Azt hiszem, az utolsó blogomban azt írtam, hogy jó lenne, ha a rájátszásra nem hátráltatnák a csapatot sérülések és eltiltások, mert célba szerettük volna venni klubunk első bajnoki érmét. Hát az imám nem talált nyitott fülekre. Amikor a legnagyobb szükségünk lett volna arra, hogy teljes kerettel készüljünk a megmérettetésre és valóra váltsuk az álmainkat, az élet keresztülhúzott mindent, amit fel szerettünk volna építeni.
Három mérkőzésünkből egyet sem sikerült megnyernünk, ami valljuk meg, ezekkel a nehézségekkel nem meglepő. Ez még teljes kerettel is iszonyú nehéz lett volna, de így jóval több annál. Szakmailag sajnos ez így teljesen kivitelezhetetlen, mert semmi olyan nem maradt a kezemben, amivel befolyásolni tudnám a körülményeket.
A srácokat is sajnálom, mert érezhetően megviseli őket ez az időszak. Vannak olyan játékosok, akiket egy mérkőzésen belül ki kell facsarnom, mint egy citromot.
Aki tisztában van ezzel a játékkal, az tudja, hogy milyen fizikai és szellemi megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük. Én viszont nem vagyok hajlandó megtörni, mert akármennyire is nehéz a helyzetünk, segítenem kell a játékosaimat ebben a nehéz helyzetben. Nem egyszerű, de nem hagyhatom őket cserben. Tudomásul kell vennünk, hogy valamiért ezt hozta nekünk most az élet. Szenvednünk kell, harcolnunk kell, mert kihívásként kell ezt felfognunk a feladatot!
Nyilván most már más célt kell megfogalmaznunk magunkban, olyat, ami hitet ad a folytatáshoz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtörjön minket ez a sorozat.
A sport ilyen. Vannak időszakok, amikor minden „happy” és vannak időszakok, amikor meg kell hajolnunk a körülményeknek. Nyertesek csak akkor lehetünk, ha előrenézünk és tanulunk. Jelenleg vannak nálunk jobb csapatok, de nincs ezzel probléma. Most egyet tehetünk: össze kell szorítani a fogakat és küzdeni magunkért, a klubért és a szurkolókért. Nincs miért szégyenkeznünk, hiszen az alapcélt teljesítettük, harcolhatunk a legjobbak ellen.
Viszont látni kell, ha nagyobb célokat akarunk magunknak, akkor be kell fektetnünk játékosokba, mert jelenleg nem vagyunk elég jók. Már most hallani, hogy a Győr, a Szombathely és a Dunaferr megkezdte a játékosok megkeresését különböző helyekről, ami azt mutatja, hogy a következő idényben még jobbak akarnak lenni. Tehát mi sem tétlenkedhetünk.
Összegezve a jelenlegi állapotunkat: a szivárvány picit megfakult, de idővel újra visszatérnek a rendes színei.
Továbbra is hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!
Madarász „Madi” János
