Végre valahára hétfőn útjára indul a bajnokság, amit már vártunk. Magáról a felkészülésünkről nem tudok sok újdonságot írni nektek, az ilyenkor szokásos ütemben készültünk edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel.
Arról tudok nektek beszámolni, hogy piszkosul kemény időszak elé nézünk. Úgy állt, hogy rengeteg új embert kell beépítenem a csapatba, ideértve az utánpótlásunkból a fiataljainkat is. Sajnos azonban hibát követtünk el. Mivel az utánpótlásunk más néven fut, a kiszemelt fiatalokat át kellett volna igazolnunk a felnőtt csapathoz, de ez sajnos a kiszabott határidőig nem történt meg, ezért ők nem állhatnak rendelkezésemre. Ez egy nagyon amatőr hiba volt, de így is igyekszem a legpozitívabban hozzáállni a nehézségekhez. Emberek vagyunk és olykor hibázunk, de természetesen a vezetőink a klubbon belül megtették a szükséges lépéseket.
Így négy új játékossal – Gregussal, Ruzicskával, Kellnerrel és Apatinivel – vágunk neki az őszi idénynek. Nem sok variációs lehetőségem lesz az első félévben, de oda se neki. Abból főzünk, amink van. Igyekszünk így is megfelelni saját magunk elvárásainak. Tehát nem lógatjuk az orrunkat, hanem felemeljük a fejünket és igyekszünk a lehető legjobban szerepelni.
Magyarország–Lengyelország
Amikor megláttam az Eb-selejtező párosítását azt mondtam, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna számunkra a sorsolás. S akik futsallal foglalkoznak, azok is megerősítettek ebben az elgondolásomban. Sokakkal beszélgettem még a párharc előtt, hogy milyen jó lenne, ha ismét kijutnánk. Bizakodtunk, hogy ez így is lesz.
Minden adott volt ahhoz, hogy ezt az akadályt sikeresen átugorjuk. A bajnokság kezdete az esemény miatt egy hónappal csúszott, válogatott játékosaink rengeteget készülhettek erre a két összecsapásra. Mikor, ha most nem? – tettem fel magamnak ezt a költői kérdést. Hiszen kaptunk egy tök simán verhető ellenfelet, s még bőven készülhettek is rá.
Aztán amit kaptunk a mérkőzéseken a csapattól, hogy nagyon finom legyek, a felejthető kategóriába sorolom. Az első összecsapás tíz perctől eltekintve elképesztően lehangoló volt. De akkor még azt mondtam, lehet, hogy túlgörcsöltük a találkozót, s ezen múlott az igazán jó teljesítmény.
De sajnos jött a visszavágó, bár ne jött volna... Ott már gyakorlatilag a sírás kerülgetett. Nem akartam szembesülni azzal a ténnyel, amit láttam. Egy olyan ellenfél kerekedett fölénk, amit nem képzeltem volna. Na, itt nem a lengyeleket alacsonyítom le, csak én naivan azt gondoltam, hogy ez nem történhet meg velünk. Gyakorlatilag sansztalanok voltunk, hogy ismét kijussunk.
Elképesztően gyenge teljesítmények! Személy szerint három ember kivételével nem láttam olyan játékost, aki megütné a nemzetközi szintet. Tóth Gyuszi, Dróth Zoli és Horvát Norbi esetében mondom azt, hogy elfogadható teljesítményt nyújtottak. A többiek „szorgos hangyák”, szürke eminenciások. Ez pedig így borzasztó kevés erre a szintre. Pontosítok: még erre a szintre is. A lengyelek ugyanis messze vannak az elittől, s még így sem sikerült megvalósítanunk a kötelezőt.
Nagyon szomorú, mérges és csalódott vagyok. Hol vannak a Jávorok, Tóth Mikik, Baranyaik, Lódik, Gyurcsányik, Tóth Szabik? S még sorolhatnám napestig. Elképesztően kevés egyéniségünk van, s ez így nem jó!
S abba már bele sem szeretnék menni, hogy ezek az játékosok mennyit keresnek idehaza. Van olyan játékos, aki 500 000 forintot kér, ha leül tárgyalni. Uraim, hol élünk!? A fent említett játékosoknak – és nem írtam le mindenkit – kétmilliót kellett volna keresniük. Mögöttük volt teljesítmény és a töredékét keresték. Nagyon régen hangoztatom, hogy maradjunk szerények mindent kezeljünk a helyén, mert, ha nem így cselekszünk, magunknak tetszelgünk.
Valamit villámgyorsan tenni kell, mert így csak dagonyázunk és egymásnak mondjuk, hogy ne dumálj nekem, mert az én saram fénylik! Persze tisztában vagyok azzal, hogy kell mögénk támogatás is, mert anélkül mi semmit sem érünk. Én most megkongatom a vészharangot, de jó lenne, ha valamelyik illetékes meg is hallaná! Elmegy a világ futsalja mellettünk és ha nem kapcsolunk időben, akkor olyan hátrányba kerülünk, amit a büdös életben nem fogunk behozni. Példaként említem a franciákat, akiknek mi még annak idején tizenhármat vágtunk mosolyogva, s ők most a nem gyenge horvátokat verték ki. Szóval elég a mellébeszélésből, kezdjünk el dolgozni! Soha többet nem szeretném átélni, hogy a velünk egy szinten vagy annál gyengébb csapatok megverjenek minket!
Befejezésül: a Madarászra nyugodtan meg lehet sértődni, ki lehet beszélni, el is várom!
Továbbra is hajrá Magyarország, hajrá Veszprém!
Madarász „Madi” János
