Sikeresen élte meg az ezredfordulót követő egy tucatnyi évet a veszprémi férfi kézilabdaklub. Tizenkét esztendő alatt tizenegy magyar bajnoki címet szerzett a csapat és kilencszer hódította el a Magyar Kupát. Közben a nemzetközi porondon is jeleskedett, hiszen 2002-ben története során először bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, 2008-ban pedig másodszor hódította el a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Mindezt úgy, hogy akkoriban még nem hemzsegtek az öltözőben a világsztárok. Neves kézilabdázókra nem volt pénz, viszont sikerült olyan játékosokat igazolni, akik később nagy magaslatokig jutottak. Minden bizonnyal ehhez kellett az a szakmai munka, amit két edző, Zdravko Zovko és Mocsai Lajos végzett a klubnál 2000-2007, valamint 2007-2012 között. Az eredmények ismeretében sok oka nem volt az egyesületi vezetésnek az edzőváltásra.
Ljubomir Vranjes kivételével az utódaik is többnyire nyugodtan dolgozhattak két-három éven át, ám ebben a tizenkét évben már öten ültek a veszprémi kispadon: az említetten kívül Carlos Ortega, Xavier Sabaté, David Davis és Momir Ilics. Időközben ugyanis folyamatosan egyre erősebb lett a játékoskeret, ezért a vezetők és a szurkolók már nem elégedtek meg a hazai elsőségek begyűjtésével. Kellettek a nemzetközi sikerek, melyek sorában egy idő után alapelvárás lett a BL Final4-ba jutás, de kimondva-kimondatlanul évről évre az aranyérem megszerzése volt a cél. Ennek a feladatnak a teljesítése vár most a Barcelonával számos diadalt megélt Xavier Pascualra.
Kevésbé türelmesek a klubvezetők a magyar labdarúgásban. Igaz, itt mások az elvárások, hiszen a nemzetközi mezőny összehasonlíthatatlanul erősebb, mint a kézilabdában. Az elmúlt hat hazai bajnokságot megnyerő Ferencvárosnál már a hatodik edző ül a kispadon. Ebben az évezredben – amiből még egészen 24 év sem telt el – már 20-an vallhatták magukat a legnépszerűbb magyar futballcsapat, a Fradi vezetőedzőjének. Emlékszik még valaki Bobby Davison, Craig Short, Prukner László vagy Nagy Tamás ténykedésére?
Kedden a játékosként ferencvárosi idolnak számító, az angol Premier Ligát is sikeresen megjárt Gera Zoltán szerződtetése volt a nap híre. Az egykori 97-szeres válogatott futballista lett a Kecskeméti TE vezetőedzője. A hírös város csapata (melynek mottója: „Sem a magasság, sem a mélység nem rettent”) rövid idő alatt nagy utat járt be Szabó István szakmai irányításával. Előbb feljutott az NB I-be, majd ott azonnal ezüstérmes lett, és indulhatott a Konferencia-ligában. Most azonban sereghajtó az NB I-ben, így a vezetőedző nem kerülhette el a sorsát. Minden bizonnyal ő is követett el hibákat, ám tény, hogy játékosállománya a sikerek után nemhogy nem erősödött volna, hanem gyengült. Márpedig a pályán nem az edzők, hanem a futballisták játszanak.
Állítólag a KTE a mezőny legszegényebb klubja, ami nem sok jóval kecsegtet. Gera Zoltán mégis örömmel vállalta a feladatot, ami nem is lehet más, mint az első osztályú tagság megtartása. A furcsa az egészben, hogy őt nemrég a másodosztályú Vasastól menesztették, ahol az élvonalbeli tagság visszaszerzése a cél már évek óta, aminek állítólag nincs jelentős anyagi akadálya. Felmerül az emberben a kérdés: ha valaki egy gazdag NB II-es csapattal nem bírt, mit kezd majd az NB I-ben egy szegény sereghajtóval? Jó lenne tudni, mi alapján születnek az ilyen edzőváltó vezetői döntések.