Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint a Veszprémi Sportlövész Egyesület között Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint a Veszprémi Sportlövész Egyesület között A Pannon Egyetem képviseletében Gelencsér András rektor, valamint Csillag Zsolt kancellár, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatósági és Központi Nyilvántartó Parancsnokság nevében Szűcs Imre ezredes parancsnok, a Veszprémi Sportlövész Egyesület képviseletében pedig Nagy Ádám elnök ünnepélyes keretek között írták alá az együttműködési megállapodást. 2020. október 19. 4:10 Hadat üzennek az illegális hulladéklerakóknak a Dózsavárosban is Dózsavárosi Tanács Hadat üzennek az illegális hulladéklerakóknak a Dózsavárosban is A Szent István utca felújításának lehetősége, valamint az illegális hulladék elleni küzdelem is felmerült a Dózsavárosi Tanács ülésén. 2020. október 19. 4:10 Trump és Biden külön jelentkezik be a televíziós stúdióbeszélgetésekbe Trump és Biden külön jelentkezik be a televíziós stúdióbeszélgetésekbe Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden külön-külön jelentkezik be televíziós stúdióbeszélgetésekbe csütörtökön - jelentette be szerdán az NBC és az ABC televízió. 2020. október 15. 11:38 Még rom, de jövőre belülről is teljesen megújul a Csermák Antal Zeneiskola Modern Városok Program Még rom, de jövőre belülről is teljesen megújul a Csermák Antal Zeneiskola A 2015-ös külső felújítást követően jövőre nagyobb alapterülettel nyithat meg a városi zenede. A kormány 1,65 milliárd forinttal támogatja a felújítási projektet. 2020. október 31. 4:00 Áfacsökkentést szeretne elérni az LMP LMP Áfacsökkentést szeretne elérni az LMP Az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját csökkentenék 5%-ra. 2020. október 17. 4:00 Befejeződött a Kistó utca rekonstrukciója, felkészül: Pápai út városfejlesztés Befejeződött a Kistó utca rekonstrukciója, felkészül: Pápai út Újabb mérföldkőhöz érkezett Veszprém város „Északi iparterület közlekedésfejlesztése” című pályázata. A Henger utca komplett megújítása és a Kelet-nyugati közlekedési főtengely megépítése után a Kistó utca burkolatrekonstrukciója is befejeződött. 2020. október 19. 4:10 'Középpontban az atommag!': komplex tehetséggondozó program a Lovassyban Lovassy László Gimnázium 'Középpontban az atommag!': komplex tehetséggondozó program a Lovassyban 2020. október 24. 4:30 Trump újabb vírustesztje negatív, az elnök Floridában kampányol Trump újabb vírustesztje negatív, az elnök Floridában kampányol A Fehér Ház orvosa, Sean Conley, az elnöki hivatal szóvivőjének, Kayleigh McEnanynak megküldött közleményében hétfőn leszögezte: Donald Trump hétfői vírustesztje is negatív lett, az elnök nem fertőz, nem jelent fertőzésveszélyt másokra. 2020. október 13. 12:16 A Magyar Honvédség, mint karrierlehetőség Magyar Honvédség A Magyar Honvédség, mint karrierlehetőség Számos fórumon olvashatjuk az utóbbi időben, milyen kedvező lehetőségeket kínál a Magyar Honvédség. Sorra jelentik be a nagyszabású fejlesztéseket, melynek eredményeként a szárazföldi haderőnem és a légierő teljes megújuláson megy keresztül. 2020. október 22. 12:01 Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap négy Veszprém megyei településen Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap négy Veszprém megyei településen Időközi önkormányzati választás lesz vasárnap Balatonszepezden, Balatonfűzfőn, Megyeren és Szigligeten. Mind a négy Veszprém megyei településen azért választanak polgármestert és képviselőket, mert a képviselő-testületük a feloszlásáról döntött. 2020. október 17. 4:00 Mentalistaként harcolni a győzelemért interjú Mentalistaként harcolni a győzelemért Legenda övezi Veszprémben, pedig karrierje nagy részét Spanyolországban töltötte. Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusa idén januárban jelentette be visszavonulását a profi sporttól, de a kézilabdától nem tudott elszakadni. Borászatról, családról, csapattársakról és szurkolókról, valamint egy éjszakai telefonhívásról is beszélgettünk, aminek egyik legnagyobb sikerét köszönheti. 2020. október 18. 4:10 Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák Pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, a vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok a tavasszal már bevált járványügyi óvintézkedések szigorú betartásával szervezik - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. 2020. október 15. 15:00 Két amerikai közgazdász kapta meg idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat Nobel-díj Két amerikai közgazdász kapta meg idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat Két amerikai közgazdász, Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson, a Stanford egyetem két professzora nyerte el az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat az árverések mechanizmusának elméleti és gyakorlati kutatásában végzett munkájukért - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia hétfőn. 2020. október 13. 4:00 Online rendezik meg a VI. Pannon UniFestet kultúra Online rendezik meg a VI. Pannon UniFestet Az idei év számos meglepetést tartogat magában, nem csupán csak jó értelemben, de persze akadnak pozitív hírek is. Ilyen az, hogy a hatodik UniFest idén is meglesz tartva, méghozzá az online térben, november 21-től 27-ig. Deli Kittivel, az UniFest főszervezőjével beszélgettünk… 2020. november 27. 4:00
... 458 459 460 461 462 ...
sport
Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel. Most hétvégén sem rendezik meg a Balaton-átúszást További egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Ezen a hétvégén sem tartják meg a Balaton-átúszást Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást, augusztus 1-re halasztották.
kézilabda
Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Klub-vb: ausztrál ellenfél a selejtezőben, a Füchse Berlin csoportjába kerülhet a Veszprém A szabadkártyás Veszprém az ausztrál Sydney Uni együttesével találkozik a férfi kézilabda-klubvilágbajnokság selejtezőjében, továbbjutása esetén pedig a Füchse Berlin csoportjában szerepel. A veszprémi kézilabda valódi története a számok mögött Egy kézilabda-mérkőzés végeredménye csak a történet utolsó sora. A 34–31 nem mutatja meg a kihagyott ziccereket, a kapusbravúrokat vagy a rosszul időzített kiállítást. A veszprémi meccsek akkor válnak igazán érthetővé, amikor az eredmény mellé odakerül néhány fontos adat Miért dönthetnek apró részletek egy veszprémi kézimeccsen Veszprémben egy kézilabda-mérkőzés ritkán csak a gólokról szól. A lelátó közel van a játékhoz, a tempó gyors, és néha egy rossz lábmunka többet számít, mint egy szép figura. Aki figyel a kisebb jelekre, sokkal hamarabb érzi, merre fordulhat a meccs.   Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.