Bosszantó vereség
A kemény felkészülés után az első bajnoki mérkőzésünk a Dunaújváros ellen játszottuk. Azzal a csapattal, amely nagybevásárlást csinált a holtszezonban. Tudtuk tehát, hogy máris egy jó mérkőzésre lesz kilátás. Az ellenfél kapuját Revi védte, aki tavaly még minket erősített. Nem kezdtünk rosszul, hiszen Tar Tomi az elején nagy ziccerbe került, de sajnos Revit rúgta telibe. Az iram nagy volt, de a színvonal szerintem csak a közepest ütötte meg. Rengeteg hiba volt mindkét oldalon, s egymás hibáiból igyekeztek élni a felek. A nagy rohanásban sok labdavesztés volt mindkét oldalon, melyekből mindkét alakulat betalálhatott volna. Ellenfelünknek sikerült két lehetőséget gólra váltania, amivel előnyösebb helyzetbe került. De mint tudjuk, a kétgólos előny ebben a sportágban még ledolgozható. Így is történt. Nem az a csapat vagyunk, amely könnyen megadja magát, ezt bizonyítva a félidő vége felé sikerült is egyenlítenünk. Nagyon idegesített a sok eladott labda, s a felesleges cselek, amelyekkel megkönnyítettük az újvárosiak dolgát.
A szünet után már jobban teljesítettünk. A feszültség nagy volt a pályán, ami egy ilyen mérkőzésen teljesen természetes. Mindkét gárda igyekezett a saját játékát játszani, de nagyon nehezen tudtunk egymás fölé kerekedni. Ellenfelünknek valahogy mégis sikerült egy lehetőséget gólra váltania, így aztán ismét rohanhattunk az eredmény után. Aztán a vendégektől kiállítottak egy játékost, mi pedig nagyon szépen végigjátszottuk az emberelőnyös helyzetünket, s gólra is váltottuk. Így ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. Az iram még mindig nagy volt, s már éreztem, hogy kézben van a meccs. A harmadik gólunk után már nagyon jól játszottunk. Mondtam is a srácoknak a padnál, hogy nyugi, most már meglesz. Csak arra nem számítottam, hogy tőlünk is kiállítanak egy játékost (Boromisza Gabit). Ez mindent megváltoztatott. Gyorsan időt kértem, hogy elmondjam a fiúknak, mit kérek tőlük védekezésben. Hangsúlyoztam, hogy láb között nem mehet el labda, mert akkor gólt fogunk kapni. Az emberhátrányos helyzetet nagyon jól védekezték a srácok, amit jó volt nézni. Már-már úgy gondoltam, hogy sikerül kivédekeznünk az ellenfelet, amikor is a vendégek – természetesen láb között – elpasszolták el a játékszert, s gól lett a vége. Ilyenkor tudok csak felrobbanni a pad mellett. Ezután is mentünk előre, de sajnos már nem tudtunk egyenlíteni. A mérkőzés képe alapján mindkét együttes megnyerhette volna a meccset, de ez most a Dunaújvárosnak sikerült, amihez gratulálok nekik.
Megérdemelt továbbjutás Románia ellen
Ezután nagyon hosszú szünet következett, mert a válogatott készült a két Románia elleni mérkőzésre. Válogatottunk először idegenben lépet parkettre. Sokan kérdezték tőlem, hogy mit várok a találkozótól, amire azt mondtam, hogy szerintem a románok nyernek két góllal. Sikerült néznem a mérkőzést az internet jóvoltából, s azt látva picit meg is ijedtem, hogy bejön a tippem. A románok veszélyesen, jól játszottak, de mi hősiesen védekeztünk. Szerencsére az első félidőt megúsztuk kapott gól nélkül. Sajnos azonban a második játékrész első percei nem jól sikerültek, riválisunk ugyanis villámgyorsan szerzett két gólt. Na, de a játékosaink elővették utolsó tartalékjaikat, s ők is jegyeztek két nagyon szép találatot. Ekkor már elkezdtem reménykedni, hogy talán még valami jó eredménnyel fogjuk befejezni a mérkőzést. Így történt. Nagyon nagyot küzdöttek a srácok, még akkor is, ha ezen a találkozón sokszor Fortuna fogta a kezünket.
Rá egy hétre jöhetett a visszavágó, amely előtt még mindig azt mondtam, hogy nagyon csekély az esélyünk. Szerencsére nem lett igazam. Na, de ne menjünk ilyen gyorsan előre. A helyszínen néztem a mérkőzést – szerencsére –, s olyan játékot kaptam a válogatottól, amit nem vártam. Elképesztő koncentráltan, jó felfogásban játszottak az első perctől fogva. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de ebből sajnos csak egyet sikerült értékesíteni. A románok szerintem nem is tudták, hogy mi történik velük, aztán szinte a semmiből tudtak egyenlíteni. Majdnem felrobbantam az idegtől, hiszen hogyha egy picit jobban figyelünk a kapu előtt, akkor már vagy néggyel kellett volna vezetnünk. Ehelyett 1-1-gyel kellett öltözőbe vonulni. Viszont az első félidő teljesítményét látva már azt nem tudtam elképzelni, hogy itt ne a mi válogatottunk jusson tovább.
