Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A traumák feldolgozásában is segíthet az előadás – Sírpiknik a Petőfiben A traumák feldolgozásában is segíthet az előadás – Sírpiknik a Petőfiben Amikor ez az interjú készült márciusban, magunk sem gondoltuk, hogy a Sírpiknik premierjére csak negyed évvel később, június derekán kerülhet sor. Az ötszereplős előadás Lucille-ét, a Jászai-díjas Igó Évát kérdeztük. 2020. június 25. 4:00 Ezeket a tudósításokat nem tudjuk megírni Ezeket a tudósításokat nem tudjuk megírni A március 11-gyel elrendelt veszélyhelyzet miatt tömegesen mondják le a különböző rendezvényeket a koronavírus terjedésének megfékezése miatt Veszprémben is. Összeszedtük, hogy miket kell kihúzni az eseménynaptárból és milyen alternatívák adódnak így is. 2020. március 13. 14:37 Nemzeti dal, ami el sem hangzott Nemzeti dal, ami el sem hangzott 1848. március 15-én Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén – vagy mégsem? Kutakodtunk egy kicsit a korabeli leírásokban és nagyon valószínű, hogy eddig rosszul tudtuk, hogy mi is történt valójában a szabadságharc kirobbanásakor. 2020. március 13. 13:18 Legyünk büszkék a saját városunkra! Legyünk büszkék a saját városunkra! Egy város különlegessége nem attól függ, mekkora a mérete. Ha felfedezzük kulturális örökségét, történelmét, rájöhetünk, egy kisváros lakójaként is lehet okunk a büszkeségre. 2020. március 13. 11:53 Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért Mozgalom indult a kultúra és a művészek támogatásáért A szerdán bejelentett országos vészhelyzet miatt rengeteg programot kell lemondani. 2020. március 12. 9:46 Ha a mese és a jóga találkozik Ha a mese és a jóga találkozik Interaktív meseórák zajlanak Veszprémben, méghozzá Cziraki Kitty jóga oktató, egészségfejlesztő, és Pap Lívia, a Pannon Várszínház színművésze jóvoltából. 2020. március 9. 9:53 A hosszú élet titka: menjen múzeumba! A hosszú élet titka: menjen múzeumba! Kutatások szerint már évi egy-két galéria vagy színházlátogatás is segíthet, hogy hosszabb életet éljünk. 2020. március 7. 17:01 Petőfi máig példakép Petőfi máig példakép Petőfi Sándor 1848-as veszprémi látogatására emlékeztek pénteken a Mackó cukrászdánál. 2020. március 6. 23:24 Közelebb kerülni a kulturális örökségünkhöz Közelebb kerülni a kulturális örökségünkhöz Hat város fiataljai tudhattak meg többet saját és a partner városok kulturális örökségéről a „tárd fel európai kulturális örökséged” című program keretében. A másfél éve kezdődött projekt pénteken nemzetközi konferenciával zárult. 2020. március 6. 18:25 Érkezzen meg Veszprém térsége Európába! Érkezzen meg Veszprém térsége Európába! Csúcsminőségű programok helyett a térségi identitás erősítése, költséges infrastruktúra helyett a nemzetközi figyelem felhívása: dr. Navracsics Tibor kormánybiztos szerint 2023-ban erre van szüksége a régiónak, melyről a Veszprém megyei közművelődési szakmai napon beszélt. 2020. március 5. 15:17 A cél akár az Operaház színpada A cél akár az Operaház színpada Ötödik alkalommal rendezték meg szerdán a Csermák Antal Zeneiskolában a Klasszikus Magánének Versenyt. 2020. március 4. 11:31 Aprócska, törékeny asszony, akit minden érdekelt Aprócska, törékeny asszony, akit minden érdekelt Bertalan Rózsa festőművész tanár születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. március 3. 18:06 Koncertszínházi zenekar debütál márciusban Veszprémben Koncertszínházi zenekar debütál márciusban Veszprémben Zene, koncert és színház fúziója, különleges fényfestéssel megfűszerezve. Ilyen Veszprémben még nem volt, de az országban sem igen. A Bolyongók koncertszínházi zenekar viszont most arra vállalkozik, hogy március 14-ei debütálásukkal meghonosítsák ezt a műfajt nálunk. A zenekar frontemberével, Magyar Jánossal beszélgettünk. 2020. március 3. 11:39 Kitavaszodik a Pannon Várszínházban Kitavaszodik a Pannon Várszínházban Saját repertoárjából és vendégelőadásokból állította össze a Veszprémi Tavaszi Fesztivál programját a Pannon Várszínház – a műsorfolyam részeként idén először szerzői estet is láthat a közönség. 2020. március 3. 11:06
... 171 172 173 174 175 ...
közélet
Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt. 
sport
Női kézilabda BL: A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.