Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Véglegesek a Plock elleni időpontok Véglegesek a Plock elleni időpontok Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szerdai tájékoztatása alapján véglegessé váltak a Wisla Plock elleni BL nyolcaddöntő mérkőzések időpontjai. 2014. március 5. 16:43 Németh András keretet hirdetett Németh András keretet hirdetett Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott februárban kinevezett szövetségi kapitánya kijelölte a március 28. és 30. közötti horvátországi tornára készülő keretét. 2014. március 5. 14:35 Isten éltessen, Nagy László! Isten éltessen, Nagy László! A népszerű keresőprogram tanúsága szerint 1981. március 3-án egyetlen igazán emlékezetes esemény történt Magyarországon: megszületett Nagy László, aki ma a világ egyik legjobb és legismertebb kézilabdázója, egyben a BL-ben az első négy közé igyekvő MKB-MVM Veszprém csapatkapitánya. 2014. március 4. 22:01 Floorball: hasznos vereség Floorball: hasznos vereség A Lizards FT U16-os együttese vasárnap a Törökbálint együtteséhez látogatott a bajnokságban. 2014. március 4. 18:23 MASZ: a magyar atlétika legsikeresebb éve volt 2013 MASZ: a magyar atlétika legsikeresebb éve volt 2013 A magyar atlétika elmúlt több mint 100 esztendejének legsikeresebb éve volt a 2013-as - hangzott el a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) keddi sajtóbeszélgetésén. 2014. március 4. 18:04 Simicskó: Budapest pályázhat a 2028-as olimpiára Simicskó: Budapest pályázhat a 2028-as olimpiára További gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva Budapest jó eséllyel pályázhat a 2028-as olimpia megrendezésére - mondta a Napi Gazdaságnak Simicskó István. 2014. március 4. 17:41 Emelem kalapom! Emelem kalapom! Az alapszakasz-harmadik 1. Futsal Club Veszprém edzője, Madarász János szenvedélyes blogjában a siker nyitjáról és az új célokról is beszámolt. 2014. március 4. 17:19 Nem súlyos Chema sérülése One Veszprém HC Nem súlyos Chema sérülése Jól halad a veszprémi sérültek felépülése, szerdától válthatóak jegyek a Wisla Plock elleni BL-nyolcaddöntőre. 2014. március 4. 16:50 Könnyedén nyertek a juniorok Könnyedén nyertek a juniorok Az MKB-MVM Veszprém II kilenc góllal legyőzte a csurgóiak második csapatát az NB I/B Nyugati csoport vasárnapi meccsén. 2014. március 3. 20:58 Magyar-dán focimeccs Debrecenben Magyar-dán focimeccs Debrecenben Május 22-én Debrecenben fogadja felkészülési mérkőzésen a dánokat a magyar labdarúgó-válogatott - hangzott el a hazai szövetségnek (MLSZ) és Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének hétfői közös sajtótájékoztatóján. 2014. március 3. 20:33 Megvan a dobogó! Megvan a dobogó! Lehengerlő első félidei teljesítményének köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a Szeged ellen az 1. FCV, amely így megszerezte az alapszakasz harmadik helyét. 2014. március 3. 20:22 Sok gól, sima veszprémi siker Sok gól, sima veszprémi siker Az MKB-MVM Veszprém 42:26-ra nyert a Győr ellen az első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban. 2014. március 3. 20:16 Új támogató az MKB-MVM Veszprémnél Új támogató az MKB-MVM Veszprémnél Egyéves támogatói szerződést írt alá a Lidl Magyarország az MKB-MVM Veszprém KC-vel. A szponzoráció keretében a LIDL nemcsak anyagi támogatást nyújt a csapatnak, hanem rendszeresen egészséges termékeket is biztosít a játékosoknak. 2014. március 3. 8:27 Veszprém–Szeged futsalban is Veszprém–Szeged futsalban is Az NB I alapszakaszának utolsó fordulójában a Szegedet látja vendégül az 1. Futsal Club Veszprém, amely ha pontot szerez, harmadikként zár. 2014. március 2. 14:23
... 1470 1471 1472 1473 1474 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A Plock legyőzte a Melsungent a BL-ben Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock házigazdaként 25-24-re legyőzte a Sipos Adriánt és Palasics Kristófot foglalkoztató német MT Melsungent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában, csütörtökön. Férfi kézilabda BL: a Szeged két góllal kikapott a GOG otthonában A Szeged 36-34-re kikapott a dán GOG otthonában szerdán, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában. Magabiztos győzelmet aratott Berlinben a Veszprém a BL-csoportrangadón Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a Füchse Berlin vendégeként a One Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának szerda esti rangadóján. Sótonyi versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes válogatottat ígér Versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes csapatot ígér Sótonyi László, a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Első olimpiai érmes válogatottját köszöntötte a Magyar Kézilabda Szövetség Az ötven évvel ezelőtti montreali olimpián bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte szerdán a magyar szövetség (MKSZ). Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.