A második felvonásban picit több hibával játszottunk, mint az elsőben, de abszolút kézben tartottuk a mérkőzést. Sajnos megint gólt kaptunk, s meleggé vált a helyzet. Még mindig azt mondtam, hogy ezúttal annyival jobb teljesítményt nyújtunk a románoknál, hogy nem létezik, hogy kikapjunk. Sikerült is egyenlítenünk, óriási volt az öröm mindenhol. Ami igazán szembetűnő volt számomra, hogy a román játékosok rengeteget kiabáltak egymással, s hogy fizikailag is elég nagy hiányosságuk volt.
A rendes játékidő 2-2-vel zárult, így jöhetett a hosszabbítás. A mellettem ülő Biczi Gabiknak mondtam, hogy nyugi, mert nem lehet, hogy ilyen teljesítmény után ne mi örüljünk. Nem lehet, hogy mindig mi essünk ki úgy, hogy csak egy hajszál választ el minket a sikertől. Ez az érzés még akkor sem bizonytalanított el, amikor megkaptuk a harmadik gólt is. Gondoltam, hogy valahogy csak a magunk javára fordítjuk az összecsapást. A harmadik kapott gól után jött az öt a négy elleni játék. Járatták a srácok becsülettel a labdát, amikor sikerült Dróthnak egy átlövésből egalizálni. Mi nézők egyre sűrűbben néztünk fel az órára. Még ekkor is azt hajtogattam, hogy tuti meglesz, mert meg kell, hogy legyen. Azt hiszem, 1 p 40 mp lehetett hátra, amikor Dávid Ricsi fél méterről a felső kapufára lőtte a labdát. Na, ekkor lett bennem egy kis félsz, hogy majd megint utolér minket a balsors. Már nagyon kevés volt hátra, amikor kigurult a laszti az oldalvonalon túlra, s négy másodperc maradt arra, hogy gólt szerezzünk. Hát ezt a négy másodpercet nagyon nehéz lenne úgy leírni, hogy mindenki átérezze azt, ami akkor történt. Az oldalberúgást Dávid Ricsi odapasszolta Öreglakinak, aki tolt egyet rajta és előreívelte a kapu irányába. A labda repült, Dróth is elkezdett repülni, s a nagy repülésből lett egy találkozás, melynek örömére a román kapuba repült a labda. Utána az egész csarnok repült. :-) Így továbbjutott a válogatott, amihez szívből gratulálok nekik! Ha ez nem így történt volna, az nagyon igazságtalan lennem ugyanis a román együttesnél sokkal jobban teljesítettünk.
Ellentétes félidők a Rubeola ellen
Ezután az óriási válogatott siker után jött hozzánk a Rubeola. Róluk tudni kell, hogy nem a fénykorukat élik, de nagyon tisztelem a klubbot, mert igen komoly múlttal rendelkezik, s rengeteg jó játékos fordult meg náluk. Mi voltunk a párharc esélyesei, de ezt az első félidőben nagyon nem akartuk a pályán is megmutatni. Lassan, körülményesen játszottunk. Amikor pedig helyzetbe kerültünk biztos, hogy nem a jó megoldást választottuk. Sokat volt az ellenfél térfelén a labda, de az átütő erő nagyon hiányzott a csapatomból.
1-1-es állásnál mentünk be az öltözőbe. Ott csak annyit mondtam a játékosaimnak, hogy nem kezdek el táblázni meg arról beszélni, hogy mit kéne csinálni, mert azt már elmondtam, s mégsem tették meg. Aztán hozzátettem: csak ezt az egy félidőt adják nekem úgy, hogy azt csinálják, amit edzésen elmondtam nekik. Szerencsére olyan nagy panaszom nem lehetett a második játékrészben mutatott játékra. Sokkal koncentráltabb volt, mint az elsőben, s végre láttam azt is, hogy mit akarnak a fiúk csinálni. A vége magabiztos 5-1 lett a javunkra.
Sima verség a címvédő otthonában
Legutóbb pedig a Győrhöz látogattunk. Na, ez volt az a mérkőzés, ahol nekünk az égvilágon semmi veszítenivalónk nem volt. Ellenfelünk futsalosai jóval képzettebbek a mieinknél, s rengeteg tapasztalat van már mögöttük. Ráadásul három meghatározó játékosom nem is léphetett pályára különböző okok miatt. Az első félidőben kimondottan jó teljesítmény nyújtottunk, de ez is nagyon kevés volt ahhoz, hogy közel maradjunk az ETO-hoz. A Rába-partiak minden egyes hibánkat könyörtelenül kihasználtak, míg mi az üres kapuba sem tudtuk bepofozni a labdát. Sajnos nagyon nehéz ellensúlyozni bizonyos dolgokat. A második félidőt is kontroll alatt tartotta a Győr, míg nekünk csak fellángolásaink voltak. A vége 7-1 es vereség lett.
Hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém!
Madarász „Madi” János
