Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Egy vers, aminek nem szabadna itt lennie Egy vers, aminek nem szabadna itt lennie Ma van a költészet napja, ami József Attila születésének évfordulója is egyben. Ennek apropóján felidézzük egyik legnagyobb költőnk életművét, de nem az irodalomkönyvek versein keresztül. Létezik egy kevésbé ismert költeménye is, amit nem véletlen, hogy nem tanítanak az iskolákban. 2020. április 11. 10:07 Kincsestár a nagymama kamrájából: süssünk együtt püspökkenyeret! Kincsestár a nagymama kamrájából: süssünk együtt püspökkenyeret! A sütés a maga módján ugyanúgy művészet, mint a festés, így tökéletes módja az eszképizmusnak: miközben a lelkünk megnyugszik, pár hozzávalóból csodás desszerteket készíthetünk. Neubauer Judit, az Emlékek íze bloggerének oldalát böngészve különösen úgy érezzük, hogy sütés közben egy mesés világba repülünk, ezért megkértük, osszon meg velünk is egy receptet. 2020. április 10. 15:43 A Petőfi Színház él, és élni akar A Petőfi Színház él, és élni akar Mi zajlik a színházban a kihirdetett veszélyhelyzet idején? Mi lesz az előadásokkal, fesztiválokkal? Rendhagyó, élő online adással jelentkezett a héten a Petőfi Szalon. 2020. április 10. 15:41 Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Veszprém Portré, az innovatív ötletek tárháza Friss lapszámmal és megújult struktúrával jelentkezik a Veszprém Portré internetes magazin: a kiadvány ezentúl a kultúra mellett a gazdaságra, a Veszprém és Balaton térségéből jövő kreatív és innovatív ötletek bemutatására is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. Pethő Imre főszerkesztővel beszélgettünk. 2020. április 9. 15:40 10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból 10 kedélyjavító film, ha kiszakadnánk a mindennapokból A mozi tulajdonképpen az eszképizmus egyik formája: a jó film átmenetileg képes elfeledtetni velünk a gondjainkat, az igazán jó pedig arra is, hogy a képkockák lepörgése után más szemmel tekintsünk rájuk. 2020. március 31. 13:05 Online múzeumok és digitális művészek Online múzeumok és digitális művészek A technológia eltaszítja vagy közelebb hozza a művészetet az emberekhez? Miközben ezen gondolkodunk, az első gép által festett kép már aukcióra is került. 2020. március 31. 10:06 Elsősegélycsomag szavakból Elsősegélycsomag szavakból Rendkívüli különszámmal jelentkezik a Veszprém Portré internetes kulturális magazin: a civil összefogással készült lapszám mindazoknak szeretne most segíteni, akik úgy érzik, a koronavírus járvány kirántotta a lábuk alól a talajt. 2020. március 27. 15:07 Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró üzent a színház világnapján A színház világnapi üzenetet hagyományosan az esti előadások előtt szokták felolvasni a színházakban. Shahid Nadeem üzenetét előadások híján Jordán Tamás videóüzenetben olvasta fel. 2020. március 27. 11:49 A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején A Pannon Egyetem EKF önkéntesei is segítenek a járvány idején Ugyan a CoolLaunch néven megalakult ifjúsági szervezet fő célja, hogy bevonja a környékbeli fiatalokat az EKF programba és annak előkészületeibe, az önkéntesek a járvány alatt is segítenek, bizonyítva: ez is lehet az összefogás és a határainkon való túllépés része. 2020. március 25. 17:48 Közművelődés online Közművelődés online A Kulturális Központok Országos Szövetsége sajtóközleménye. 2020. március 25. 10:27 5 sorozat az otthon töltött napokra 5 sorozat az otthon töltött napokra Valószínűleg mostanra mindenki rávetette már magát a Netflixre és az HBO GO-ra, de ha még mindig nem tudjátok, mit nézzetek az otthon töltött napok alatt, ajánlunk öt sorozatot. 2020. március 24. 19:44 Házhoz megy a színház Házhoz megy a színház Akkor sem maradunk kultúra nélkül, ha nem tudunk színházba, moziba, koncertekre menni és az online tartalmak sem elérhetők. A Petőfi Színház házhoz viszi azt. 2020. március 21. 19:46 Napi örömforrás: küldjön régi fotókat a Fortepannak! Napi örömforrás: küldjön régi fotókat a Fortepannak! Bánatűzőnek is kiváló a Fortepan új kezdeményezése: az oldal arra kéri az embereket, hogy küldjenek nekik régi érdekes vagy akár vicces családi fotókat. 2020. március 20. 15:33 Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt? Mennyit hajlandó az ember feladni azért, hogy legyőzze a magányt? Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye tanulságos lecke arról, hogy a lesajnált dolgokban és kitaszított emberekben gyakran több potenciál rejlik, mint hisszük. 2020. március 19. 13:31
... 168 169 170 171 172 ...
közélet
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is.
sport
Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett. MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt. FIFA-világranglista: a 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott A magyar válogatott egy helyet javítva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, idei utolsó világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek. IFFHS: Szoboszlaiék edzője nem került a legjobb tízbe Arne Slot, a három magyar játékost foglalkoztató, angol bajnoki címvédő Liverpool FC vezetőedzője nem került a legjobb tízbe a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) év végi szavazásán. Marozsán Fábián: a több győzelem és a top 40 a cél 2026-ra Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. Versennyel zárták az évet a dartosok A VEDAC egyre bővülő dartsos közössége hagyományos díjátadót és remek hangulatú versenyt rendezett az Énidő Életmód- és Sportközpontban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.