2022. július 4.
//
Ulrik névnap

A kettős győzelem az Építők célja a BL-ezüstérmes Aalborg ellen

A hazai pályán olykor mintakézilabdát bemutató Telekom Veszprém hétgólos előnyt szerzett a tavalyi BL-ezüstérmes dán Aalborg elleni visszavágóra. Nagy László, az Építők sportigazgatója mégis arra figyelmezteti a játékosokat, hogy nem szabad beleélniük magukat a biztosnak vélt továbbjutás gondolatába.

Május 18-án, szerdán este Dániában dől el, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata folytathatja-e a menetelését a Bajnokok Ligájában, ami már a négyes döntőbe jutást jelentheti az átalakulás korszakát élő együttes számára. A tavaly BL-ezüstérmes Aalborg elleni hétgólos veszprémi győzelem arra enged következtetni, hogy a dán bajnokcsapat aligha tudja ledolgozni a hátrányát a Veszprém Aréna méretű Gigantikum Arénában. Nagy László sportigazgató mégis arra figyelmeztet, hogy a visszavágás és a kölni döntőbe jutás vágya elképesztő energiákat fog mozgósítani az ellenfél játékosaiban.

Egyetlen játékosunk sem gondolhat arra, hogy a négyes döntőbe vezető úton a kapu már megnyílt előttünk, mert egy olyan együttes otthonában kell jövő szerdán csatát vívnunk, amelyik a csoportmérkőzései közül egyet sem veszített el a hazai közönsége előtt. A hétből-hét tekintélyt parancsoló teljesítmény, nem kevésbé viszont az, hogy a Telekom Veszprém a végső győzelemre is esélyes csapatokat volt képes legyőzni, így a Barcelonát és a Kielcét hazai pályán, a PSG együttesét pedig oda és vissza. Nagyon kemény munka eredménye, hogy eljutottunk idáig, ami annak is köszönhető, hogy a csapat minden játékosának sikerült átérezni az előttünk álló feladat súlyát. Egyre inkább csapatként tudunk küzdeni, a siker elsősorban a játékosok érdeme, nekünk, a szakmai stáb tagjainak kellő szerénységgel a háttérben kell maradnunk. A mi dolgunk az, hogy egységet teremtsünk, a felkészültség foka pedig egyre magasabb legyen

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Nagy László, aki ott és úgy segít a tanácsaival Momir Ilics vezetőedzőnek és Gulyás Péter edzőnek – nem mellesleg az egykori játékostársainak – ahogy azt előre megbeszélték, vagy éppen a helyzet kívánja.

A dán csapat legtapasztaltabb játékosait is elbizonytalanító, és hibákba hajszoló veszprémi szurkolótábor hangadói szerint az Építők az elmúlt csütörtökön este az év eddigi legjobb teljesítményével rukkolt ki, amivel Nagy László is egyetért, de szerinte a védekezés és a támadásépítés valójában csak a második félidőben érdemelte ki az igazán nagy dicséretet, amikor a hátsó alakzat a csereként pályára lépő Ligetvárival még acélosabb lett.

Úgy játszottunk, ahogy elterveztük, ahogy az elvárható is volt a BL egyik nagyágyúja ellen. A második félidőben nem sok levegőt hagytunk az Aalborg játékosainak, hatásosak volt a megállító faltok, és egyre hatékonyabb és látványosabb a helyzetek kialakítása. Erre a tudásra és oroszlánszívű bátorságra még inkább szükség lesz a visszavágó napján, de nem féltem a játékosainkat, mert már egyetlen ellenfél láttán sem remeg meg a lábuk. Arra viszont fel kell készülni, hogy az Aalborg a rá nehezedő bizonyítási kényszer súlya alatt minden eszközt latba fog vetni, villámgyors támadásépítéssel már az első félidőben igyekszik ledolgozni a hétgólos hátránya javarészét.

Figyelemre méltó, hogy a veszprémi gárdának ugyanúgy 36 adott gólt sikerült összehoznia a hazai pályán, mint a tavalyi Bajnokok Ligája kölni „aranymérkőzésén” ugyanez a csapat ellen a végső győztes Barcelonának.

