Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C

kultúra

Az írás technológia, ami megváltoztatja a gondolkodást Az írás technológia, ami megváltoztatja a gondolkodást Dr. Hudi József, a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának vezetője beszélt az újkori Magyarország alfabetizációjáról a Verancsics Akadémia legutóbbi előadásán, csütörtökön a Dubniczay palotában. 2013. november 15. 10:13 Megkezdi működését a veszprémi értéktár Megkezdi működését a veszprémi értéktár A város szellemi értékeit gyűjti össze a frissen létrehozott veszprémi értéktár. Brányi Mária alpolgármesterrel beszélgettünk. 2013. november 14. 18:19 Húsz évesek vagyunk Húsz évesek vagyunk Rendhagyó kiállítással ünnepli megalapításának 20. évfordulóját a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye. 2013. november 13. 18:15 A képzőművészetben az ember keze, elméje és szíve együtt alkot A képzőművészetben az ember keze, elméje és szíve együtt alkot Holányi Julianna festőművész Szín-világ című kiállítása nyílt meg november 14-én az Óváros Art Galériában. 2013. november 13. 1:24 Művészettörténet más megközelítésből Művészettörténet más megközelítésből A jó művészettörténész feladata a mű és a közönség közötti kapcsolat elősegítése – derült ki Gopcsa Katalin művészettörténész a Múzeumi Szabadegyetem keretében tartott előadásából kedden délután a Laczkó Dezső Múzeumban. 2013. november 12. 20:36 Elhunyt László Károly Elhunyt László Károly November nyolcadikán, pénteken Svájcban a Bódeni-tó partján fekvő Mammern városában életének 91. évében elhunyt László Károly magyar műgyűjtő. 2013. november 12. 13:00 Halász Judit koncertje a VMK-ban November 23-án ad koncertet a VMK Dózsa úti épületében Halász Judit. 2013. november 11. 10:28 A zene völgye A zene völgye Nyílt napot tartott csütörtökön a Snétberger Központ Felsőörsön. 2013. november 9. 17:05 Világraszóló hungarikumaink Világraszóló hungarikumaink 2013. november 9. 10:29 Márton-napi programok Veszprém megyében A közelgő Márton-nap alkalmából számos programot rendeznek a hétvégén Veszprém-megyében: Tapolcára lovon érkezik Szent Márton megszemélyesítője, Veszprémben és Paloznakon családi napon elevenítik fel a szent életét, a balatoni borászatok pedig az új bor ünnepére hívják az érdeklődőket. 2013. november 8. 9:35 Nemzetközi konferencia az I. bécsi döntésről Nemzetközi konferencia az I. bécsi döntésről Az I. bécsi döntés és a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendez nemzetközi konferenciát a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége november 7-8-án az MTA VEAB-székházában. 2013. november 7. 1:24 Lételemem szembemenni a szabályokkal Lételemem szembemenni a szabályokkal Kazinczy Gyöngyvér sokrétű alkotó: okleveles építészmérnök, épületenergetikai szakértő, emellett gyakran ragad fényképezőgépet is a kezébe. November 2-án Ellenben címmel kiállítása nyílt meg a Fricskában, ennek kapcsán beszélgettünk vele. 2013. november 3. 20:40 Requiem koncert halottak napjára Requiem koncert halottak napjára Veszprém Város Vegyeskara idén október 30-án tartotta meg hagyományos Reqiem koncertjét a Szent Mihály Székesegyházban halottak napja tiszteletére Erdélyi Ágnes karnagy vezetésével. 2013. november 2. 22:05 Hegedűszó a múltból – Auer Lipót Hegedűszó a múltból – Auer Lipót Nyári hegedűfesztivált alapít a város világhírű művésze, Auer Lipót emlékére. De mit tudunk a nemzetközi szinten egyik legismertebb veszprémiről? 2013. november 1. 21:43
... 287 288 289 290 291 ...
