A válogatott kudarca után végre elindult a bajnokság. Mint tudjuk, az első félévet elég szűkös kerettel kell megoldanunk, de azt is mondtam, hogy nem fogunk emiatt pánikolni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.
Nem is kezdtünk rosszul, hiszen az Aramis otthonában sikerült nyertesen elhagynunk a pályát. Fontos volt ez számunkra, mert így hitet tudtunk meríteni a folytatásra. A srácok nagyon becsületesen dolgoznak, hiszen tudják, hogy most tényleg egymásra vagyunk utalva. Eleinte egy picit féltem attól, hogy egy páran hátradőlnek amiatt, hogy nincs variációs lehetőségünk, s az „így is, úgy is játszani fogok” jön ki belőlük, de szerencsére átérezték ennek a nehéz szituációnak a jelentőségét. Tehát a félelmem felesleges volt.
Az Aramis után az újonc debreceniek jöttek hozzánk. Az összecsapás előtt tudtam, hogy a párharcnak mi vagyunk az esélyesei, de azt is tudtam, hogy a hajdúságiak nem fogják könnyen adni magukat. Meg is izzadtunk rendesen, de azért a végén sikerült bedarálnunk őket. Nézői szempontból kimondottan jó lehetett a mérkőzés, mert volt benne minden, aminek lennie kellett. Érezhető is volt, hogy tetszett a szurkolóknak.
Aztán mentünk Szombathelyre, ahol egy jó csapat formálódik. Viszont gondolom, már azt is sokan tudják rólunk, hogy nem vagyunk egy túl ijedős csapat, s mindig igyekszünk az esélyesek ellen is helytállni. Meg is történt, olyannyira, hogy a lefújás után nagy mérges voltam. Olyan mérkőzésen kaptunk ki, amin nem szabadott volna. Ellenfelünk nem nyújtott jobb teljesítményt nálunk, de két gyermeteg hiba eldöntötte a pontok sorsát.
Ezek után vártuk a Nyírgyulajt, akiktől egy picit tartottam. Megnéztem ugyanis a Hali és a Győr elleni meccsüket is, amelyek alapján kifejezetten jó benyomást tettek rám. Mindkét találkozón nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Na, de azt is tudtuk, hogy hogyan tudjuk őket megverni. Pechjükre nagyon jó napot fogtunk ki. Végig kontroll alatt tartottuk őket, s nagyon jól játszva sikerült viszonylag simán itthon tartanunk a három pontot.
Pár napra rá mentünk Győrbe. Egyértelmű volt számomra, hogy ott lesz a legnehezebb dolgunk. Ellenfelünket magyar szinten minőségi légiósok alkotják, akik ellen mindig nagyon nehéz. Nem is kaptam mást: a kisalföldiek nagy iramot diktáltak, s nagyon jól bontották a védelmünket. Viszont a játékosaim elképesztő munkát végeztek, főleg védekezésben. S a kapusunk is pazar formába védett.
Ekkora tudáskülönbséget csak egyféleképpen tudsz ellensúlyozni: ha van hited, alázatod, s végig megfelelő a koncentrációd. Nagyon jó volt néznem a csapatom hozzáállását. Végig igyekeztek azt a tempót tartani, amit ellenfelünk diktált. Nem volt egyszerű, de sikerült elérniük azt, hogy a Győrt a legnagyobb erőbedobásra késztessék. Bár kétszer is vezettünk ellenük, mégis azt mondtam, hogyha sikerült volna pontot vagy pontokat szereznünk, az a csoda kategóriába tartozott volna. Számszerűleg volt esélyünk, de játékminőségben nem. A végén eggyel kikaptunk, de nem volt bennem hiányérzet. Nagyon megdicsértem a srácokat, mert tényleg mindent kiadtak magukból, ami kiadhattak.
Legközelebb sem lesz könnyebb dolgunk, hiszen ahhoz a Berettyóújfaluhoz látogatunk, amely még pontot sem veszített, s nagyon megerősödött a szezon elején. Tehát ismét egy pokolian nehéz ütközet vár ránk, de azt megígérhetem, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket. Ha valaki meg szeretné tekinteni a meccset, az megteheti, mert november 7-én 20 órától az M4 élőben közvetíti.
Érdekességként leírom, hogy csak azon a meccseken vesztettünk, ahol légiósok szerezték a gólokat. A Halinál Michel kétszer, Leo egyszer talált be. Győrben pedig Juanra, Fabio és Alex mattolt minket. A Berettyóban is van három légiós, de remélem, ez a tendencia megszakad. Ebből is látszik, hogy ahol légiósok vannak, a csapatuk hasznukat veszik.
Utána ismét szünet következik ismét a válogatott programja miatt. Bár én nem tudom megfejteni, mi értelme van a svédekkel játszani. Hacsak nem az, hogy a statisztika jobb legyen.
Köszönöm
Az utolsó blogom után rengeteg pozitív telefont és privát üzenetet kaptam, mert le mertem írni a gondolataimat a válogatott teljesítményéről. Pedig mindenki elhiheti, hogy nem azért fogalmazódtak meg bennem azok a gondolatok, hogy bárkit is bántsak velük, de egyszerűen olyan ideges voltam a látottaktól, hogy majdnem megőrültem. Szegény játékosok kaptak is tőlem hideget-meleget, pedig voltak mögöttük olyan emberek, akik felkészítették őket.
A mérkőzés után többen vártuk azt, hogy elmondják nekünk, mi történt, de senkitől nem láttunk semmilyen nyilatkozatot. Pedig nem olyan régen, amikor a románokat kivertük, volt posztolás meg dicsőség. Most a kudarc után semmit és senkit nem láttam, láttunk! Ez olyan, mint ha én csak akkor írnék, amikor az együttesem nyer. Viszont én akkor is írok, beszélek, amikor nem annyira egyszerű az életem. Na, de majd egyszer csak megtudjuk, hogy mi történt. Ja és nem utolsó sorban köszönöm a sok pozitív telefont és üzenetet!
Továbbra is hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém!
Madarász „Madi” János