2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Szerdán kezdődik a tavaszi Szeged-Veszprém „kézilabdamaraton”

2023. március 21. 8:54
MTI
Idén először a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a párharc szerdai első mérkőzésén találkozik egymással a Szeged és a Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely a következő három hónapban akár további hat alkalommal játszhat egymás ellen.

A két magyar együttesnek már 184 tétmérkőzése volt egymás ellen - 125 veszprémi siker, hét döntetlen és 52 szegedi győzelem a mérleg -, mindkettő 1982 óta állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, de még soha nem találkoztak a nemzetközi porondon.

A bakonyiak az A csoport harmadik, a csongrádiak a B csoport hatodik helyén végeztek, így utóbbiak lesznek az első meccs házigazdái szerdán 18.45-től, a jövő csütörtöki visszavágón pedig idegenben kell játszaniuk. Mindez csak elméletileg tűnik hátrányosnak a Szeged számára, ugyanis a hazai élvonalban a 2016/17-es idényben vezették be újra az oda-visszavágós döntőt, a párharc második mérkőzését mindig az alapszakasz győztese játszhatja hazai pályán, de ez eddig még egyszer sem bizonyult előnynek, hiszen rendre az a csapat lett a bajnok, amely vendég volt a visszavágón.

A bajnoki címvédő szegediek hosszú idő után újra teljes kerettel állhatnak fel, bár Bánhidi Bence és Mikler Roland játéka sérülés miatt kérdéses. A veszprémiek közül Omar Jahja és Vladimir Cupara biztosan hiányozni fog, utóbbit második számú kapusként Mikler Roland öccse, Krisztián pótolhatja, vagyis előfordulhat, hogy a fivérek egymás ellem lépnek pályára.

Szerdán Szegeden kezdődik meg a BL-párharc (archív fotó)Szerdán Szegeden kezdődik meg a BL-párharc (archív fotó)

A párharc továbbjutója az előző idényben BL-ezüstérmes lengyel Industria Kielcével találkozik a negyeddöntőben.

A két magyar élcsapat az idény folytatásában további négy vagy öt alkalommal megmérkőzik egymással. A Magyar Kupa győri négyes döntőjében - amelyet húsvét hétvégéjén, vagyis április 8-9-én rendeznek - a fináléban találkozhatnak, ugyanis a címvédő Veszprém a Tatabányával, a Szeged pedig a Dabassal játszik az elődöntőben.

Az NB I alapszakaszában április 15-én a Szeged lesz a rangadó házigazdája, majd következik a bajnoki döntő - május 29-én, június 2-án, és ha szükséges, június 6-án vagy 7-én -, amely az egyik csapat második győzelméig tart. Matematikailag még nem biztos, hogy ez a két együttes jut a fináléba, de legutóbb 2001-ben fordult elő, hogy nem ez a kettő osztozott az arany- és az ezüstérmeken.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. 2023. június 2. 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
kézilabda Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023 2. 2023. május 18. 18:45 Lengyelország, Kielce Industria Kielce Telekom Veszprém 31-27
előző események betöltése

További cikkek

Ekkor játszik a Veszprém a Szegeddel a bajnoki döntőben
Ekkor játszik a Veszprém a Szegeddel a bajnoki döntőben
A címvédő OTP Bank-Pick Szeged péntek este bebiztosította győzelmét a kézilabda NB I alapszakaszában, így kialakultak a bajnoki döntő mérkőzéseinek hivatalos időpontjai.
A Telekom nyert, a Fejér-B.Á.L. bennmaradt
A Telekom nyert, a Fejér-B.Á.L. bennmaradt
A Telekom Veszprém tizenkét góllal nyert a Cegléd otthonában a kézilabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén. A magyar rekordbajnok győzelmével biztossá vált, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém jövőre is az élvonalban szerepelhet.
Jól küzdött a Budakalász, de a Veszprém örülhetett
Jól küzdött a Budakalász, de a Veszprém örülhetett
A Telekom Veszprém ötgólos diadalt aratott a házigazda Budakalász felett a férfi kézilabda NB I alapszakaszának idei utolsó előtti, szombat esti fordulójában.
Esély sem volt a továbbjutásra
Esély sem volt a továbbjutásra
Ha a szívünkre tesszük a kezünket, minden elfogultságunkkal együtt elismerhetjük, hogy a Telekom Veszprém csapatának esélye sem volt a Kielce ellen kiharcolni a Final4-ba jutást a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Önmagunkat csapjuk be, ha ennek az ellenkezőjét akarjuk bebizonyítani...
Az első félidőben a védekezésünk majdhogynem minősíthetetlen volt – Nagy László
Az első félidőben a védekezésünk majdhogynem minősíthetetlen volt – Nagy László
A Telekom Veszprém sportigazgatója a Kossuth Rádión úgy nyilatkozott, a játékosok erőlködtek, felőrölte őket a Kielce nagyon masszív, nagyon kemény védekezése.