2023. június 2.
//
Anita, Kármen névnap

Sterbik szerint minden az agyban dől el a pályán

A világ- és Európa-bajnokként, négyszeres BL-győztesként visszavonult Sterbik Árpád szerint az élsportban szinte minden teljesítmény minősége attól függ, hogy ki miként tud rendet teremteni a fejében, mennyire tiszta az agya, amikor elérkezik a bizonyítás órája. A Telekom Veszprém kapusedzője saját profizmusát látja megtestesülni a BL-rangadókon helytálló Rodrigo Corralesben.

Sterbik Árpád, aki világ-és Európa-bajnokként, négyszeres BL-győztesként, 120-120 szerb-, illetve spanyol válogatottsággal a háta mögött vonult vissza és lett a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának kapusedzője, saját profizmusát látja megtestesülni a spanyol Rodrigo Corrales gyarapodó tudásában és alázatos hozzáállásában.

Úgy látja, hogy a 30 éves kapus, aki hozzá hasonlóan Barcelonát is megjárta és tavaly a PSG kötelékéből kilépve lett az „Építők” kézilabdázója, egyre javuló formában teljesíti a feladatát, sorozatban három BL-mérkőzésen, két győztesen és egy vesztesen is jelesre vizsgázott. Sterbik „tanár úr” szerint csak a közönségkedvenc spanyol profin múlik, hogy hány évig tudja még őrizni a helyét a világ legjobb kapusai között.

A 2018-as horvátországi Európa-bajnokságon győztes spanyol kézilabdaválogatott három kapusa közül – mint egy kiscsoportos osztálytalálkozón – Gonzalo Pérez de Vargas, Rodrigo Corrales és Sterbik Árpád is ott volt a Veszprém Arénában a szerda esti BL-meccsen.

Kapcsolódó cikk
Zúgott az „Építők”, kikapott a címvédő!
A Telekom Veszprém kézilabdacsapata az első másodperctől az utolsóig nagyszerű teljesítményt nyújtva 29-28-ra felülmúlta a címvédő spanyol Barca csapatát a Bajnokok Ligája csoportkörének hétközi hazai rangadóján.

Előbbi kettő játékosként, a tavaly visszavonult legenda pedig a vendégcsapatot legyőző Telekom Veszprém kapusedzőjeként. Barátság ide, közös múlt oda, a hamarosan 42 éves Sterbik Árpád érthetően csak a hazai csapatot erősítő Corrales elképesztő teljesítményének örvendezett, de elismerte, hogy Pérez de Vargas is kitett magáért. Kevesen tudják a kézilabdasport Zentán született nagyságáról, hogy két nagy tornán is éppen Pérez de Vargast, majd Corralest helyettesítve kellett beugrania.

Sterbik már a pályafutása vége felé járt, amikor a sors úgy hozta, hogy Jordi Ribérának, a spanyol válogatott szövetségi kapitányának kétszer is őt, az „aranytartalékot” kellett csatába küldenie. A 2018-as horvátországi Eb elődöntője előtt azért, mert Pérez de Vargas térdszalagsérülés miatt harcképtelenné vált, egy évvel később viszont egy szürreális „üzemi baleset” következtében. Történt ugyanis, hogy világbajnokságnak otthont adó kölni Lanxess Arénában a spanyolok edzése közben eldőlt a LED-fal, ami két játékosnak, Corralesnek és Aitor Arinonak is sérülést okozott. A két beugrás közül az elsőre emlékezik szívesebben Sterbik, mert oroszlánrésze volt abban, hogy a spanyol válogatott a döntőbe jutott, ahol a svédek elleni hatgólos győzelmével az Európa-bajnoki győzelmet is kivívta.  

Három éve még a Vardar kapusa voltam, amikor 24 óra leforgása alatt kellett a szkopjei otthonomból a zágrábi csatatérre érkeznem, így nem volt egyszerű feladat elkapni a fonalat, és úgy beállni a kapuba, mintha csak erre a napra készültem volna

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Sterbik Árpád, akit az EB után úgy emlegettek, mint aki megnyerte a trófeát Spanyolországnak.

Már akkor is azt a kérdést feszegették, hogy miként tudtam néhány óra alatt ráállni az Európa-bajnokság hullámhosszára, büntetőket és ziccereket hárítani, és ezzel elbizonytalanítani az ellenfelet. A pályán eltöltött éveim alatt az agyamba vésődött, hogy teljesítmény csak akkor van, ha tiszta fejjel futok ki a pályára, nem csak fizikailag, hanem idegileg is tökéletesen felkészültem a feladat megoldására. Nem frázis, hanem a valóság: az élsportban szinte minden az agyban dől el. Kialvatlanul, a külső tényezők kizárása nélkül nem lehet a védésekre összpontosítani, együtt élni a játékkal és együttműködni a játékostársakkal. Hiába ugyanúgy labdajáték és csapatsport a foci és a kézilabda is, nálunk más a küzdelem lüktetése, így a három-négygólos hátrány ledolgozása sem megoldhatatlan feladat. Nagyon sok múlik ilyen helyzetekben a kapusokon, akiknek jó döntéseket kell hozniuk, emellett az ellenfelet elbizonytalanító védésekkel, pontos indításokkal és a társaik bíztatásával hozzájárulniuk a sikeres fordításhoz. Ezt a tudást látom egyre gyakrabban felcsillanni Corrales játékában, de csak akkor vagyok igazságos, ha ezt a dicséretet kiterjesztem „Rodri” kapustársára „Cupira”, azaz a szerb Vladimir Cuparára, aki szintén mérkőzéseket tud eldönteni a bravúrjaival

– hangsúlyozta befejezésül Sterbik Árpád, aki mindkét kapusát az anyanyelvén tudja megszólítani, ami már önmagában is előnyt jelent a sportban.     

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. ma 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023 2. 2023. május 18. 18:45 Lengyelország, Kielce Industria Kielce Telekom Veszprém 31-27
előző események betöltése