közélet
Pataky Attila, Nemcsák Károly és Rúzsa Magdi is Kossuth-díjas lett Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. 1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság Az elmúlt napokban megtartották a városrészi megemlékezéseket a közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódva: csütörtökön Gyulafirátóton, pénteken Kádártán hajtottak fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Áttörés a cukorbetegség és az elhízás kezelésében 2026 márciusában immár huszonkilencedik alkalommal találkoznak a diabetológia és a kapcsolódó szakterületek szakemberei a Dunántúli Diabetes Hétvégén és Nővér Akadémián, amely az elmúlt közel három évtizedben a hazai diabetológiai szakmai élet egyik meghatározó fórumává vált. A rendezvénynek idén Balatonalmádi ad otthont. Fesztiválenergia pedálozással: így tarthat még tovább a jövő szombati NECC PARTY Izgalmas kezdeményezést indított a Veszprém-Balaton 2026 Európa Sportrégiója programsorozat. A Kihívások Napja kísérőprogramjában a résztvevők egy spinning kerékpáron tekerhetnek, hogy áramot termeljenek a március 21-i ingyenes NECC PARTY számára, miközben Gyárkert bérletetért és belépőkért is versenybe szállnak. Lelkész, porcelántervező és civil vezető érdemelte ki idén a Pro Urbe-díjat Pénteken délután a veszprémi Városházán ünnepélyes keretek között adták át a város egyik legrangosabb elismerését, a Pro Urbe érdemérmeket. A nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményen idén a hitélet, az iparművészet, valamint a civil közösségépítés területén kimagasló teljesítményt nyújtó kiválóságok vehették át a kitüntetést.  A hazaszeretet nem életkor kérdése Méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről pénteken Hajmáskéren. A Művelődési Házban tartott eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, hogy a hazaszeretet és a bátorság kortalan, napjaink hősiessége pedig a közösség építésében mutatkozik meg. Forradalom a Pilvaxon túl Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 1848. március 15-e történetét tökéletesen ismerjük. Landerer nyomdája, a Nemzeti dal, a zuhogó eső, a lelkes egyetemisták és a Tizenkét pont. Dr. Nánay Mihály, a Közszolgálati Egyetem docense, a Rubicon történész-főmunkatársa az MCC veszprémi képzési központjában tartott előadásán egészen más vizekre evezett. A megszokott pesti helyszínek mellőzésével a nagypolitika igazi színtereire, Pozsonyba és Bécsbe kalauzolta a hallgatóságot, bemutatva azokat a személyeket, akik a háttérben mozgatták a történelem szálait. Csatlakozik a Sportrégióhoz a Valeo eAutomotive Hungary Kft. Az Európa Sportrégiója program és a veszprémi vállalat csütörtökön kötött megállapodást, amiben a cég a munkavállalói mozgáspercek növelését vállalta. Már huszonötezer diákot értek el az állatasszisztált foglalkozások A veszprémi Dózsa iskolában csütörtökön megrendezett állatasszisztált foglalkozással a Közös ügyünk az állatvédelem programja elérte a huszonötezredik résztvevőjét is. Washington feloldotta a tengeren rekedt orosz kőolajra vonatkozó szankciókat Az iráni háború miatt felborult energiapiacok megnyugtatására Washington 30 napra feloldotta a tengeren rekedt, szankcionált orosz olaj és kőolajtermékek kereskedelmi tilalmát – írja a Világgazdaság.
sport
Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool – VIDEÓ Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgólt szerzett, a címvédő Liverpool viszont hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Tottenham Hotspur együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján. Dobó EK: második a kalapácsvető Halász Bence A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmet nyert a dobó Európa Kupa vasárnapi versenynapján, Cipruson. Női kosárlabda vb-selejtező: magyar győzelem Argentína ellen, karnyújtásnyira a vb-részvétel A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-81-re legyőzte Argentínát vasárnap az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a vb-részvétel felé. Kínai Nagydíj: újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult. Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól a Rennes-ben Hanusz Egon hat és Szeitl Erik három gólja ellenére a Cesson-Rennes 30-28-ra kikapott a Saint-Raphaël Var HB otthonában a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Utolsó másodperces triplával nyertek a veszprémi kosarasok A vendéglátó Insedo Veszprém férfi kosárlabdacsapata izgalmas, szoros végjátékot követően 78-75-re legyőzte a Szigetszentmiklósi BKG PRIMA Akadémiát az NB I/B piros csoportban. A szombat esti találkozót Vionte Daniels utolsó pillanatban szerzett triplája döntötte el. Pontot vesztett, de így is növelte előnyét a tabellán a Balatonalmádi Több meglepetésnek tekinthető eredmény is született a Vehir.hu Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság első teljes tavaszi fordulójában. Női kosárlabda vb-selejtező: sima vereség Ausztráliától A magyar női kosárlabda-válogatott 13 ponttal kikapott az olimpiai bronzérmes és már vb-résztvevő Ausztráliától szombaton az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna harmadik fordulójában. Egy nappal később rendezik a Veszprém-Szeged rangadót A tervezettnél egy nappal később, április 13-án hétfőn rendezik a Veszprém-Szeged rangadót a férfi kézilabda NB I-ben. Hétgólos hátrányból fordítva nyert Tatabányán a Veszprém Az éllovas Veszprém borzalmas kezdést produkálva hétgólos hátrányba került a harmadik helyen álló Tatabánya vendégeként az NB I szombat délutáni rangadóján. A címvédő a szünetre egyenlíteni tudott, majd szoros második félidőt követően végül két góllal nyert.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.