– Miként fogadták a bejelentésedet a Metal-Work Bonyhádi KSE elöljárói, miszerint – három szezon után, két NB I/B-s aranyéremmel a tarsolyodban – elköszönsz tőlük?
– Azzal nem jöhetnék, hogy könnyű szívvel mondtak le rólam, az eddigi és főként a jövőbeli szolgálataimról, ugyanakkor megértők és korrektek voltak, nem gördítettek semmiféle akadályt a távozásom elé, szabadon jöhettem el – mondta a mieink új szerzeménye (196 centi, 95 kiló). Tolerálták, hogy követni szeretném az ugyancsak kosárlabdázó feleségemet, Őri Györgyit, aki legutóbb az Atomerőmű KSC Szekszárdnál szerepelt, ám az előttünk álló évadban a Zala Volán-ZTE-nél számítanak rá. A párommal Egerszegre költöztünk, fogalmazzunk úgy: ott kezdünk új életet.
– Kétszer koronáztak meg a Tolna-megyei társakkal. Leírható az érzés, hogy ettől függetlenül mindkét alkalommal maradtatok a ligában, vagyis nem vállaltátok az A-csoportban való részvételt?!
– Klubunk vezetői mindig a realitás talaján álltak, felmérték annak lehetőségét, hogy mit „nyomnánk az NB I-es mérlegen”, illetve mennyit kóstálna a keretünk megerősítése az élvonalbeli tagsághoz. Nem titok, 2014-ben és 2015-ben is komoly vérfrissítésre lett volna ahhoz szükségünk, hogy ne csak átszállójegyet váltsunk a legjobbak közé. A játékosállományunk „feljavításához” sajnos nem álltak rendelkezésre megfelelő pénzügyi feltételek – a funkcionáriusaink pedig addig „nyújtózkodtak, ameddig a takaró ért”. Ha erre gondolok, nincs bennem törés amiatt, hogy nem lettem A-csoportos spíler. Még mindig jobb a B-csoport elején vitézkedni, mint az igazán nagyok árnyékában pofozógépnek lenni.
– Kívülállóként is libabőrös lesz az ember, ha újranézi a bonyhádi televízió 2015-ös felvételét, ami az NB I/B-s bajnoki döntő utolsó másodperceit, majd az azt követő ünneplést örökítette meg. Az a hárompontos pedig…
– A második aranyérmünket tavaly nyáron szereztük meg, a fináléban kettő-egyre győztük le a Debreceni EAC-ot. A harmadik, mindent eldöntő csata véghajrájában 57-56-ra vezettek a vendég cívis városiak, hogy aztán az utolsó pillanatban távolról betaláljak. A majd’ félpályás dobásom jelentette az első helyünket. Utána a teremben, a szurkolókkal közösen olyan csinnadratta vette kezdetét, hogy a mezem cafatokban lógott rajtam. Szerettem Bonyhádon játszani, az ottani első két évadom rendkívül sikeres volt, temérdek kedves emlékkel. Nem tagadom, ha Györgyi nem vált klubot, akkor én sem: maradtam volna az előző kiírásra jelentősen meggyengült, csak tizenkettedik helyen végzett műhelynél. Az mindazonáltal mindnyájunk számára csalódás volt, hogy a 2016-os alapszakaszt nem zártuk úgy a csoportunkban, hogy kvalifikáljuk magunkat a felsőházi rájátszásba.
Fotó: veszpremkosar.hu
– Miután a feleséged a zalai megyeszékhelyen talált magának egyesületet, így, vagy úgy, de nyilvánvalóvá vált a költözésetek, téged is kerestek máshonnan?
– Két NB I-es klubnál is felmerült a nevem, ám nem élem meg tragédiaként, hogy nem lett semmi az „üzletből”. Mi több, alig várom a veszprémi időszakot, s ezt nem holmi udvariasságból mondom. Itt aligha leszek „kispadmelegítő”, erre az élvonalbeli köröknél lett volna esély.
– Mennyi időre kötelezted el magad a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémhez?
– Egyelőre egy évre, de elképzelhetőnek tartom az itteni, hosszú távú közös munkát. Szilveszterkor leszek harminc esztendős. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a királynék városában ér véget a pályafutásom. Ám ez még odébb van, mármint a karrierem lezárása. Egyébiránt bármily’ furcsa, senkitől sem kértem tanácsot, hogy a jövőmet illetően mitévő legyek, hová szerződjek. Maradjunk annyiban, hogy a megérzéseimre hallgattam, ami mostanáig nem igazán csalt meg.
– Milyen emlékeket őrzöl a veszprémiekkel eddig vívott mérkőzésekről?
