Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

A szegedi játékunkkal esélyünk lehet a BL-győzelemre – Nagy László One Veszprém HC A szegedi játékunkkal esélyünk lehet a BL-győzelemre – Nagy László Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója szerint a Szegeden mutatott játékkal a csapatnak esélye lehet elhódítani a Bajnokok Ligája trófeáját, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a múlt csütörtöki eredmény nem a két csapat közötti reális különbséget tükrözi. 2020. december 21. 23:44 A szurkolóinkkal erősebbek vagyunk – Fehér Zsolt VEHIR.HU Futsal Veszprém A szurkolóinkkal erősebbek vagyunk – Fehér Zsolt Kupadöntőt, a bajnokságban pedig felsőházi szereplést vár az idény jövő évi folytatásától a Balaton Bútor FC Veszprém vezetőedzője. Fehér Zsoltot a győzelmek sem teszik maradéktalanul elégedetté, s vallja, a vesztes meccsekből is rengeteget lehet tanulni. 2020. december 24. 4:30 Hosszú Katinkának még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját úszás Hosszú Katinkának még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy fogalmazott, még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját. 2020. december 21. 14:59 Megvan a válogatott szűkített vb-kerete férfi kézilabda-válogatott Megvan a válogatott szűkített vb-kerete Juhász Ádám, a Tatabánya irányítóként és balszélsőként is bevethető játékosa nem került be a magyar férfi kézilabda-válogatott szűkített, 21 fős keretébe a januári, egyiptomi világbajnokság előtt. 2020. december 21. 14:52 Női kézilabda Eb: Norvégia nyerte a döntőt kézilabda Női kézilabda Eb: Norvégia nyerte a döntőt Norvégia válogatottja 22-20-ra legyőzte Franciaország csapatát a Dániában rendezett női kézilabda Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjében, Herningben. 2020. december 20. 19:53 Női kézilabda Eb: két győri játékos az álomcsapatban kézilabda Női kézilabda Eb: két győri játékos az álomcsapatban A Győri Audi ETO KC játékosai közül a norvég Stine Oftedal és a francia Estelle Nze Minko is bekerült a dániai női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. 2020. december 20. 17:17 Győzelem az idei utolsó bajnokin Insedo Veszprém Kosárlabda Klub Győzelem az idei utolsó bajnokin A HOYA-PE Veszprém meggyőző, harminchárom pontos győzelmet aratott a vendég MAFC gárdája felett szombaton a kosárlabda NB I/B Piros csoportjának tizenharmadik, idei utolsó körében. 2020. december 20. 15:02 Kézilabda BL: minden csapat továbbjuthat a csoportkörből férfi kézilabda BL Kézilabda BL: minden csapat továbbjuthat a csoportkörből Minden csapat továbbjuthat a kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből, amennyiben a férfiaknál március 4-ig, a nőknél február 14-ig nem pótolják a koronavírus-járvány miatt elmaradt összes mérkőzést. 2020. december 20. 10:12 Megkezdődött a 2021-es szezon atlétika Megkezdődött a 2021-es szezon December közepén megkezdődött a négy állomásból álló 2021-es Mezei Futó Liga szezon, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) is képviseltette magát. 2020. december 19. 11:06 Január 11-én rendezik az M4 Sport - Az Év sportolója gálát sport Január 11-én rendezik az M4 Sport - Az Év sportolója gálát Január 11-én rendezik az M4 Sport - Az Év sportolója gálát, amelyre a koronavírus-járvány miatt ezúttal nézők nélkül, virtuális díjátadásokkal kerül sor. 2020. december 18. 21:24 Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna labdarúgás Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna Újabb rangos nemzetközi elismerést érdemelt ki a Puskás Aréna: a legszebb sportlétesítmény különdíját nyerte a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. 2020. december 18. 17:05 Önbizalomnövelő, kiütéses siker Szegeden One Veszprém HC Önbizalomnövelő, kiütéses siker Szegeden Több mint három év után – David Davis vezetésével először – nyert Szegeden a Telekom Veszprém, amely megfogyatkozva is tizenkét góllal verte legnagyobb honi riválisát, így hangolva az év végi kölni Bajnokok Ligája négyes döntőre. 2020. december 17. 20:46 Újfent elhalasztották a Szeged-Vardar mérkőzést kézilabda Újfent elhalasztották a Szeged-Vardar mérkőzést Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) döntése értelmében másodszor is elhalasztották a MOL-Pick Szeged - Vardar Szkopje Bajnokok Ligája-mérkőzését. 2020. december 17. 13:57 Héttel is vezetett a VKKFT, de az FTC végül fordított Veszprémi KKFT Héttel is vezetett a VKKFT, de az FTC végül fordított Az első játékrész után ötgólos volt a Veszprémi KKFT fórja, a dobogóra is esélyes házigazda FTC azonban a második felvonásban megfordította az állást és végül 29-28-ra győzedelmeskedett a kézilabda NB I hétközi mérkőzésén. 2020. december 16. 19:47
... 637 638 639 640 641 ...
