Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

kultúra

Magyar dalok az Aréna színpadán Magyar dalok az Aréna színpadán Nemzeti rockslágerekből szőnek egész estét koncertet március 17-én a Veszprém Arénában.   2024. március 6. 14:24 Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban Kabóca Bábszínház Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban A Kabóca Bábszínház fennállásának egyik fontos mérföldkövéhez érkezett decemberben, amikor új helyre költöztek a Deák Ferenc utcába, a vár lábához. Most már igazán otthonosan mozognak az új épületben, amit a közönségükkel együtt szeretnének felavatni márciusban.   2024. március 5. 21:18 Mindszenty 80: Hit, Kultúra és Közösség Veszprémben kultúra Mindszenty 80: Hit, Kultúra és Közösség Veszprémben Március 5-én lesz nyolcvan éve, hogy 1944-ben, XII. Pius pápa kinevezte Mindszenty Józsefet a Veszprémi Egyházmegye püspökévé. E jeles évfordulóra emlékezve Dr. Udvardy György érsek atya örömmel hirdette meg a "Mindszenty 80 évet" , amely most vasárnap vette kezdetét a Veszprémi Főegyházmegyében. 2024. március 3. 13:13 Azt hittük, a régmúltban kevesebb hús fogyott, de kiderült, hogy tévedtünk Azt hittük, a régmúltban kevesebb hús fogyott, de kiderült, hogy tévedtünk Ezt a cikket eredetileg azzal az a felütéssel indítottuk volna, hogy manapság több húst fogyasztunk, mint a történelem során valaha. Aztán utánanéztünk, és kiderült, hogy ez nem igaz. Ráadásul nemcsak a mennyiség okozott meglepetéseket. 2024. március 1. 19:30 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07 Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Kabóca Bábszínház Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Amika Éppenitt községben próbál szerencsét az édes sütemények varázslatos világában. Azonban hamarosan kiderül, hogy valami mégsem stimmel... Mi lehet az oka, hogy Amika cukrászdáját senki sem látogatja? A Kabóca Bábszínház legújabb bemutatóját, A boszorkány cukrászdája című tárgyjátékot március 2-től láthatják a nézők. 2024. március 1. 15:11 Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Veszprémi Érsekség Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Február utolsó hétvégéjén ismét idegenvezetést szervezett a várban zajló munkálatok helyszínére a Work In Progress kiállítássorozat keretében a Veszprémi Érsekség. 2024. február 27. 21:08 Varró Úr ismét a Maszat-hegy túloldalára invitálja az olvasókat Varró Úr ismét a Maszat-hegy túloldalára invitálja az olvasókat Varró Úr vagy esetleg Művész Úr: ezek a megszólítások mind távol állnak Varró Dániel költőtől, noha viccesnek találja, ha valaki így közeledik hozzá. A Papírkutyában vasárnap mesélt közönségének, méghozzá a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál keretein belül, ahol legújabb művét, a Túl a Maszat-hegyen második részét mutatták be. 2024. február 27. 16:58 Folkdélutánt rendeztek Tésen Tés Folkdélutánt rendeztek Tésen Koncertdélutánt és táncházat szervezett szombaton a Múlttal a Jövőért Egyesület Tésen. 2024. február 25. 13:07 Koncept a hatvanas évekből Koncept a hatvanas évekből Attalai Gábor munkáiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában pénteken. 2024. február 24. 21:24 A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Work in progress A veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb műtárgyát ismerhetik meg a látogatók Különleges helyszínt fedezhetnek fel a Veszprémi Érsekség Work in Progress programsorozatának résztvevői. Február 24-én és 25-én, az idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett „sisakos túrán” az érdeklődők megtekinthetik a Szent Mihály Főszékesegyház altemplomát, valamint a 18. század egyik legnagyobb hatású veszprémi püspökének monumentális barokk síremlékét, amelynek restaurálása idén vette kezdetét. 2024. február 22. 16:55 Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét. 2024. február 21. 15:23 Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Tárgyakon és történeteken keresztül elevenedik meg a történelem Új állandó tárlattal köszönti a tavaszt a Laczkó Dezső Múzeum. Még töltik a vitrineket, jövő péntektől azonban bárki megtekintheti a Veszprém történelmét a tárgyakon keresztül bemutató kiállítást. 2024. február 20. 19:59 Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Holtszezon: a kultúra meghatározó alakjai lepik el a várost a hétvégén Február 22-25. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Az EKF programja idén is rendkívül színes kínálattal jelentkezik, koncertet ad a 30Y, a Felső tízezer, workshopot tart a FISZ, és a fantasy is komoly szerepet kap. 2024. február 20. 14:28
1 2 3 4 5 ...
közélet
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. Lehet, hogy van tudományos magyarázata annak, ami Krisztus kereszthalálakor történt Az ég elsötétült és hat és kilenc óra között teljes sötétség borult a világra, írja Máté, Márk és Lukács evangélista is a Bibliában, amikor Krisztus kereszthalálát mesélik el. Kétezer év elteltével a tudomány most több lehetséges magyarázattal is előállt, hogy mi okozhatta ezt a sötétséget.
sport
Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Eldőlt az első mérkőzésen? – a Veszprém hengerelt Szegeden! Corrales parádésan védett, Casado pazarul irányított – a Telekom Veszprém hét góllal nyert az OTP Bank-Pick Szeged vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtök esti, első mérkőzésén.  Palasics Kristóf a következő idényben is Spanyolországban véd Palasics Kristóf válogatott kézilabdakapus a következő idényben is a spanyol élvonalbeli CB Ciudad de Logrono játékosa lesz. Közel félszáz sakkozó versenyzett Veszprémben Ismét hatalmas volt az érdeklődés veszprémi 64 Mező SE nyílt sakkversenyére, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Idegenben szerzett tetemes előnyt az 1. FC Veszprém A mesterhármast jegyző Tatai József vezetésével 5-1-re nyert a szintén NB I-es Pécs vendégeként a Veszprém a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán. A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa György László és Imre Vilmos a szezon végén távozik a Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapatától. Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Egy év után ismét Veszprém-Szeged párharcot rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért - az első mérkőzést Szegeden játsszák csütörtökön (ma) 18.45-től.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.