Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

turizmus

Több a piros pont, mint a fekete Több a piros pont, mint a fekete Koppenhága szürke, és néha unalmas, de ha valahova még egyszer szívesen visszamennék, nagy valószínűséggel a dán főváros lenne az. 2016. augusztus 19. 19:29 Horvátországról másképpen Most ne a tengerparti csodákról, hanem a tömegközlekedésről, vendéglátásról beszéljünk Horvátország kapcsán. 2016. augusztus 12. 11:14 Az Őrség igazi aranya Az Őrség igazi aranya Most nem az idei díjnyertes tortára, hanem az Őrség igazi kincsére, az emberi nyitottságra gondolok. 2016. augusztus 8. 12:53 Berlin Calling Berlin Calling Talán nem Németország és Berlin az a hely, ahova a legtöbb turista most vágyik, az egykori kettéosztott fővárost mégsem kellene kihagyni. A rendre elnyert Legjobb európai város titulus ugyanis nem alaptalan. 2016. augusztus 8. 12:14 Nem költenek eleget a turisták Magyarországon A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerint túl kevés időt töltenek az országban az ide látogatók, és nem költenek eleget. 2016. augusztus 7. 14:13 Időutazás a grófok korába Időutazás a grófok korába A vadregényes tájak kedvelőinek, a romantikus történelmi korok szerelmeseinek és a titkok tudóinak is remek kikapcsolódást nyújt a Fejér megye észak-nyugati részén, a Móri-víz és a Gaja-patak mellett található település, Fehérvárcsurgó. Legfőbb ékessége a 6000 m²-es Károlyi-kastély, melynek egy 50 hektáros ősfás park ad otthont. 2016. július 4. 10:35 Az energiaszektor környezetbarátainak találkozója Az energiaszektor környezetbarátainak találkozója 28 év után ismét Veszprémben rendezik meg a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót. 2016. július 2. 10:11 Festői a panoráma az újonnan átadott kilátóról Festői a panoráma az újonnan átadott kilátóról Ma délelőtt került sor a Gizella Királyné Kilátó ünnepélyes átadójára. A 8 méter alapkörű, 22 méter magas építmény a Gulya-dombi parkerdőben, az állatkert bejárata mellett várja a látogatókat. 2016. április 28. 14:41 Veszélyben a veszprémi vendéglátósok? Veszélyben a veszprémi vendéglátósok? Egy esetleg megépülő luxusszálloda ellehetetlenítené a helyi vállalkozásokat. 2016. április 20. 11:14 Indul a turistaszezon a királynék városában Indul a turistaszezon a királynék városában Harmadik alkalommal is megrendezik a Turisztikai Szezonnyitót április 24-én, vasárnap. Változatos programok és rengeteg helyszín várja az érdeklődőket. 2016. április 19. 13:08 Továbbra is kedvelt turistacélpont a Bakony és Balaton térsége Továbbra is kedvelt turistacélpont a Bakony és Balaton térsége Idén március 3. és 6. között zajlott a budapesti Utazás Kiállítás. Sigmond Esztert, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztük tapasztalatairól. 2016. március 7. 20:26 Foglalkoztató füzet a Bakonyból Foglalkoztató füzet a Bakonyból Izgalmas foglalkoztató füzetet adot ki a Bakony és Balaton térsége. A kedves anekdotákkal és érdekes feladatokkal színesített kiadvány főszereplője a szeretnivaló kabalafigura, Sün Berci. 2016. március 7. 15:11 A Szerelem-sziget környéke az ország legszebb sétaútja A Szerelem-sziget környéke az ország legszebb sétaútja Az NLCafé "Bemutatjuk az ország...!" sorozatának legutóbbi darabjaként a veszprémi Séd-völgyről írtak "bemutatjuk az ország legszebb sétaútját" címmel. 2016. március 6. 10:59 Ismét pályázhatnak az éttermek és szállodák a Magyar turizmus Minőségi Díjra Elkezdődött a jelentkezési időszak a Magyar Turizmus Zrt. egy évtizede sikeresen működő programjára. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerésére 2016. március 31-ig lehet pályázni. 2016. március 4. 13:59
... 14 15 16 17 18
közélet
Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán. Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének A Tisza Forsthoffer Ágnest jelöli az Országgyűlés elnökének - közölte Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán. Fél év Ez most nem a politikusok ideje a nemzeti konzervatív oldalon. A kellő pillanatban az ő szerepük is eljön, de most törvényszerűen elindult, még ha nem is érződik még, egy olyan folyamat, ami ellen édeskevés lesz a „mocskosfidesz” rigmus.
sport
Vármegyei foci: az Úrkút SK kilenc, a Balatonfüredi USC nyolc gólig jutott Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha. Női kézilabda BL: az FTC döntetlent ért el otthon a Metz ellen A Ferencváros 31-31-es döntetlent játszott vendégével, a két magyar játékossal felálló francia Metz HB együttesével a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap. Magyar Kupa-bronzérmes az OTP Bank-Pick Szeged A Szeged nyerte a bronzérmet a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 34-26-ra legyőzte a NEKA-t a győri négyes döntő vasárnapi helyosztóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.