Négyévesen kezdtem zongorázni, hétévesen pedig már orgonáltam evangélikus tiszteletes nagyapám mellett a templomban, nyolc-tízévesen pedig már önálló koncerteket adtam komolyzenei területen. Kiváló tanároktól tanulhattam, köztük Ferencsik Jánostól. Később félprofiként klubokban zongoráztam, illetve két progresszív rockegyüttesben is játszottam billentyűsként. A zenével való kapcsolatom a mai napig megmaradt, most éppen gitározom, de végül más területre sodródtam
– kezdte a régmúltba nyúló visszatekintést a szolnoki születésű Koós Hutás László, aki a zene mellett az irodalomnak, a boroknak és a gasztronómiának is nagy szerelmese.
Értelmiségi családban nőtt fel: édesapja állatorvosként, édesanyja gyógyszerészként dolgozott. A konzervatív szülők pedig úgy kívánták, hogy gyermekük is „rendes” szakmát tanuljon. Zenei pályáról így szó sem lehetett, abba is csak hosszas kérlelés után egyeztek bele, hogy a Testnevelési Főiskolára jelentkezzen.
Koós Hutás László harmincnyolc éve szolgálja Veszprémben az atlétikát
Mert, hogy a sport addigra már szerves részét képezte az életének. Eleinte úszott, illetve a Szolnoki Vízügy Dózsa korosztályos csapataiban vízilabdázott is, ahol az olimpiai bajnok Hasznos István kezei alatt pallérozódott. Végül azonban nem a medencében, hanem a rekortán mellett találta meg a számításait.
Eleinte csak iskolai szinten atletizáltam, országos döntőben is szerepeltem a csapatommal. A sorsom aztán tizenhárom évesen pecsételődött meg, amikor lementem a balassagyarmati atlétikapályára. Azonnal beleszerettem a sportágba, s megismerkedtem Kun Lászlóval, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) későbbi alapítójával is, aki öt éven át edzett. Az atlétika több számát is kipróbáltam, végül az akadályfutás mellett kötöttem ki. A TF-s évek alatt az intézmény tanára, dr. Molnár Sándor foglalkozott velem a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klubnál (BEAC), ahol junior válogatottságig vittem. Míg nem közbeszólt egy combközelítőizom-szakadás, amely miatt egyéves kihagyásra kényszerültem, majd fokozatosan átálltam a szakma másik oldalára és belevágtam az edzői munkába.
Kérdésünkre bevallotta, hogy a versenyzői múltjával kapcsolatban munkál benne némi hiányérzet. Úgy véli ugyanis, hogyha azokkal a módszerekkel edzették volna, amelyekkel ma ő készíti fel a tanítványait, még jobb eredményekre lett volna képes.
Koós Hutás László a már említett Kun László hívó szavára 1982-ben került Veszprémbe, a VEDAC jogelődjeihez, a Bakony Vegyész Torna Clubhoz, illetve a Veszprémi Sportegyesülethez (VSE).
Ahogy leszálltam a vonatról, majd megláttam a vár környékét, azonnal azt éreztem, hogy itt akarok maradni. Ez lett tehát az első munkahelyem és most már tudom, hogy az utolsó is. Amikor idekerültem, még pontszerző helyezettje sem volt a klubnak a mezei futó országos bajnokságon, 1989-ben viszont megnyertük az összetett győztesnek járó vándorserleget, ami az elmúlt harmincegy évben legalább huszonötször nálunk maradt
– húzta alá a szakember, aki családjával jelenleg Szentkirályszabadján él. Méghozzá igencsak aktívan, hiszen az edzősködés mellett testnevelőtanárként dolgozik Szentgálon. Négy éve van még a nyugdíjazásáig, de utána is a sportág közelében szeretne maradni.
Beutazta a világot, számításai szerint legalább két és félmillió kilométert autózott, a messzi tájakra pedig természetesen repülővel jutott el. Kiválóan beszél angolul, amely mellett a francia, az orosz, az olasz és a német nyelvvel is boldogul, de a külföldi tanítványaival folytatott munkájának köszönhetően horvát, szerb és perzsa nyelven is megérteti magát. Rendkívül széles az érdeklődési köre, bátran nevezhetjük amolyan modernkori polihisztornak is.