Momóval (Ilics) és Petivel (Gulyás) azon dolgozunk, hogy a csapatunk a BL négyes döntőjében kerüljön a legjobb formájába, amelyhez az edzések mellett a hátralévő magyar bajnoki mérkőzések segíthetnek hozzá. A sport kiszámíthatatlanságával viszont mindig számolni kell, de ha egy csapat egységet alkot, a játékosai egyfelé húznak, és jó az együttműködés a kézilabdázók és a szakmai stáb tagjai között, akik sorában Sterbik Árpiról sem szabad megfeledkezni, akkor az ismert és a váratlan akadályok sem törhetik meg a lendületet

– hangsúlyozta a kétszeres BL-győztes Nagy László. A sportág legendás alakja, aki továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy a két barcelonai sikere után a magyar csapatával is feljusson a csúcsra, de immár az új szerepkörében.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Kielce 14 10 0 4 449 415 34 20
2. Barca 14 9 2 3 420 369 51 20
3. PSG 14 8 2 4 452 396 56 18
4. Telekom Veszprém 14 8 1 5 449 423 26 17
5. Porto 14 4 3 7 375 408 -33 11
6. Flensburg 14 4 2 8 381 401 -20 10
7. Bukarest 14 4 0 10 415 470 -55 8
8. Zaporizzsja 14 4 0 10 312 371 -59 8
Utolsó módosítás: 2022. március 21. 9:08
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 26 24 2 0 931 687 244 50
2. Szeged 26 23 1 2 913 654 259 47
3. Balatonfüred 26 17 2 7 806 733 73 36
4. FTC 26 17 0 9 826 776 50 34
5. Tatabánya 26 15 2 9 774 750 24 32
6. Gyöngyös 26 14 1 11 751 759 -8 29
7. Komló 26 11 3 12 753 771 -18 25
8. Budakalász 26 10 4 12 696 754 -58 24
9. Csurgó 26 11 1 14 659 723 -64 23
10. FB. Veszprém 26 7 2 17 726 789 -63 16
11. Dabas 26 6 3 17 683 762 -79 15
12. NEKA 26 7 1 18 694 777 -83 15
13. Eger 26 4 2 20 716 844 -128 10
14. Kecskemét 26 4 0 22 675 824 -149 8
Utolsó módosítás: 2022. május 29. 21:09
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda BL, bronzmeccs, 2021/2002 2022. június 19. 15:15 Köln, Lanxess Aréna THW Kiel Telekom Veszprém 37-35
kézilabda Férfi kézilabda BL, elődöntő, 2021/2022 2022. június 18. 16:15 Köln, Lanxess Aréna Telekom Veszprém Kielce 35-37
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2021/2022 2. 2022. június 11. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Pick Szeged 29-30
előző események betöltése

További cikkek

A német és a francia bajnokkal is egy csoportba került a Veszprém
A német és a francia bajnokkal is egy csoportba került a Veszprém
Péntek délelőtt Bécsben kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2022/2023-as idényének csoportbeosztását.
A harmadik kalapból várja a BL-sorsolást a Telekom Veszprém
A harmadik kalapból várja a BL-sorsolást a Telekom Veszprém
Elkészült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2022/2023-as idényének kalapbeosztása. A magyar bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém a harmadik kalapból várhatja a pénteki sorsolást.
Megkapta a szabadkártyát a Telekom Veszprém
Megkapta a szabadkártyát a Telekom Veszprém
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) jóváhagyta a Telekom Veszprém szabadkártya iránti kérelmét, így az „Építők a Bajnokok Ligája 2022/2023-as kiírásában is versenyezhet – adta hírül a klub hétfőn.
Kosár- és kézilabdában vidéki dominancia, a többi csapatsportban a főváros volt a nyerő
Kosár- és kézilabdában vidéki dominancia, a többi csapatsportban a főváros volt a nyerő
Vasárnap a férfi kosárlabda NB I-ben is lezárult a bajnoki szezon, amely a hat olimpiai csapatsportágban fővárosi dominanciát hozott.
Trófeák helyett pofonok
Trófeák helyett pofonok
A Telekom Veszprém nem tudta visszahódítani a hazai elsőségét, Kölntől pedig két vereséggel búcsúzott. A történtekre az Építők húszéves irányítója, Lukács Péter igyekezett választ adni az SzPress Hírszolgálatnak.