Meglepetés nem történt azzal, hogy hazai tripla vezette fel a találkozót, lévén, az előző derbiken is gyakran próbálkoztak a „világ végéről”. Ami ennél lényegesebb, elszakadni nem tudtak a sérülések miatt tartalékos mieinktől, Takács Andrásék koncentráltan tették a dolgukat, így a második percben már öt lepattanónál jártak. Okosan és kellő elánnal kosárlabdáztak a vendégek, mivel a védelmük jól összeállt, az ellenfél szinte csak hárompontosokból volt eredményes (6-5). Egyébiránt mindkét fél gondosan megszervezte a hátsó alakzatát, Kámán Tamásnak is kintről „kellett” elsüllyeszteni egy dobást, de az ex-válogatott hiába iparkodott, sokáig képtelen volt túltenni Szabó Péter hármas-mutatóin. Fegyelmezettek voltak az egyetemisták, a sípmesterek alig ítéltek ellenük szabálytalanságot, elől pedig értékesítették a helyzeteiket (11-15). Közben a tarjániak időnként meginogtak, a centerük két büntetőt is kihagyott. Ebben a periódusban az történt a pályán, amit a veszprémiek akartak, ezért is volt némiképp furcsa, hogy a hazaiakat „másolva” távolról kezdtek el veszélyeztetni – mikor ez nem igazán az ő műfajuk. A lepattanó-harcban felzárkózott vetélytárs-spílerek keze persze sült, tíz perc alatt öt triplát juttattak célba.
A folytatásban Kámán a második blokkját is kiosztotta. Az állás viszont nem változott, az együttesek sok pontatlansággal szolgáltak: mindenekelőtt rossz dobásokat, illetve átadásokat lehetett feljegyezni. Novák Patrik törte meg a gólcsendet; gárdája elszántságát jelezte, hogy akkortájt tizenhét lepattanónál jártak (ezen összevetésben a klubok végül negyvenkettő-negyvennégyre végeztek, a bakonyiak huszonöt támadólepattanóig jutottak). A küzdőtéri káosz nem tetszhetett Mérész-edzőnek, időkéréssel próbált rendet tenni, hiszen érezte: fogható a másik oldal. Ezt követően még jobban figyeltek a tanítványai, akik labdákat és könnyű kosarakat szereztek (17-22). A trénerek forgatták a keretüket, keresték a legjobb ötösüket, etekintetben Czigler-mester volt könnyebb helyzetben, ugyanis hosszabb kispaddal rendelkezett. Ehhez képest öt percig voltak gólképtelenek (18-25). Az erőteljesen és dinamikusan játszó körünknél eztán akadozni kezdett a gépezet, gondok akadtak az összpontosítással, s a győzelmi kényszerben lévő Dusan Oluicék kihasználták a hibáikat. Előbb belátható távolságon belülre jöttek (22-25), majd tizenhárom-nullás rohamuk eredményeként megléptek (31-25). A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, emiatt a nagyszünetig messze kerültek a legjobb formájuktól.
Veszprémi labdaszerzésekkel és pontokkal indult a második félidő, Vertetics Ádámék a nehézségeiken felülkerekedve egymásért is játszottak (33-31). Sajnos műhelyünk a felzárkózással – némi túlzással – ellőtte a puskaporát, sportolóink később lassan gondolkodtak és cselekedtek, ezért az állás minden volt, csak megnyugtató nem (40-31). Mivel Takácsék nehezen találtak fogást a riválison, a szakvezetőjük újra magához rendelte őket. A „fejmosás” után is tanácstalanság jellemezte a veszprémiek produkcióját, a lefújásig tizenegy triplát hintő Helmeczi Andrásék pedig nem vették le a lábukat a gázpedálról (48-31). Alighanem az újabb, ezúttal tizenöt-nullás sorozatukkal eldöntötték a nem túl magas színvonalú csatát, a szétesett mieink csak asszisztáltak a villanásaikhoz. A negyed végéig a hárompontosokat favorizáló Kámánék összekapták magukat, az erő- és energiatartalékukat mozgósítva feljöttek 48-39-re. Állandósult a csapatok közötti tíz-tizenkét pontos különbség, a „nyugati-elsőn” mind inkább érződött a fáradtság.
Ledolgozhatatlannak tűnő, tizenhárom pontos hazai vezetéssel kezdődött a záró felvonás, de a differencia hamarosan tovább nőtt (60-42). Sorra maradtak ki Simon Lászlóék közeli és távoli próbálkozásai, nem főként emiatt, de nagyon hiányzott a sorainkból Körtélyesi Gergely. Az egyetemistáknál csak hárman értek el hatosnál jobb teljesítményindexet, néhányan nem a tudásuk szerint, a képességeiknek megfelelően muzsikáltak, közben egyre-másra adták el a labdákat (a meccsen összesen tizenhatot). Ám a mezőnyből is gyengén céloztak: a két- és hárompontosaikat úgy harminc százalékos pontossággal dobták. A találkozó ezen szakaszát egyértelműen az ellen kontrollálta, előnyt kovácsoltak a ki nem kényszerített hibáinkból, valamint az összpontosítási és fizikai problémáinkból. A hajrában, mikor már sansz sem volt a pályaelőny visszavételére (67-50), a küzdelem alábbhagyott, a cserék is szerepet kaptak, akik betaláltak ugyan, de a műsort stílszerűen egy észak-magyarországi hármas zárta le.
Kosárlabda NB I/B, bronzmérkőzés, 3. mérkőzés:
Konecranes-Salgótarjáni KSE–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 70-58 (17-15, 16-12, 22-15, 15-16)
Salgótarján, 300 néző. Vezette: Pozsonyi, Sallai, Balogh.
Salgótarján: Szabó P. 22/12, Helmeczi 12/6, Dániel 2, Oluic 4, Varga. Csere: Béres 12, Szabó D. 6/6, Schéda 5/3, Sömenek 4/3, Tutus, Kovács K. 3/3. Vezetőedző: Czigler László.
Veszprém: Vertetics 10, Simon 10, Kálló 5/3, Kámán 17/15, Takács 7. Csere: Sipos 2, Novák 2, Kováts, Herbel 3/3, Szeifert, Kovács D. 2. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Mérész Csaba: – Kicsit keserű a szánk íze, hogy nem került érem a nyakunkba, én mégis megköszönném a srácoknak a szezonban nyújtott teljesítményüket és hozzáállásukat.
