Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kiállítás

A valóság kollázsokon keresztül Művészetek Háza A valóság kollázsokon keresztül „A valóságot egyfajta kollázsként fogom fel. A hagyományos, narratív univerzumban mindig volt egy első és utolsó fejezet, a történetet pedig valamilyen tanulság zárta le. Ezzel szemben áll az utóbbi évtizedek társadalmi valósága, amelyet a digitális világ közvetít, és amelyben az események egyidejűleg történnek, anélkül, hogy lenne kezdetük és végük.” – Vallja Fenyvesi Ottó, költő, író, képzőművész, aki most utóbbi művészeti ágban végzett alkotótevékenységének eredményeit mutatta be a Művészetek Háza Várgalériában nyílt kiállításán. Az említett kollázsok pedig képzőművészeti alkotás testét öltve, betűk és újságkivágások látszólag kaotikus halmazain keresztül mutatnak görbe tükröt a társadalomnak, pont, ahogyan Fenyvesi Ottó látja azt lovasi alkotóházából. 2025. július 5. 15:33 Rendhagyó tárlatvezetés egy olyan művész kiállításán, aki még a Balaton által partra mosott tárgyakból is alkotást készített kultúra Rendhagyó tárlatvezetés egy olyan művész kiállításán, aki még a Balaton által partra mosott tárgyakból is alkotást készített Rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúzott a Kabóca Bábszínház Györgydeák György kiállításától, aminek az utóbbi időben otthonául szolgált, mintegy érdekes kulturális koktélt keverve a bábszínművészet és a képzőművészet között. A 2008-ban elhunyt művész alkotásai és grafikáiról Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszélt, pontosabban művészettörténeti elemzés helyett sokkal inkább a személyes kapcsolatáról Györgydeák Györggyel, történeteken keresztül. 2025. június 21. 21:55 Bogáncs és liliom – új kiállítás a várnegyedben Veszprémi Érsekség Bogáncs és liliom – új kiállítás a várnegyedben A veszprémi érsekség történetének egyik kiemelkedő eseményét, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását ünnepli idén a főegyházmegye. Ehhez kapcsolódva „Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai” címmel különleges kiállítás nyílik a Biró–Giczey Ház freskós termeiben, a várnegyed szívében. A tárlat az Érseki Gyűjtemény kincseiből válogat, és Mária Magdolna életének mozzanatait bemutató műtárgyakon keresztül tárja fel a Magdolnaság titkát. 2025. június 20. 11:02 Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Laczkó Dezső Múzeum Nagy László és Kondor Béla barátsága a művészetben él tovább Szöveg és vizualitás találkozása, amikor két egykori barát művészeti produktumai egy lapon, pontosabban egy kiállítótérben jelennek meg. Nagy László, költőt és Kondor Béla, festőművész, grafikust életükben már-már testvérbarátság kötötte össze, most pedig Veszprémben nyílt meg az a kiállítás, ami e két meghatározó művészi karakter munkásságát játékos, ámde elegáns módon köti össze. Mindez a Laczkó Dezső Múzeumban, ami így egyértelműen helyet bérelt magának a hazai irodalomtörténetet is a legmagasabb szinten bemutató intézmények között. 2025. június 20. 0:45 Mesélő kövek mutatják be Veszprém történelmét kultúra Mesélő kövek mutatják be Veszprém történelmét Veszprém városának szívében, a Városháza elegáns belső terében nyílt meg Török Bernadett festőművész különleges kiállítása, a Mesélő kövek. A tárlat egyedülálló módon mutatja be a város ikonikus épületeit: nem vásznon, nem papíron, hanem gránitkavicsokon jelennek meg a képek, az időtállóság, az állandóság, a hitelesség szimbólumain. 2025. június 17. 14:30 Lebegő távlatból előhívott égi és földi látványok kultúra Lebegő távlatból előhívott égi és földi látványok Szombat délután megnyílt Czigány Enikő Ég alatt, Föld fölött című kiállítása a Dubniczay-palota Magtárában. A tárlat augusztus 31-ig megtekinthető. 2025. június 15. 10:39 A természetet, mint templomot mutatja be Nagy Veronika legújabb kiállításán programajánló A természetet, mint templomot mutatja be Nagy Veronika legújabb kiállításán 2025. május 26. 14:03 Kézzel írt Balaton kultúra Kézzel írt Balaton Különleges irodalmi kiállítás nyílt meg pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban: magyar költőknek a Balatonról írt verseinek kéziratait mutatják be a közönségnek – összesen százhetet. 2025. május 16. 23:28 Bearanyozva tér vissza a füredi kiállítótérbe Gyulai Attila, a 'balkáni Dalí' festészet Bearanyozva tér vissza a füredi kiállítótérbe Gyulai Attila, a 'balkáni Dalí' Golden – Aranyló szimbolika címmel nyílik kiállítása Gyulai Attilának, veszprémi festőművésznek május 10-én a balatonfüredi Villa Gyetvai Borbirtokon. A festészet "balkáni Dalíja", aki a különböző stílusirányzatokat úgy mixeli képein, mint egy montenegrói tengerparton éjfél után az italpult mögött álló a bartender a koktélokat, ezúttal sem hazudtolta meg magát – az aranyszín ezernyi árnyalatával vezeti fel a 2025-ös nyarat a műkedvelő közönségnek. 2025. május 7. 11:41 Meditáció a digitális fehér zajban kiállítás Meditáció a digitális fehér zajban Digital therapy címmel nyílt meg Hajdu Gáspár kiállítása a Csikász galériában csütörtök délután. 2025. április 17. 20:42 Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban kultúra Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban Hétfő délután nyílt meg a tárlat a Lovassy László Gimnáziumban. A vándorkiállítás a Néprajzi Múzeum gondozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően érkezett Veszprémbe. 2025. március 26. 13:38 István király öröksége - kiállításmegnyitó és tárlatvezetés programajánló István király öröksége - kiállításmegnyitó és tárlatvezetés 2025. március 18. 16:02 Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban kultúra Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban Különleges festménybemutató helyszíne volt az elmúlt hétvégén a Sólyi Kultúrház. A településről elszármazott, majd néhány éve hazatérő fiatal művésznő, Vajda Alexandra mutatta be képeit a szép számmal egybegyűlt közösségnek. 2025. március 13. 16:18 Nem csak a pillanatot lehet megörökíteni egy képen kultúra Nem csak a pillanatot lehet megörökíteni egy képen Guáth Viktória példája bizonyítja, hogy sohasem késő elkezdeni, vagyis az ő esetében újrakezdeni valamit. A veszprémi művésznő hosszú évek kihagyása után bő tíz évvel ezelőtt ült le ismét az üres papírlap elé, hogy két legjobb barátjával, a színesceruzákkal és akvarellfestékkel megelevenítse emlékeit és érzéseit. Az így megszületett művekből az Agórában nyílt kiállítás. 2025. március 8. 4:00
1 2 3 4 5 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.