„Isten, áldd meg a magyart” – csendült fel Kölcsey Ferenc dicsőítő éneke a férfi kézilabda Magyar Kupa idei döntőjének kezdetén. Erkel Ferenc zenei aláfestése szinte megidézte a zivataros századainkat, ám nekünk, veszprémieknek jó kedv, bőség járta át a lelkünket azon a vasárnap estén.
A címvédő, huszonkilencedik hazai kupagyőzelméért küzdő Telekom Veszprém ugyanis a mindössze második élvonalbeli idényét töltő Fejér-B.Á.L. Veszprémmel csatázott a trófeáért. Emlékszem, a szombati, sikeresen vett elődöntőket követően úgy vártam a másnapot, akár egy óvodás az édesanyját.
(archív fénykép)
Egyszerre voltam büszke és boldog, hiszen hányan mondhatják el azt, hogy a vidéki szülővárosuk két remek kézilabdacsapattal is rendelkezik. „Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel” – az éneket folytatva mégis furcsa, korábban nem tapasztalt érzések törtek felszínre bennem.
Ott állt velem szemben két komplett keret és szakmai stáb, de amíg az egyik oldalon húszan, addig a másikon mindössze négyen helyezték a kezüket a szívükre. Erősítettem magamban az újságírói objektivitást, pártatlanságot, mégis azt éreztem, hogy a magyarokért szorítok.
(archív fénykép)
És akkor, abban a pillanatban felharsant a kezdősípszó. A nagynevű Telekom-játékosok előre nyújtottak kezet a csiszolatlan gyémántoknak, akiknek a szemében csakugyan tisztelet látszott. A „világsztárok” egy pillanatig sem becsülték le az újoncokat, úgy vetették magukat a mérkőzésbe, mintha BL-finálét játszanának.
Mindehhez olyan szurkolói támogatás csatlakozott, amellyel eddigi pályafutásom során még nem találkoztam. Az „Építők”-drukkerek sajátjaik helyett a veszprémieket biztatták, karöltve a hozzájuk képest maroknyinak látszó Fejér-B.Á.L. szimpatizánsokkal. Az erőkülönbség természetesen hamar kirajzolódott, de a családiasság megmaradt.
(archív fénykép)
A lefújás utáni pillanatokban sem véltem bánatot felfedezni egyik játékos szemében sem. Éles József, Fazekas Nándor és Danyi Gábor tanítványai boldogan mutatták meg szüleiknek az ezüstérmeket. Míg a Telekom Veszprém kézilabdázói a gyermekeikkel karjaikban ünnepelték a huszonkilencedik Magyar Kupa-címüket.
Abban a másodpercben leültem, magamba néztem és arra jutottam, hogy az elmúlt két évben az erősebb és a szerethetőbb is sokat tanult a másiktól. Szívből remélem, hogy míg a Fejér-B.Á.L. a hazai mezőnyben, addig a Telekom nemzetközi szinten is eléri az álmait. Hiszen „megbűnhődte már e nép, a múltat s jövendőt”.
