– Ha arra gondolunk, hogy Budapest a kedvenc városod, majdhogynem hálát adhatunk a sorsnak, hogy felénk „sodort a szél” – kezdte a beszélgetést a veszpremkosar.hu szerkesztője Helmeczi Andrással.
– A holtidényben voltak máshonnan is megkereséseim, de mert a veszprémi elöljárókkal folytatott eszmecserét tartottam a legszimpatikusabbnak, a döntést illetően nem haboztam sokáig – mondta a főként az egyes-kettes poszton bevethető spíler (195 centi, 95 kiló). Kifejezetten tetszett, hogy az itteni egyeztetéseink során nem csupán a sportos, hanem a jövőbeli civil hivatásom is előtérbe került, magyarán a munkahelyi elhelyezkedésem kapcsán is számíthatok segítségre. Az elhatározáskor azt sem feledhettem, hogy a „kérők” közül – kétség kívül – Naményi Miklósék akartak leginkább megszerezni.
– Valójában mi játszotta a főszerepet abban, hogy Észak-Magyarországról – ahol egészen jó átlagokkal rendelkeztél – a Balaton közelébe tetted át a székhelyedet?
– Tényleg csak jókat tudok mondani a salgótarjáni egyesületről: az előző kiírásban – éppen Kámán Tamásék kárára – harmadikak lettünk a másodosztályban, jól összerakott csapatban pattogtathattam, az öltözői légkörre sem lehetett panasz és nekem sem ment rosszul a játék. A hazai fellépéseinken remek hangulat fogadott bennünket. Mindezek tetejébe a nógrádi megyeszékhely is megfogott. Ugyanakkor idővel kirajzolódott előttem, hogy a körülmények megváltozhatnak és nem biztos, hogy előnyükre. Tehát a keret is gyengülhet.
– Az imént némiképp már érintettük a témát, – információnk szerint – nyár elején több helyről is kerestek, te mégis a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémet választottad…
– Konkrét csapatnevekkel nem szolgálnék, de akadtak A- és B-csoportos érdeklődőim is. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán sportmenedzserként végeztem, sokat nyomott a latba, hogy itt minden bizonnyal dolgozhatok is a játék mellett, 26 évesen tapasztalatot szerezhetek a munka világában. Bevallom, Veszprém szép város, míg a kosárlabdaklubja felettébb erős.
– Mivel magyarázható, hogy az eddigi sportkarriered során minden évben más gárdában vitézkedtél? Kezdődött a sor az élvonalbeli Pécsi VSK-Pannonpowerrel, majd jött az ugyancsak NB I-es Kis Rába-menti Takarék Soproni KC, a Jászberényi KSE, a Factum Sport Debrecen – ott például tizenkét pontot és három gólpasszt átlagoltál –, a második ligás MKB-Euroleasing Vasas, az A-csoportos Marso Nyíregyháza KK, végül a Konecranes-Salgótarjáni KSE, ahol majd’ tízes pont- és több mint hármas gólpassz-átlagod volt.
– Nem szeretnék magyarázkodni, de volt, ahol a klub-, s megint másutt, ahol a szakvezetés cserélődött ki az évadban. Máshol nem tisztázódtak az elképzelések, de akadt olyan kenyéradóm is, melyet a megszűnés réme fenyegetett. A pécsiekkel és a soproniakkal egyébiránt harmadik lettem a Magyar Kupában.
– Milyenek az első benyomásaid Veszprémben, ha úgy tetszik: milyen helyre kerültél?
– Bátran mondhatom: mindenki nagyon rendesen állt hozzám, s kedvesen fogadott. A „régi motorosok” – a nyitó tréningekkel egyidőben – ott segítettek, ahol tudtak. Pedig eddig csak riválisként találkoztam velük a pályán. Egyikükről sem tudnék rosszat állítani. A helyi körülmények hovatovább profik, s az edzések is színvonalasak. Etekintetben amúgy sincs gond velem, hiszen szeretek dolgozni, tudom, hogy most kell „meghalni kicsit”, ugyanis az erőgyűjtő, alapozó gyakorlásokon elvégzett munka idővel kamatozik.
– Miután „utánad olvastunk”, tudjuk, hogy hat évesen kezdtél el kosárlabdázni és a sportág révén sok helyre eljutottál. Az utánpótlás-válogatottal szerepeltél Európa-bajnokságon, és a 2011-es sencseni Universiadén is jártál, ahol az Egyesült Államok alakulatával is összefutottatok…
– Végigjártam a korosztályos nemzeti együttesek ranglétráit, így játszottam az U16-os, az U18-as és az U20-as társaságban is. Az egyetemi sportolók öt évvel ezelőtti, kínai világversenyén olyan NBA-sztárokkal lehettem egy parketten, mint Draymond Green, a korábbi bajnok Golden State Warriors extraklasszis erőcsatára, aztán Jeremy Lamb, a Charlotte Hornets, illetve Orlando Johnson, a New Orleans Pelicans kitűnősége.
– Az értő szemek mit mondanak, mi tekinthető a játékod erősségének?
– Állítólag a közelmúltban sokat fejlődött a védekezésem, tarjáni mezben nem volt ritka, hogy a vetélytárs legjobbját őriztem. Ezen túlmenően harcos típus vagyok, egy pillanatig sem adom fel aktuális seregem csatáját. S mint hozzám eljutott: az egy-egyezésem sem rossz.
– Hogy telt a nyarad?
– Miután budapesti illetőségűnek vallom magam, sokat időztem a fővárosban, de néhányszor feltűntem a Balaton-parton is, főként a déli parton, Zamárdi közelében. Ha kedvem tartotta, akkor a Margitszigeten is mozogtam, nem elsősorban labdával – az a holt idényben legfeljebb kétszer volt a kezembe. A szabadidőmben mindazonáltal szeretek túrázni és kerékpározni, mindkét elfoglaltságra szánnék időt a veszprémi évek alatt.
– Milyen tervekkel és reményekkel jöttél a királynék városába?
– Mérész Csaba vezetőedzővel abban maradtunk, hogy az első három poszt bármelyikén számíthat rám, de őszintén: a küzdőtéren talán irányítóként érzem magam a legjobban. Persze bárhová is állít, a tudásom legjavával akarok szolgálni – hogy a csapatomat minél előkelőbb helyezéshez segítsem.
– Az új együttesed hol zárhat az NB I/B-ben?
– A legfontosabb, hogy ott legyünk a felsőházi rájátszásban, vagyis a Nyugati-csoportban megszerezzük az első négy hely egyikét. Az alapszakasz után szinte új bajnokság kezdődik – az eddigi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy ennek a közösségnek a bajnoki döntőben a helye.
