Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 16. Valter
Veszprém
29°C
2024. július 16. Valter
Veszprém
29°C

Hetvenegy gól esett, a Telekom otthon tartotta a pontokat

2022. november 6. 19:37
A Telekom Veszprém 41-30-ra diadalmaskodott a lelkesen küzdő HSA NEKA ellen a férfi kézilabda NB I alapszakaszának vasárnap esti, nyolcadik fordulójában.

Az élvonalbeli bajnokságot tekintve hibátlan mutatóval rendelkező Telekom Veszprém (6 győzelem), a tabella nyolcadik pozíciójában helyezkedő (3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség) Nemzeti Kézilabda Akadémiát látta vendégül vasárnap az arénában.

Az alapszakasz nyolcadik fordulójának mérkőzése azért is nagy örömmel szolgált a hazai szimpatizánsok számára, mert az olimpiai bajnok francia irányító, Kentin Mahé a közelmúltban szenvedett bordasérülése után ismét játékra jelentkezett.

Momir Ilics vezetőedző ezúttal a szerb Petar Nenadics mellett a csapatkapitány, dán Rasmus Laugénak is pihenőt biztosított. Míg Sótonyi László együttesében több exveszprémi játékos is bizonyíthatott: Dobi Bence és Palasics Kristóf is keretben volt.

A magyar rekordbajnok magabiztosan kezdte az összecsapást: a nyolcadik percben már 6-3 volt a részeredmény a házigazda javára. Krakovszki hétméteresből szépített, de Eldera szinte rögvest válaszolt. Az akadémisták viszont nem torpantak meg.

Karai és Kathi gólváltása után mindössze egyetlen találat volt a Telekom előnye (11. perc: 7-6). A veszprémiek ezt követően viszont ismét kezükbe vették az irányítást: az „Építők” remek támadásokat vezetett, amelynek az eredménye ötgólos fór lett (20. perc: 15-10).

A játékrész hajrájához közeledve jócskán kirajzolódott az erőkülönbség a felek között. Még Cuparának is sikerült „üres kapus” gólt szereznie (23. perc: 19-11). Kentin Mahé a pályán is számot adhatott egészségéről, ám a gól egyelőre elmaradt a részéről.

A félidei részeredményt Ligetvári Patrik állította be (30. perc: 25-16). A második felvonásban Palasics váltotta Deményit a vendégek kapuja előtt. Vajlupov rögvest fel is avatta az exveszprémi hálóőrt. Kovács válaszolt, amelyre a Veszprém 3-0-s sorozattal reagált (35. perc: 29-17).

Cupara egymást követően kétszer is kifogott Kathin, de Dobinak kétszer is sikerült bevennie a szerb válogatott játékos kapuját. Úgy tűnt, erőre kaptak a vendégek: lelkiismeretesen küzdöttek, ütemesen dolgozták le hátrányukat (43. perc: 32-24).

Momir Ilics időt is kért, hogy rendezhesse sorait. Játékosai meghallották szavait, hiszen ezek után Ilics Zorán, Manuel Strlek és Sipos Adrián is eredményes volt (49. perc: 35-24). A lefújáshoz közeledve már nem forgott veszélyben a vendéglátó győzelme (55. perc: 37-27). A rivális fiatalok küzdőszelleme viszont külön dicséretet érdemelt.

A vége 41-30 lett, a Telekom Veszprém idei hetedik bajnokiján is magabiztosan nyert.

Mikita Vajlupov összesen 10 gólt szerzett a találkozón.

A bakonyiak a magyar bajnokág következő körében (november 11., 18.00) a Budai Farkasok vendégeként lépnek majd pályára a Budaörsi Sportcsarnokban.

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 8. forduló:
Telekom Veszprém – HSA NEKA 41-30 (25-16)
Veszprém Aréna. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
Telekom Veszprém: Cupara 1 – Vajlupov 10 (2), Jahja 7, Eldera 2, Nilsson, Lukács 2, Elísson 3.
Csere: Nilsson 1, Ligetvári 1, Strlek 5, Mahé, Ilics Z. 5, Pechmalbec 3, Sipos 1.
Vezetőedző: Momir Ilics
HSA NEKA: Deményi – Krakovszki Zs. 2, Kathi 4, Dely, 3 Karai 2, Bajus, Dobi 3.
Csere: Palasics (kapus), Papp 5, Krakovszki B. 4 (2), Sztraka 2, Tárnoki 1, Ács 1, Kovács 3, Szilágyi, Bodócs.
Vezetőedző: Sótonyi László
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
Kiállítások: 2, ill. 2 perc

Így értékelte a látottakat

Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője:

Remek küzdőszellem jellemezte a fiatal játékosokból álló riválisunkat. A saját csapatomról viszont ezúttal ez nem volt elmondható: néhány kézilabdázóm hozzáállásával sem lehetek elégedett. Sokkal jobban kell teljesítenünk az előttünk álló időszakban.

Sótonyi László, a NEKA vezetőedzője:

Számunkra nagyon fontos, hogy olyan szintű csapatok ellen is bizonyíthatunk, mint a Telekom Veszprém. A játékosaim így testközelből is láthatják, hogy melyik az a szint, ahová el kell jutniuk. Sok labdát eladtunk, a koncentrációra oda kell majd figyelnünk.

Galéria
Telekom Veszprém – HSA NEKA 41-30 (25-16)
vehir.hu
Baumann Béla
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 8. 0:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 26 26 0 0 1063 711 352 52
2. OTP Bank-Pick Szeged 26 23 0 3 960 760 200 46
3. MOL Tatabánya KC 26 16 3 7 804 745 59 35
4. FTC-Green Collect 26 14 4 8 830 789 41 32
5. Csurgói KK 25 12 3 10 704 717 -13 27
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 26 12 3 11 773 792 -19 27
7. CYEB-Budakalász 26 11 3 12 742 768 -26 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 736 776 -40 23
9. Balatonfüredi KSE 26 11 1 14 686 727 -41 23
10. QHB Eger 26 8 2 16 675 799 -124 18
11. Carbonex-Komló 26 8 1 17 691 765 -74 17
12. HSA NEKA 26 7 3 16 700 776 -76 17
13. PLER-Budapest 25 7 2 16 681 765 -84 16
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 26 2 0 24 716 871 -155 4
Utolsó módosítás: 2024. május 16. 11:34
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
38-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
OTP-Bank Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 19. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
30-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-34
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.