Annak ellenére, hogy – a megye történetében elsőként – kiharcolták az élvonalbeli tagságot, szomorú volt minden játékos, edző és vezető a csapat körül a jeles napon. Történt ugyanis, hogy a bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában az együttes 1-0-ra kikapott Komlón, és mivel a rivális Dunaújváros győzött ugyanilyen eredménnyel Ajkán, a tabellát sokáig vezető veszprémiek lecsúsztak a második helyre. Márpedig ők bajnokok akartak lenni, a feljutást már kész tényként kezelték hetekkel azelőtt, hogy matematikailag biztossá vált volna. Néma csend volt a Komlóról hazafelé tartó csapatbuszon, a klub mikrobuszával utazó egyesületi vezetők pedig betértek az útba eső ságvári Görbetök kocsmába egy kis búfelejtésre. Elkönyvelték ugyanis, hogy már nem lehetnek bajnokok, mert hiába győzik le vasárnap Veszprémben a Nyíregyházát, minden bizonnyal a dunaújvárosiak is nyernek hazai pályán a Szeged ellen, és akkor nem változik a sorrend.
A lefújás után óriási ünneplés kezdődött a pályán
Ám az élet nagy rendező, és amilyen szomorúak voltak a VSE-sek szerdán, annál boldogabban ünnepeltek vasárnap. Június 12-én is egy időben kezdődtek a meccsek. Az első félidőben Veszprémben nem esett gól, míg Dunaújvárosban három is – valamennyit a hazaiak szerezték. Aztán a folytatásban nagyot változott a világ. A szegediek kiegyenlítettek, a veszprémiek pedig egy perccel azután, hogy Onhausz Tibor kiállítása miatt létszámban megfogyatkoztak, Horváth I László, azaz Bika fejesével megnyerték a meccset, ezzel megszerezték az aranyérmet. Óriási ünneplés kezdődött a pályán, a bajnokcsapat félmeztelenre vetkőztetett játékosait lovashintón kocsikáztatták körbe a pályán a diadalittas szurkolók között. Határtalan volt az öröm, hiszen sporttörténelmi pillanat részese lehetett az ott jelenlevő mintegy hatezer ember.
