– Most már elárulhatja, mi volt az első gondolata, mikor Naményi Miklós, a sportkört működtető Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője felkereste és egy együttműködési megállapodás gondolatát vázolta fel hazánk vezető szemüveglencse gyártó cégének?
– A lokálpatriotizmus. Órákat, napokat mesélhetnék a királynék városáról, a szülőhelyemről, ahol életem első tizennyolc évét töltöttem. Már jó ideje Budapesten élek, de az ottani táj szeretetét nem tudom feledni. Más kérdés, hogy nem is akarom. Miután meghallgattam az ügyvezetőt, azon gondolkodtam, miként is üthetnénk nyélbe a partnerséget, hogyan is tolmácsoljam, tálaljam a tervet cégünk felsővezetői felé. Lévén, a későbbi támogatásról nem egyszemélyben döntöttem. Közben persze az is a szemem előtt lebegett, hogy a megyében, a Dunántúl azon részén kifejezetten jól prosperál a társaságunk.
– Vagyis a döntésében szerepet játszottak a veszprémi gyökerek?
– Egyrészt igen, ám a helyzetünket megkönnyítette, hogy Naményi Miklós egy remekül kidolgozott tervvel állt elénk. Nem elsősorban a dotációt helyezte előtérbe, rávilágított arra is, hogy a leendő kapcsolatból számunkra milyen előnyök születhetnek. Szerintem egy partneri viszony akkor jó, ha mindkét fél számára praktikusan fejlődik. Visszatérve, számunkra ambiciózusak és szimpatikusak voltak az egyesület rövid és hosszú távú koncepciói. Emiatt is határoztunk végül a szponzoráció mellett. Veszprémi szülöttként számomra különös öröm volt, hogy hozzájárulhatunk a bakonyi megyeszékhely sportéletéhez, annak fejlődéséhez.
– Ha már itt tartunk: mi maradt meg az emlékeiben Veszprémről?
– Ami a legfontosabb, a szüleim ma is ott laknak, őket természetesen időről-időre meglátogatom. A sportos beütésemet tőlük örökölhettem, hiszen az édesapám a helyi egyetemen volt a sporttanszék vezetője, a testnevelő édesanyám pedig a Báthory iskola röplabdázó-lányaival ért el sikereket. Diákként én is sokat sportoltam, ha nem is magas szinten, de kézilabdáztam, futballoztam, úsztam, karatéztam és röplabdáztam. Az egyetemi évek alatt a kosárlabdázásba is belekóstoltam. Egyébiránt ha az időm engedi, mostanság is rendszeresen mozgok.
– Milyennek ítéli meg a klubbal kötött eddigi „szövetségüket”?
– Egy éve lettünk névadók. Mivel mindkét fél hosszú távon képzeli el a kapcsolatot, az első évadot úgymond tanulóidőszakként fogtuk fel. Nem voltak konkrét elvárások, ám azzal tisztában vagyunk, hogy az előző kiírásban a csapat szeretett volna a felsőházi rájátszásba jutni. Ennek elmaradását nem csalódásként fogtuk fel, ráadásul a sportköri elöljárók már tavasszal jelezték, azon vannak, hogy a zajló szezonra egy igazán ütőképes keretet alakítsanak ki. Vallom, hogy a munka motorja a folyamatos megújulás, az új lehetőségek keresése és kihasználása. Ha a bajnoki nyitányra gondolok, akkor azt hiszem, hogy jó úton jár az együttes.
– Mi történhet akkor, ha a helyi szurkolók óhajának megfelelve, Vertetics Ádámék jövőre „bekopogtatnak az élvonal ajtaján”?
– Mivel elkötelezettek vagyunk a veszprémi kosárlabda mellett, a multinacionális cégünk nyitott lenne bármilyen tárgyalásra. Elhívatott támogatói vagyunk a sportos és egészséges életmódnak. Ezért a Hoya Lens Hungary Zrt., mint felelős vállalat, kötelezettségének érzi a közösség érdekében tenni. Másutt is megjegyeztem: önbeteljesülő jóslatként működik, hogy ha valamit nagyon akarunk és küzdünk érte, akkor meg tudjuk csinálni. Tehát amiről álmodunk, azt valós tartalommal kell megtölteni. Fontos, hogy a programjainkat lépésről-lépésre valósítsuk meg. Nálam lételem az optimizmus, a pozitív hozzáállás. A társaságunknál is szeretek együttműködni az emberekkel, jó érzés, mikor sikerül kihozni belőlük a maximumot. Reméljük, hogy a veszprémi klubbal közösen is sikeresek leszünk és jövőre elérjük, teljesítjük a kitűzött célokat.
– Valahol azt hallottam önről, hogy szeret zenélni…
– Néhány éve hallgatásba burkolózott a rockbandánk, ahol énekes voltam, vagyok. Ha jövő héten nem is dalolok, buzdítani biztosan fogom Kámán Tamásékat, akik október tizennyolcadikán a Pasaréten, a Vasas Akadémia otthonába látogatnak. A találkozóra meghívtam a fővárosi központunk munkatársait is. Ha nem is vérbeli drukkerként, de azon leszünk, hogy a veszprémi gárda ne érezze magát idegenben.
