Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hazai pályán is felülmúlta a Bresztet a Veszprém a BL-ben

2019. november 16. 19:07
Félidei döntetlen után hatgólos győzelmet aratott a veszprémi kézilabdacsapat a fehérorosz Meskov Breszt vendéglátójaként a Bajnokok Ligája szombati csoportmeccsén.

A múlt szombaton idegenben hét góllal legyőzött Meskov Breszt (30-37) vendéglátójaként kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második felét a Veszprém. A B-jelű nyolcas negyedik helyén álló Telekom keretéből továbbra is hiányzott az edzéseken már résztvevő Pawel Paczkowski, illetve Lékai Máté és Kentin Mahé. Szintén csak a lelátóról figyelte a társakat Sterbik Árpád, az előző két BL-összecsapást kihagyó Andreas Nilsson viszont visszatérhetett a pályára.

A találkozó előtt a nyolcvanegy éves korában elhunyt dr. Igaz Endrére emlékeztek a megjelentek. A Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) egykori vezérigazgatójára neve összeforrt a sporttal, 1977-ben ő mondta ki, hogy nem a sokak által javasolt labdarúgást, hanem a kézilabdát támogatja az általa vezetett cég.

A múlt heti találkozón nyolcat vágó Nenadics jegyezte az első gólt, majd Strlek duplázta meg az előnyt. Tönnesen kisbüntetését kihasználva Djukics avatta fel honfitársát, Cuparát. Nenadics gyönyörű cselsorozat végén mattolta az exveszprémi Pesicet, aki Strlek ziccerét már megfogta. A másik egykori bakonyi, Accambray is letette névjegyét egy sikeres átlövéssel. Marguc hetese és Strlek pörgetése nyomán is a hálóban kötött ki a játékszer, a 7. percben már 5-2 állt az eredményjelzőn.

Accambray és Marguc pengeváltása után kétszer is betaláltak a vendégek, akik az egálért is támadhattak, ám a rivális Blagotinsek kisbüntetését sem tudta gólra váltani. Nilsson viszont nem hibázott a túloldalon (13. perc: 7-5). Accambray előbb góllal, majd egy kétperces kiskiállítással hívta fel magára a figyelmet. Szívósan küzdöttek a vendégek, akik továbbra is fejtörést okoztak a hazai hátsó alakzatnak. Lauge gólja után Cupara két ziccert is megfogott, Sumak és Obranovic révén aztán mégis egyenlített a Meskov (18. perc: 8-8).

A Veszprém ismét ellépett kettővel, sőt, Jahia duplájának köszönhetően hattal a szünet előtt már három volt a különbség (24. perc: 13-10). Támadásban is megtorpant a Davis-csapat, sorozatban Skurinszkij, Malus és Szelvaszjuk is betalált, noha Cupara nagyszerű teljesítményt nyújtott a kapuban. Borozan ötperces gólcsendet tört meg, de Valjupov egyenlíteni tudott a pihenő előtt (14-14).

A csereként beállt Gajic rögtön az első lehetőségét gólra váltotta, majd Tönnesen is feliratkozott a gólszerzők közé. Accambray már négynél, Lauge pedig háromnál járt. Marguc újabb büntetőjével és Lauge gyorsindítás góljával először nőtt négyre a különbség (38. perc: 19-15).

Időt kért és kapust cserélt a Breszt spanyol mestere, Raul Alonso, de ez sem segített az övéin. Cupara újabb fantasztikus védést mutatott be Djukics lövését követően, s Mackovsek beállásával a hazai védelem is megszilárdulni látszott. Strlek és Gajic főszereplésével hatra hizlalta fórját a magyar bajnok (44. perc: 24-18).

Elég volt néhány veszprémi hiba támadásban, s egy-egy Mackevics-védés, Szelvaszjuk révén négyre zárkózott a rivális (49. perc: 25-21). Nenadics és Strlek aztán pillanatok alatt visszaállította a hatgólos differenciát, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó kimenetele. Hattal a lefújás előtt Gajic hétre növelte a fórt, amiből kettőt faragtak a beloruszok (55. perc: 29-24). Borozan bombája után Székely is lehetőséget kapott egy hetes erejéig, de Djukics túljárt az eszén. A 31-25-ös végeredményt pedig Gajic állította be, a Veszprém tehát oda-vissza felülmúlta a Meskovot.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 8. forduló:
Telekom Veszprém–Meskov Breszt 31-25 (14-14)
Veszprém Aréna, 5086 néző. Vezette: Brunovsky, Canda (szlovákok).
Veszprém: CUPARA – Marguc 3 (2), Tönnesen 3, BLAGOTINSEK, Terzic, Lauge 4, STRLEK 5. Csere: Székely (kapus), NENADICS 5 (1), Jahia 2, Nilsson 1, Borozan 3, Moraes, Gajic 5, MACKOVSEK. Vezetőedző: David Davis.
Breszt: Pesic – Djukics 3 (2), Panic 1, Sumak 3, Obranovic 1, ACCAMBRAY 5, Razgor. Csere: Mackevics (kapus), OBRADOVICS 3, Skurinszkij 2, Vajlupov 2, Malus 2, Szelvaszjuk 3, Jurinok, Kulak. Vezetőedző: Raul Alonso.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2.

A nap másik meccsén:
Kielce–Vardar Szkopje 35-25 (17-14)

Vasárnap játsszák:
19.00: Montpellier–Motor Zaporizzsja

Szerdán játszották:
Porto–THW Kiel (német) 29-30 (16-14)

Így látták a főszereplők

David Davis: – Örülök a védelmünk jó teljesítményének, erre fókuszáltunk a héten. A félidei egál után forgatni tudtam a csapatomat, mégsem tört meg a lendületünk. A győzelmünk kulcsa tehát a kispadunk hossza volt.

Borut Mackovsek: – Jól működött a védekezésünk, ennek köszönhetően pedig számos könnyű gólt szereztünk. Napról napra fejlődik a csapatunk, s most ez a legfontosabb. Remekül harcolt a Breszt, s mi is hatvan percen keresztül magas szinten küzdöttünk.

Raul Alonso: – A múltheti találkozó után nagyon fontos volt számunkra, hogy rendezzük a védekezésünket. Nagy nyomás volt rajtunk, de az első félidőben kiváló teljesítményt nyújtottunk. A másodikat azonban borzalmasan kezdtük: labdákat vesztettünk, s összesen tizenkét technikai hibát vétettünk. A Veszprém pedig minden hibánkat megbüntette, s teljesen megérdemelten nyert.

William Accambray: – Nagy örömmel érkeztem Veszprémbe, szeretem a csapatot, a fiúkat és a szurkolókat is. Jól játszottunk az első félidőben, de aztán nem tudtuk tartani azt a szintet, ami a Veszprém elleni pontszerzéshez kellett volna.

Galéria
Telekom Veszprém – Meskov Breszt 31-25
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.