– Elsősorban kellemeseket, nekem rendszerint jól ment az új kenyéradóm ellen, most hirtelen mégis a tavaly őszi találkozónk jut eszembe, mikor címvédőként 82-55-re kaptunk ki a Vetési gimnáziumban. Azon a derbin is tizennégy pontot dobtam. Az itteni közösség számomra mindig szimpatikus volt, mentes mindenféle sztárallűrtől. Meggyőződésem, hogy a liga egyik legprímább együtteséhez igazoltam, ahol jó helyen leszek. Tudom, hallottam innen-onnan, hogy errefelé egy ideje, egy feljutásra esélyes brigád formálódik. Alig várom, hogy együtt futhassak ki a pályára Kámán Tamással és Körtélyesi Gergellyel. Hiszem, hogy felétek tovább fejlődhetek és pompás csapatunk lesz őszre – Simon Lászlóval, Jilling Lászlóval, Helmeczi Andrással, illetve a helyi tehetséges fiatalokkal.
– Mivel lennél elégedett veszprémi színekben?
– Természetesen minden erőmmel azon leszek, hogy a társaság minél magasabbra jusson. Örömmel vetem magam az ismeretlenbe. Úgy gondolom, hogy amennyiben elkerülnek bennünket a sérülések, s nem kerülünk komolyabb hullámvölgybe, akkor a bajnoki döntőre is lehet esélyünk. Ezért persze sokat kell dolgoznunk, Mérész Csaba vezetőedzőnek meg kell találni az újonnan érkezők helyét a gépezetben, ellenben nem féltem, hogy ezen feladatba beletörik a bicskája. Biztos vagyok abban, hogy a régiek és az újak jó elegyet alkotnak majd, s mindenki a tréner kezére játszik azzal, hogy beáll a sorba.
– Korábbi állomáshelyeiden, a Budafoki KK-ban, az Elite Basket Törökbálintban, a Győr-SZOL SZESE-ben és a B-Beton Bonyhádi KSE-ben rendre meghatározó játékos voltál, aki remek teljesítménnyel rukkolt elő. Azt tudjuk, hogy kiváltképp a hármas-négyes poszton bevethető bedobó vagy, azonban az a belőled történő „felkészülés” során a meglepetés erejével hatott, hogy mióta a másodosztályban pattogtatsz, vagyis 2008-tól a blokkolt dobás-átlag kategóriában mindig nyugati dobogós voltál, ezen rangsorolásban hatszor az első helyet is elhódítottad…
– Talán nagyképűség nélkül állíthatom, hogy védekezésben, a palánkok alatt jól érzem magam, a lepattanók megszerzésén túl (…aminek összesítésében az évek folyamán négyszer lett nyugaton dobogós – a szerk.) jó érzékem van az ellenfelek blokkolásához. Ha arra gondolok, etéren szerencsém is van, hiszen dominánsak a fizikai adottságaim, meglehetősen hosszú karokkal rendelkezem. Ám azért máshoz is értek a pályán, erre utal, hogy az elmúlt nyolc szezon alapján több mint húszas a teljesítményindex-átlagom. Ha kell, bátran vállalkozom dobással, de ha arról van szó, önzetlenül passzolok a jobb helyzetben lévő társnak.
– Zalaegerszegen sem fordítasz hátat a civil hivatásodnak, magyarán testnevelőként is dolgozol majd?
– Ez a tervem, de az még nem dőlt el, hogy ottan alap-, vagy középfokú iskolába kerülök, mint pedagógus. Egyébiránt Egerszegről hetente háromszor jövünk Kámán Tomival Veszprémbe, edzeni.
– Mit szabad tudnunk a magánéletedről?
– Mint már említettem a 26 éves feleségem ősztől az egerszegiek élvonalbeli gárdájához tartozik, előtte megfordult a Ceglédi EKK-ban, a Seat Lami Véd, az UNI Seat és a HAT Agro UNI Győrben, a bajnok PINKK Pécsi 424-ben és a szekszárdiaknál. Idővel, a karrierje vége felé persze mi is szeretnénk majd gyermek(ek)et. Győrben ismerkedtünk meg, mikor mindketten a kisalföldieknél játszottunk. Immár Györgyi pályafutását, valamint fejlődését helyezzük előtérbe. Jól van ez így, nem érzem magam bármiféle áldozatnak.
– Eddig hogy telt a nyaratok?
– Egy hetet Siófokon süttettük a hasunkat, szerencsére jó időt fogtunk ki. Azóta Szombathelyen időzünk családi körben, sokat pihenünk, ám a kedvesemmel arra szakítunk időt, hogy a szabadságunk idején is mozogjunk: fussunk és kondicionáló terembe járjunk. Így az egyetemi tornacsarnokban tartandó – augusztus közepén kezdődő – felkészülésnek nem nulláról vágok neki.
