzetek kihasználásával álltunk hadilábon. Ahogy sikerült megszereznünk az első gólt, csak az volt kérdés, mekkora lesz a két csapat között a különbség. Jelentem: 7:1-re sikerül nyernünk.
Legközelebb a Rubeolát fogadjuk hazai pályán, s reményeink szerint sikerül nyernünk. Remélem, ott lesztek és örömet tudunk nektek szerezni.
Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!
U.i.: Végezetül büszkén kijelentem, hogy a következő válogatott mérkőzésre három játékosunk is meghívott kapott! Ezúton is szeretnék gratulálni Boromisza Gábornak, Tatai Józsefnek és Vas „Csaszi” Ádámnak!
Madarász „Madi” János