közélet
Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. Ajándék a vármegyétől a gyermekeknek A Veszprém Vármegyei Önkormányzat a közalapítványán keresztül idén is támogatta a vármegye több egészségügyi és szociális intézményét, akik tevékenységükkel valamilyen formában az itt élő gyermekeknek segítenek, többek közt a Csolnoky Megyei Kórház gyermekosztályát is. Idén dupla mennyiségű tápadományt kapnak az állatmenhelyek a kormány jóvoltából Immáron ötödik éve részesülnek tápadományban az állatvédő szervezetek, ami nagy segítséget jelent számukra a hideg, téli időszakban. A tápadományok kiszállítása pénteken megkezdődött – közölte az állatvédelemért felelős kormánybiztos stábja. Az SZTK felújításának folytatásáról is döntöttek Folytatódik a rendelőintézet felújítása, májusban ünnepelhetjük a veszprémi kézilabdát, saját helyrajzi számot kap a Szentháromság-szobor, a bővítés irányairól gondolkodnak a V-Bike-nál. Összefoglalónk a decemberi közgyűlésről. Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon, a múlt héten 38 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az országban - mondta az országos tisztifőorvos csütörtökön. Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. Na szia mentő! – felkerülnek a mentőautókra négyéves hős kisfiú szavai Napok alatt bejárta a világhálót annak a kisfiúnak a története, aki óvodás létére lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor édesanyja rosszul lett. Medárd mindössze négyéves volt, mégis pontosan elmondta a mentésirányítónak, hol vannak, és fegyelmezetten végrehajtotta az utasításokat. A nyilvánosságot látott telefonbeszélgetés ikonikus mondata a mentőautókra is felkerült.
kézilabda
Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kairói kongresszusán vasárnap újraválasztották elnöknek a szervezetet 25 éve irányító Hasszan Musztafát. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. A lányok alaposan rácáfoltak a vezetőikre Mozgalmasra sikeredett az ezredforduló a magyar kézilabdában. A Sydney-ben szerzett olimpiai ezüstérmet Európa-bajnoki címmel fejelte meg női válogatottunk huszonöt évvel ezelőtt, amikor Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapatának tagjai 2000. december 17-én Románia fővárosában, Bukarestben felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A dán válogatott egyik legjobbja jövő nyártól a Ferencvárosban kézilabdázik Jövő nyártól az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának játékosa lesz az olimpiai bronzérmes dán Michala Möller. Így módosítja a férfi BL- és El-helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség A 2026/27-es idénytől módosítja a férfi Bajnokok Ligájára és Európa-ligára szóló helyek kiosztását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF). Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint. Schmidt Ádám: hatalmas sportdiplomáciai siker a női kézilabda-vb rendezése Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint hatalmas sportdiplomáciai siker, hogy 2027-ben Magyarország rendezi a női kézilabda-világbajnokságot. A torna zászlaját a vasárnap zárult vb-n vette át Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök. Palasics Kristóf tizenhat lövést hárított Palasics Kristóf tizenhat védéssel vette ki a részét az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméből a Bergischer HC ellen a német férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Reistad a gólkirály és a torna legjobbja, három győri és egy ferencvárosi játékos az álomcsapatban A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett. Női kézilabda-vb: Norvégia a vb trónjára is felült Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.