Azt tekintem polihisztornak, aki egymástól különböző területeken rendelkezik tudással. Ha úgy nézzük, az edzői munka már önmagában is ilyen, hiszen rengeteg különböző terület – élettan, anatómia, pedagógia, pszichológia, táplálkozástan stb. – tudásanyagát kell összehangolni. A mi szakmánkban nincs általános recept, mindenkihez egyedi utat kell találni. Nagyon fontos, hogy az edzésprogram találkozzon az atléta kvalitásaival. Keménykezű edző voltam, eleinte mindenkiből világklasszist akartam faragni. Idővel „megszelídültem”, rá kellett jönnöm, hogy fából nem lehet vaskarikát készíteni
– mondta Koós Hutás, aki sportmenedzserként két évtizedet töltött el a szakmában. Számos hazai és külföldi nagyság pályáját egyengette ebbéli minőségben is.
Tanítványai az elmúlt harmincnyolc esztendő alatt kereken száz felnőtt bajnoki címet szereztek. Emellett kilenc korosztályos és hét felnőtt, összesen tehát tizenhat országos csúcsot állítottak fel. Legeredményesebb versenyzője a huszonnégyszeres bajnok, Universiadé és háromszoros Európa Kupa győztes akadályfutó, Tóth Lívia, aki 2005-ben a világranglistán negyedik helyezést ért el, s ugyancsak negyedik lett – országos csúccsal – a Grand Prix versenysorozat monte-carlói döntőjén. Ennél jobb helyezést magyar futónő még nem ért el. Szintén kiemelkedik a világ- és Európa-bajnoki résztvevő, tizenháromszoros magyar bajnok hosszútávfutó, Berkovics Imre, illetve a huszonkétszeres magyar bajnok közép- és hosszútávfutó Dóczi Éva, valamint a 2004-es athéni olimpián résztvevő Kovács Ida is, akiről külön is beszélt a szakember.
Nagyon büszke vagyok arra a munkára, amit Kovács Idával végeztünk. Amikor hozzám került, nem volt különösebben izmos, erős vagy gyors, ám rendkívüli szorgalmának, kitartásának köszönhetően mégis olimpikont faragtunk belőle. A közös munkánk alatt majdnem egy órát javult a maratoni ideje, ami egészen egyedülálló teljesítmény.
Az itthoni rendszerváltás környékén egy évig dolgozott az iráni olimpiai válogatottal is. A mai napig jó érzésekkel emlékszik erre az időszakra. Mint fogalmazott, Irán gyönyörű ország, ahol remek emberek élnek, de a közbiztonság terén bizony akadtak hiányosságok. Így bár marasztalták, hazatért. Legsikeresebb tanítványa Hamid Sadjadi Hezaveh, világkupa-negyedik, ázsiai bajnok lett.
Veszprémben közel kilencszáz atlétával dolgozott együtt az elmúlt csaknem négy évtizedben, közülük sokan a sportág közelében is maradtak.
Büszke vagyok rá, hogy sokakból lett edző: mások mellett Szemán János, Tóthné Stupián Anikó, Esső András, Berkovics Imre, Brassay Réka, Baranyai Judit, Stépán Zsolt, Stiglic Edit és Őry István is a rekortán mellett ragadt. Ugyanakkor azokra is jó szívvel gondolok, akik más területen értek el sikereket. Az atlétikának köszönhetően ők is felvérteződtek olyan tulajdonságokkal – küzdőképesség, állhatatosság, keménység, nagy fokú munkabírás – amelyek óriási előnyt jelentenek a „civil” életben
– fogalmazott a tréner, aki a Veszprémi Honvéd SE tájfutóit is edzi, velük és az amatőrökkel együtt jelenleg is közel hetven sportoló szakmai munkáját irányítja.
Hosszasan beszélt a sportág alulfinanszírozottságáról is, a menedzselési nehézségről, illetve a hazai és a nemzetközi elit közötti tudásbeli szakadékról, amely témákkal egy külön cikket is megtölthetnénk.
Koós Hutás László 2018 nyarán a névadó özvegyétől, Szabóné Harlai Katalintól vette át a Szabó Ernő-díjat
2018 májusában Szabó Ernő-díjjal tüntették ki, amelynek névadójához szoros barátságot ápolt. A tavaly decemberi megyei ünnepségen Tüskés Endre-díjat, idén februárban pedig Veszprém Város Sportjáért Díjat vehetett át.
Óriási megtiszteltetés volt számomra, amikor egykori kiváló barátom és kollégám özvegyétől, Szabóné Harlai Katalintól átvehettem a rangos díjat. S ugyanezt éreztem a megyei díjátadón is, hiszen Tüskés Endréhez ugyancsak évtizedes barátság fűzött. Mi tagadás, jól estek az elismerések. Igaz, ezekben az is benne van, hogy már közelítek a pályám vége felé.
